Martinez büszke válogatottságára
Lisandro Martinez rendkívül büszke arra, hogy ismételten Argentínát képviselheti, immár a Manchester United játékosaként.
A védő először lépett pályára a nemzeti csapatban mióta a Vörös Ördögökhöz igazolt a nyár folyamán, a dél-amerikai alakulat Hondurasz ellen mérkőzött péntek este Miamiban, a Hard Rock Stadionban.
A válogatottban a 2-es mezszámot viselő játékos ott volt az argentin védelem közepén és kapott gól nélkül sikerült lehoznia csapatának a mérkőzést, Lautaro Martinez góljának, valamint Lionel Messi duplájának köszönhetően 3-0-s sikert arattak.
Messi büntetőből és akcióból szerzett találatai a 87. és 88. góljai voltak az argentin zseninek a válogatottban 164 találkozó alatt. Vele szemben a United védője még csak 8 meccsen lépett pályára a válogatottban, debütálásakor pedig 3-1-re kikaptak Venezuelától 2019 márciusában.
A pénteki győzelmet követően Lisandro tömör üzenetet tett közzé Twitteren: "Büszkeség és boldogság minden alkalom, amikor hazámat képviselhetem."
Amikor a mérkőzést után interjút adott az argentin TyC Sportsnak, Martinez megemlítette nyári átigazolását is és elárulta, hogy miként reagált az őt ért kritikákra az új klubjában a szezon eleji vereségekre.
"Hogy őszinte legyek egy valóra vált álom egy ilyen nagy klubban játszani, mint a Manchester United, különösen, hogy a Premier League-ben szerepelhetek, amely szerintem a világ egyik legjobb bajnoksága."
"Jó felvenni a PL ritmusát, szóval nagyon boldog vagyok."
"Nem foglalkozok a kritikákkal. Hiszek és bízok magamban. Mindig keményen dolgozok minden nap. Ez az, ami a végén meghozza az eredményt."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
West Ham vs Manchester United
Premier League 26. fordulóLondon Stadium
2026-02-10 21:15
Premier League 25. forduló
Old Trafford
2026-02-07 13:30
2026-02-01 15:00
2026-01-25 17:30
2026-01-17 13:30
2026-01-11 17:30
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 25 | 49 | 17 | +32 | 56 |
| 2 | Manchester City | 24 | 49 | 23 | +26 | 47 |
| 3 | Aston Villa | 25 | 36 | 27 | +9 | 47 |
| 4 | Manchester United | 25 | 46 | 36 | +10 | 44 |
| 5 | Chelsea | 25 | 45 | 28 | +17 | 43 |
| 6 | Liverpool | 24 | 39 | 33 | +6 | 39 |
| 7 | Brentford | 25 | 39 | 34 | +5 | 39 |
| 8 | Everton | 25 | 28 | 28 | 0 | 37 |
| 9 | Sunderland | 25 | 27 | 29 | -2 | 36 |
| 10 | Fulham | 25 | 35 | 37 | -2 | 34 |
| 11 | Bournemouth | 25 | 41 | 44 | -3 | 34 |
| 12 | Newcastle | 25 | 35 | 36 | -1 | 33 |
| 13 | Brighton & Hove Albion | 24 | 34 | 32 | +2 | 31 |
| 14 | Tottenham | 25 | 35 | 35 | 0 | 29 |
| 15 | Crystal Palace | 24 | 25 | 29 | -4 | 29 |
| 16 | Leeds United | 25 | 34 | 43 | -9 | 29 |
| 17 | Nottingham Forest | 25 | 25 | 38 | -13 | 26 |
| 18 | West Ham | 25 | 31 | 48 | -17 | 23 |
| 19 | Burnley | 25 | 25 | 49 | -24 | 15 |
| 20 | Wolves | 25 | 16 | 48 | -32 | 8 |