Ten Hag a hónap menedzsere
A szekértők és a szurkolók szavazatai alapján Erik ten Hag, a Manchester United menedzsere lett a Premier League legjobb menedzsere szeptemberben.
A holland Antonio Contet és Gary O'Neilt, a Spurs és a Bournemouth menedzsereit előzte meg a Leicester és az Arsenal elleni győzelmeivel és mindössze ő a második menedzser, aki Sir Alex visszavonulása óta ebben az elismerésben részesült. Ole Gunnar Solskjaer 2019 februárjában lett a hónap legjobbja.
Erik győzelme egyben azt is jelenti, hogy a Vörös Ördögök dupláztak a hónapban, mivel a legjobb játékosnak a Unietd támadóját, Marcus Rashfordot válaszották. Ebben a vonatkozásban is csak a 2. alkalom, hogy egy hónapon belül két díjat is bezsebel a klub, hiszen 2019 februárjában Ole mellett Rashford szintén elnyerte ezt az elismerést.
A szeptemberi sikerek közül a rekordbajnok az elsőt a hó legelején érte el a Leicester vendégeként, pár nappal később pedig az Old Traffordon tudták legyőzni az addig még hibátlan Arsenalt.
A Rókák elleni gólpassza után Rashford az Ágyúsok ellen is sziporkázó teljesítményt nyújtott és újabb assziszt, valamint két gól is a neve mellé került.

II. Erzsébet királynő halála miatt a másik két szeptemberi találkozót elhalasztották, melyek a Crystal Palace és a Leeds ellen lettek volna, de egyetlen Premier League klub sem játszott 3-nál több bajnokit a hónap során. Conte és O'Neil egyébként egyaránt 2-2 bajnokin vezette csapatát.
A szurkolók és a szakértők is mérlegelhettek a hónap végén és úgy döntöttek, hogy Erik ten Hag érdemli meg a legjobban a díjat, akinek a stílusa és terve egyre jobban kirajzolódik a United élén.
A holland menedzsernek a következő megmérettetés a városi rivális City ellen lesz az Etihad Stadionban, vasárnap.
Gratulálunk, Erik!
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Bournemouth vs Manchester United
Premier League 31. fordulóVitality Stadium
2026-03-20 21:00
Premier League 30. forduló
Old Trafford
2026-03-15 15:00
2026-03-04 21:15
2026-03-01 15:00
2026-02-23 21:00
2026-02-10 21:15
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 31 | 61 | 22 | +39 | 70 |
| 2 | Manchester City | 30 | 60 | 28 | +32 | 61 |
| 3 | Manchester United | 30 | 54 | 41 | +13 | 54 |
| 4 | Aston Villa | 30 | 40 | 37 | +3 | 51 |
| 5 | Liverpool | 30 | 49 | 40 | +9 | 49 |
| 6 | Chelsea | 30 | 53 | 35 | +18 | 48 |
| 7 | Brentford | 30 | 46 | 42 | +4 | 45 |
| 8 | Everton | 30 | 34 | 35 | -1 | 43 |
| 9 | Newcastle | 30 | 43 | 43 | 0 | 42 |
| 10 | Bournemouth | 30 | 44 | 46 | -2 | 41 |
| 11 | Fulham | 30 | 40 | 43 | -3 | 41 |
| 12 | Brighton & Hove Albion | 30 | 39 | 36 | +3 | 40 |
| 13 | Sunderland | 30 | 30 | 35 | -5 | 40 |
| 14 | Crystal Palace | 30 | 33 | 35 | -2 | 39 |
| 15 | Leeds United | 30 | 37 | 48 | -11 | 32 |
| 16 | Tottenham | 30 | 40 | 47 | -7 | 30 |
| 17 | Nottingham Forest | 30 | 28 | 43 | -15 | 29 |
| 18 | West Ham | 30 | 36 | 55 | -19 | 29 |
| 19 | Burnley | 30 | 32 | 58 | -26 | 20 |
| 20 | Wolves | 31 | 24 | 54 | -30 | 17 |
Szavazás
TV műsor
Bournemouth - Manchester United
Premier League, 31. forduló