Manchester United U21 - Manchester City U21 1-6

A történelem megismételte önmagát, azonban most az U21-es csapat vérzett el hazai körülmények között 6-1-es arányban a városi riválissal szemben a Leigh Sport Village-en.


A csapat egész jól kezdte a találkozót, Bennett révén már a 4. percben megszerezte a vezetést, de aztán a City U21 felébresztette a hazai csapatot álmából és hatszor zörgették meg a Vörös Ördögök kapuját. 

 

Hansen végez el szögletet a 4. percben, átívelte a túloldalra, ahol Hardley fejelte vissza a labdát középre, ott Bennett-et találta meg, aki közelről bólintott a kapuba. 1-0

 

Hatalmas kavarodás alakult ki a United kapuja előtt, Charles lövi rá végül távolról, de a kapufa még itt segített a Unitednek, Mebude elé pattant a labda azonban, aki üres kapura nem hibázott, azonban les miatt nem adták meg a gólt.

 

Továbbra is támad a City, Bobb cselezgette be magát a tizenhatos előterébe, majd lepasszolta oldalra Breckinnek, akinek lövését a kapus könnyedén hárította.

 

Másik oldalon is kialakul egy helyzet, egy rosszul elvégzett kirúgást követően, ugyanis a kapus a United támadót találta el, aki nem tudott érvényesülni a kapu előtt, a lepattanóból McNiell próbálkozott, de az blokkot talált, végül elvették tőle a játékszert.

 

City labdát szerez a középpályán, Adam passzol oda Borges elé, aki nem hibázott, ellöbbölte a labdát a kapus mellett. 1-1

 

McNiell kap használható labdát a kapu előtt, azonban kisodródik és a kapu oldalába tüzeli a labdát. 

 

Szép labdajáratást követően Mainoo tüzelt kapura, de a City hálóőre a helyén volt.

 

Második félidő elején McNiell tüzelt távolról, de centikkel eltévesztette a kaput.

 

Forson passzolt középre McNiell-hez, aki a kapu előtt csak blokkot talál, majd a City védelme fel tud szabadítani.

 

Helyzet a kékek oldalán, egy középre tett labdát Mebude lőtt a kapusba, később Breckin helyzetét tolta szögletre Vitek kapus.

 

Mebuda kap tökéletes labdát egy kontrát követően, tökéletesen tálal középre Borgesnek, akinek csak az üres kapuba kellett passzolnia a labdát. Szép támadás, hiába nyomott a United. 1-2

 

Ismét kontrázik a City, most Mebuda kap szép labdát Borgestől, aki a kapu torkáig cselezget és kibikázza a bal felsőt. 1-3

 

Teljesen széthullott a United védelme, Breckin lódul meg a tizenhatos előteréig a labdával, kipasszol bal oldalra a szabadon lévő Borges-nek, aki meglövi mesterhármasát. 1-4

 

Hátul eladott labda Mengi jóvoltából, Dickson kap indítást, kicselezi a védőt és a kapust is, majd estében passzolja el a labdát a kapuba. 1-5

 

Mebude ismét a jobb szélen tűnik fel, beadja a labdát középre, ott Breckin passzolná hátra a labdát ügyetlenül, de a védők nem kapcsolnak, így lesz jó Borgesnak, aki így negyedik gólját lövi a találkozón. 1-6

 

Legközelebb a United a Fulham U21 vendégeként lép pályára január 6-án este 20:00-kor, bár ott sem lesz egyszerű dolga, ugyanis a hazaiak a 4. helyet foglalják el a tabellán, míg így a Vörös ördögök a 11. helyen tanyáznak csak. 

 

Összefoglaló:  

United: Vitek; Jurado, Bennett, Mengi, Hardley; Iqbal, Savage; Forson (Emeran 82), Mainoo, Hansen; McNiell

Nem használt cserék: Bernard, Huddlestone, Shoretire

Gólok: Bennett 4 ill.:Borges 26, 68, 80, 88, Mebude 78, Dickson 85

Lapok: Iqbal


ManUtd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!