Sorsoltak a Ligakupa következő körére

Az Aston Villa 4-2-es hazai legyőzését követően nem sokkal kiderült, a következő körben ismét az Old Traffordon, ezúttal a Burnley-t fogadja majd a Manchester United a Ligakupában.


Erik ten Hag együttese tökéletes választ adott az Aston Villatól múlt hétvégén elszenvedett 3-1-es idegenbeli bajnoki vereségre.

 

Anthony Martial, Marcus Rashford, Bruno Fernandes és Scott McTominay góljaival a United végül meggyőző különbséggel biztostotta továbbjutását a következő fordulóba, annak ellenére, hogy a birminghamiek kétszer is vezetni tudtak.

 

A Vörös Ördögökre a második számú angol kupasorozatban legközelebb egy Burnley elleni hazai megmérettetés vár, akiket amellett, hogy a korábbi Manchester City kiválóság, Vincent Kompany irányít, vezetik is a Championship tabelláját.

 

 

A Ligakupa sorsolására két korábbi kiváló United játékos, Peter Schmeichel és Dion Dublin segítségével az Álmok Színházában került sor, ahol a Liverpoolt a Manchester City-vel párosították össze.

 

A negyedik forduló találkozóira a december 19-ével kezdődő héten, a világbajnokság befejeztével kerül majd sor, amely egyben az angliai klubfutball visszatérését is jelenti majd.

 

A pontos dátumokat és kezdési időpontokat később határozzák meg.

 

A NEGYEDIK FORDULÓ PÁROSÍTÁSAI

Wolves v Gillingham
Southampton v Lincoln City
Blackburn Rovers v Nottingham Forest
Newcastle United v Bournemouth
Manchester City v Liverpool
UNITED v Burnley
MK Dons v Leicester City
Charlton v Brighton


Manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!