Manchester United N - Aston Villa N - 5-0

A Manchester United női csapata emlékezetes délutánt produkált az Old Traffordon, miután 5-0 arányban legyőzte az Aston Villat.


A mérkőzést 30196 szurkoló előtt rendezték meg, ami a női csapat számára rekord nézőszámnak számít. Marc Skinner lányai nem sokkal a 10. perc után már megszerezték a vezetést a csapatkapitány, Katie Zelem révén, aki gyorsan reagált és egy elé pattanó labdát a kapuba vágott. 

 

A második találatunk nem sokkal a 30. perc előtt született. Leah Galton fejezte be az akciót egy csodálatos összjátékot követően, amelyben Ella Toone és Alessia Russo kiváló kombinációs játékot mutattak be a közönségnek.

 

A második félidőt egy újabb nagyszerű góllal nyitották a Vörös Ördögök. Ona Batlle játszotta meg Toone-t, akinek labdáját végül Russo Hannah Hampton hálóőr mellett a Villa kapujába lőtte. 

 

Batlle káprázatos teljesítményét egy másik hatalmas találattal koronázta meg, amely a keresztlécről vágódott a kapuba. A spanyol pedig a United ötödik és egyben utolsó gólját szerezte a mérkőzésen, a második félidőben csereként beállt Rachel Williams gólpasszából volt eredményes.

 

Skinner csapata végig dominálta az első 45 percet és egy percnyi nyugtot sem hagyott az Aston Villa játékosainak a labda megtartásában. 

 

A hazaiak első lehetősége a 10. percben adódott, miután Russo és Toone szép összjátékot mutatott be a balszélen, majd előbbi remekül tört kapura, azonban a labda ekkor még kifelé pattant, azonban Galton volt az első, aki reagált, első próbálkozásból nem volt sikeres, mert Hampton kényelmesen összeszedte a játékszert. 

 

Három perccel később, a rekordszámú szurkolók legnagyobb örömére, nem más, mint a kapitány, Zelem révén a Vörös Ördögök megszerezték a vezetést - ez egy méltó pillanat lehetett egy élethosszig tartó United szurkoló számára. Fantasztikusan játszott össze Toone és Batlle a jobb oldalon, amikor utóbbi egy remek labdát vágott a kapu előterébe. A kapu előtt volt egy kis kavarodás, de a 10-es számú játékosunk gyorsan reagált és a belőtt labdát a kapuba juttatta, ezzel megszerezve a vezetést. 

 

Az első gól lendületet adott Skinner csapatának, de a Villa sem adta könnyen magát és Alisha Lehmann jóvoltából veszélyeztetni is tudtak, viszont Mary Earps könnyedén hárítani tudta a próbálkozást.

 

Pillanatokkal azután, hogy úgy tűnt, Ward csapata visszavág a United ismét lecsapott egy nagyszerű góllal. Batlle bedobásából indult Russo, ügyesen tartotta meg a labdát, majd az érkező Toone elé tálalt, aki beadta az ellenfél védelme mögé, ahol Galton szépen ugrott ki a védők közül, lest nem jeleztek, így csak annyi volt a dolga, hogy a kapus mellett a kapuba helyezze a játékszert.

 

Nem sokkal az első félidő vége előtt úgy tűnt, hogy a Villa Lehmann révén csökkenteni tudja a hátrányt. Freya Gregory lövése után azonban Earps fenomenálisan hárított, de a Villa 7-es mezszámú játékosa reagált először és a kipattanót végül begyömöszölte a hálóba, a gólt azonban szabálytalanság miatt elvették a birminghamiektől. 

 

A United játékosai a második félidőben ugyanúgy gólra éhesen futottak ki a gyepre, ahogy azt az első félidő előtt is tették. Érződött a levegőben az újabb találat lehetősége miután Toone és Batlle ismét remekül játszottak össze. Előbbi labdáját Russo végül ellőtte a kapu előtt.

 

Nem sokkal később azonban ismét próbálkoztak és ekkor már sikerrel. Batlle remekül játszotta be a labdát Toone-nak, aki átpörgette a játékszert a túloldalra, ott pedig Russo az üres kapuba lőtte, ezzel háromgólosra növelve a különbséget.

 

A nagy hátrányba került Ward csapat egy óra elteltével kezdett nagyobb elánnal focizni, többször is veszélyesek tudtak lenni a United kapujára. Először Rachel Daly lőtt távolról, amit a kapusunk még kényelmesen hárított, de ezt gyorsan követte Lehmann kemény lökete, ami már komolyabban megdolgoztatta Earps hálóőrt. A Villa rengeteg helyzetet alakított ki, bár egyik sem veszélyeztette igazán a United kapuját.

 

Hiába próbált a birminghami csapat visszajönni a meccsbe, Skinner tanítványai negyedszer is betaláltak az Old Traffordon. Ahogy egész délután, a Vörös Ördögök most is remekül játszottak össze. Ez volt az egész mérkőzés mozgatórúgója és a Villa sorsát eldöntő tényező.

 

Az akció Batlle-lel kezdődött és vele is végződött, majd miután befelé iramodott a mezőnybe, meg is eresztett egy pofás kis lövést, amely Hampton kapujának keresztlécén csattant, de befelé pattant a hálóba.

 

10 perccel a  mérkőzés vége előtt Galton úgy tűnt, hogy a második találatát is megszerzi, de a játékvezető egy korábbi szabálytalanságért lefújta az akciót.

 

Az ötödik és egyben utolsó gól a hosszabbításban esett. A második félidőben becserélt Williams volt eredményes, aki Batlle kiváló passzát váltotta gólra.

 

Meccs összefoglaló:



United: Earps, Batlle, Le Tissier, Turner, Blundell; Ladd (c), Zelem; Parris (Thomas 62), Toone (Williams 85), Galton (Boe Risa 85); Russo (Garcia 77). 

Nem használt cserék: Baggaley (GK), Thorisdottir, Leon, Tounkara, Staniforth. 

Gólok: Zelem 13; Galton 27; Russo 51; Batlle 75; Williams 90.

Lapok: -


ManUtd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!