Ten Hag: Az interjúból értesültem Ronaldo távozási szándékáról
A Manchester United menedzsere, Erik ten Hag elárulta, először a nagy vihart kavaró interjúból tudta meg, hogy Cristiano Ronaldo távozni akar a klubtól - akinek erőnléti állapotával nem volt megelégedve.
A United közös megegyezéssel felbontotta Ronaldo szerződését két nappal a portugál válogatott világbajnoki szereplését megelőzően, miután nagy utórengéseket okozó interjút adott Piers Morgannek a Talk TV-n, amelyben kritizálta a klubot és Ten Hagot.
Ronaldo elmondása szerint "elárulva" érezte magát a klub vezetői által, amiért megpróbálták távozásra kényszeríteni, Ten Hagot pedig "nem tiszteli", mert "ő se mutatott felé tiszteletet".
Ten Hag szerint egyébként a portugál világsztár vele soha nem közölte, hogy távozni szeretne.
"Az első pillanattól egészen mostanáig azt akartam, hogy maradjon" - válaszolta a brit média kérdéseire válaszolva Cadizban.
"Ő akart távozni, ez egészen tisztán látható. És amikor egy játékos egyértelműen nem akar ennél a klubnál lenni, akkor mennie kell."
"Az interjú volt az első alkalom, amikor azt közölte, hogy távozni akar. Szerintem klubként ez elfogadhatatlan. Kellett, hogy legyenek következményei. Azzal, hogy megtette ezt a lépést [az interjú adással], tudta a következményeket. Korábban ezt soha nem mondta nekem."
"A szezon során még nem volt átigazolási időszak, de addig a pillanatig egyszer se közölte velem, hogy 'távozni akarok'. A nyár folyamán egy beszélgetésünk volt. Akkor odajött hozzám és azt mondta, 'hét napon belül megmondom, hogy maradni akarok-e'. Majd visszatért és azt mondta, 'maradni akarok'. Addig a pillanatig [az interjúig] én semmit se hallottam erről."
"Mi azt akartuk, hogy részese legyen ennek a projektnek és járuljon hozzá a Manchester United sikereihez, mert ő egy nagyszerű játékos. Igazán nagyszerű történelemmel rendelkezik, de ez már a múlt, nekünk pedig a jövőbe kell tekintenünk."

Ronaldo egyre frusztráltabbá vált azáltal, hogy kevés játéklehetőséget kapott a Unitedben, amely egyik legemlékezetesebb kivetüléseként megtagadta becserélését az októberi, Tottenham Hotspur elleni bajnoki végén. Ten Hag az esetet követően kihagyta következő meccsnapi keretéből és elmondása szerint a 37 éves játékos nem volt megfelelő fizikális állapotban ahhoz, hogy jól tudjon teljesíteni.
"Amikor jó állapotban van, akkor ő egy kiváló játékos" - tette hozzá.
"És képes visszajuttatni minket oda, ahova szeretnénk és elérni a céljainkat. Ez eléggé egyértelmű. De nem volt."
"Szeretek világklasszis játékosokkal együtt dolgozni. Tudom, hogy ők képesek a különbséget jelenteni és elérni a célokat. Ezért akar minden edző ilyen játékosokat az öltözőjében tudni."
"De ami történt, megtörtént. Döntéseket kell hoznom azokkal a játékosokkal kapcsolatban, akik nem teljesítenek jól és a lehető legjobb csapatot kell kijelölnöm."
"Én a klub és a csapat érdekében vagyok felelősségre vonható. Ezek azok a döntések, amelyeket meg kell hoznom. Nem számít, hogy személy szerint kiről van szó, minden azon múlik, hogy miként teljesítünk a jelenben."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs West Ham
Premier League 14. fordulóOld Trafford
2025-12-04 21:00
Premier League 13. forduló
Selhurst Park
2025-11-30 13:00
2025-11-24 21:00
2025-11-08 13:30
2025-11-01 16:00
2025-10-25 18:30
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Erik ten Hag
Cristiano Ronaldo
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 14 | 27 | 7 | +20 | 33 |
| 2 | Manchester City | 14 | 32 | 16 | +16 | 28 |
| 3 | Aston Villa | 14 | 20 | 14 | +6 | 27 |
| 4 | Chelsea | 14 | 25 | 15 | +10 | 24 |
| 5 | Crystal Palace | 14 | 18 | 11 | +7 | 23 |
| 6 | Sunderland | 14 | 18 | 14 | +4 | 23 |
| 7 | Brighton & Hove Albion | 14 | 24 | 20 | +4 | 22 |
| 8 | Liverpool | 14 | 21 | 21 | 0 | 22 |
| 9 | Manchester United | 13 | 21 | 20 | +1 | 21 |
| 10 | Everton | 14 | 15 | 17 | -2 | 21 |
| 11 | Tottenham | 14 | 23 | 18 | +5 | 19 |
| 12 | Newcastle | 14 | 19 | 18 | +1 | 19 |
| 13 | Brentford | 14 | 21 | 22 | -1 | 19 |
| 14 | Bournemouth | 14 | 21 | 24 | -3 | 19 |
| 15 | Fulham | 14 | 19 | 22 | -3 | 17 |
| 16 | Nottingham Forest | 14 | 14 | 22 | -8 | 15 |
| 17 | Leeds United | 14 | 16 | 26 | -10 | 14 |
| 18 | West Ham | 13 | 15 | 27 | -12 | 11 |
| 19 | Burnley | 14 | 15 | 28 | -13 | 10 |
| 20 | Wolves | 14 | 7 | 29 | -22 | 2 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - West Ham
Premier League, 14. forduló