Erik: Ez egy plusz a jövőre nézve
Erik ten Hag úgy érzi, az ahogyan a Manchester United fiatal játékosai integrálódtak a felnőtt csapat keretébe a spanyolországi téli edzőtáborban, számukra "egy nagy nyereség a jövőre nézve".
Az egy hete Angliából elrepült 29 játékos többsége a klub akadémiájáról került ki és a nagyobb részük értékes játékpercekhez jutott a pályán a Cadiz és a Real Betis elleni barátságos mérkőzéseken.
Bár az utóbbi összecsapás újabb vereséggel végződött, mivel 1-0-ra kikaptak az Estadio Benato Villamarinban, a Vörös Ördögök menedzsere fejlődést látott az első andalúziai mérkőzésükhöz képest és nem csak a végeredményt illetően.
"Előrébb léptünk. Mint láthatták, ismét egy nagyon fiatal csapattal álltunk ki, míg ők [Real Betis] egy igen tapasztalttal" - kezdte.
"Az első félidő rendben volt, szerintem sikerült jó támadásokat vezetnünk."
"Jobbak voltunk, mint a Cadiz elleni meccsen, az intenzitás tekintetében is, szóval eléggé boldog voltam az első félidő okán."

A gól nélküli első 45 percet követően, a két csapat közül a jobb teljesítményt nyújtva, a manchesteriek szerettek volna David de Gea és védői, Aaron Wan-Bissaka, illetve Victor Lindelöf teljesítményre építve kapott gól nélküli mérkőzést lehozni.
De a spanyol portás félidei cseréje, Tom Heaton már 15 másodperc elteltével védést kellett bemutatnia, négy perccel később viszont Nabil Fekir - a 2018-as vb-győztes francia válogatott tagja - megszerezte a találkozó egyetlen találatát.
"Rosszul kezdtük a második játékrészt, fegyelmezetlenek voltunk. Ez okozta a vesztünket a Cadiz ellen és most is. Ebben nagyon fejlődnünk kell."
A United most hazarepül Manchesterbe, ahol folytatják a klubszezon folytatására való felkészülésüket, ahol az első megmérettetésükre december 21-én kerül majd sor.
"Szerintem jó hetet zártunk, jó volt a hangulat" - tette hozzá.
"A fiúk nagyon-nagyon keményen dolgoztak. A hétre vonatkozó legfőbb célunk a jobb erőnléti állapot elérése volt és szerintem ez sikerült is, előrébb léptünk ebben a tekintetben."
"Emellett sikerült integrálnunk néhány fiatal játékost is, azt illetően is, ahogyan játszunk, illetve az intenzitás tekintetében is, szóval ebben előrébb léptünk."
"Néhányukkal nagyon elégedett voltam, ez pedig nagy győzelem a jövőre nézve."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Leeds United
Premier League 32. fordulóOld Trafford
2026-04-13 21:00
Premier League 31. forduló
Vitality Stadium
2026-03-20 21:00
2026-03-15 15:00
2026-03-04 21:15
2026-03-01 15:00
2026-02-23 21:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 32 | 62 | 24 | +38 | 70 |
| 2 | Manchester City | 31 | 63 | 28 | +35 | 64 |
| 3 | Manchester United | 31 | 56 | 43 | +13 | 55 |
| 4 | Aston Villa | 32 | 43 | 38 | +5 | 55 |
| 5 | Liverpool | 32 | 52 | 42 | +10 | 52 |
| 6 | Chelsea | 32 | 53 | 41 | +12 | 48 |
| 7 | Brentford | 32 | 48 | 44 | +4 | 47 |
| 8 | Everton | 32 | 39 | 37 | +2 | 47 |
| 9 | Brighton & Hove Albion | 32 | 43 | 37 | +6 | 46 |
| 10 | Sunderland | 32 | 33 | 36 | -3 | 46 |
| 11 | Bournemouth | 32 | 48 | 49 | -1 | 45 |
| 12 | Fulham | 32 | 43 | 46 | -3 | 44 |
| 13 | Crystal Palace | 31 | 35 | 36 | -1 | 42 |
| 14 | Newcastle | 32 | 45 | 47 | -2 | 42 |
| 15 | Leeds United | 31 | 37 | 48 | -11 | 33 |
| 16 | Nottingham Forest | 32 | 32 | 44 | -12 | 33 |
| 17 | West Ham | 32 | 40 | 57 | -17 | 32 |
| 18 | Tottenham | 32 | 40 | 51 | -11 | 30 |
| 19 | Burnley | 32 | 33 | 63 | -30 | 20 |
| 20 | Wolves | 32 | 24 | 58 | -34 | 17 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Leeds United
Premier League 32. forduló, ÉLŐ