Ten Hagnak fenntartásai vannak Amad visszarendelése kapcsán

Erik ten Hag elismerte, elgondolkodott Amad Diallo kölcsönből való visszahívásán, de a Sunderlandnél bemutatott fejlődését látva vannak fenntartásai ezzel kapcsolatban.


Amadot 2021-ben, 37 millió fontért szerződtette a Manchester United az Atalantatól, de azóta nem sikerült megszilárdítania pozícióját a Vörös Ördögök felnőtt csapatában.

 

Tavaly januárban kölcsönben a skót Rangershez került és minden sorozatot figyelembe véve 13 mérkőzésen lépett pályára. 

 

Majd a nyáron következett egy újabb, egész szezonra vonatkozó ideiglenes állomás a Sunderlandnél, ahol lenyűgöző formába lendült és legutóbbi hét Championship meccsén négy gólt és egy asszisztot jegyzett.

 

Ten Hag azonban vonakodik Amad visszahívásától, mert szeretné, ha tovább fejlődhetne abban a reményben, hogy egy napon a kezdőcsapatbeli tagságért harcolhasson.

 

"Mindent fontolóra veszünk, de van egy kis fenntartásom ezt illetően, mert nem akarom megállítani a fejlődési folyamatát" - kezdte a holland menedzser Amad kapcsán.

 

"Nagyon nagy fejlődést mutatott ott be, szóval elégedett vagyok ezzel."

 

"De a fiatal játékosoknak tapasztalatokra van szükségük és amikor a visszahívása mellett döntünk, akkor olyan játékosnak kell lennie, aki harcban tud lenni a kezdőcsapatba kerülésért, vagy minimum sok mérkőzésen a csereként való beszállásért, hogy hatással tudjon lenni a csapatára."

 

 

Amikor arról érdeklődtek nála, hogy miért döntöttek Amad másodszori kölcsönadása mellett, így folytatta:

"Mert abban a pillanatban nem láttam azt, hogy a kezdőcsapat tagja lehetne, vagy olyan játékos lenne, aki már képes hatással lenni a csapatra."

 

"De látom és értékelem a benne rejlő potenciált és a képességeit."

 

"Azt láttam, hogy tapasztalatra van szüksége felnőtt szinten. Szerintem a futballnak számos olyan aspektusa van, amelyben fizikálisan és mentálisan is erősnek kell lenni, emellett pedig ügyességben is fejlődni kell és előre lépni. Ő pedig ezek miatt nagy értékünk lehet."

 

Mivel már a januári átigazolási időszak megnyílt, így a United figyelme is egy csatár keresésére irányul.

 

Ten Hag nyíltan bevallotta már több alkalommal is, hogy ebben a hónapban új 9-essel erősítené meg keretét, miután Cristiano Ronaldo novemberben távozott az Old Traffordról.

 

Mindazonáltal az 52 éves szakember kijelentette, a Unitednek csak a megfelelő kvalitásokkal rendelkező csatár megszerzése lehet a cél és hiszi, hogy a klubnak nem szabad olyan játékosokra pazarolnia a pénzét, akik nem jelentenek előrelépést a keret szempontjából.

 

Amikor arról kérdezték, hogy a United győztesen jöhet-e ki a bajnokság top négy helyezéséért folyó versenyéből, ha januárban nem igazolnak új csatárt, Ten Hag így felelt:

"Szerintem nagyon jó csapatunk van, amikor minden játékosunk rendelkezésre áll. De mivel rengeteg mérkőzés áll még előttünk, ezért szerintem szükségünk lenne rá [csatárra]."

 

"De csak olyanra, aki képes hatással lenni a csapatra, különben csak feleslegesen égetjük a pénzt és nem erősítjük a keretet, ami pedig nem segít minket."


The Athletic

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!