Ten Hag reakciója a Ligakupa döntő kivívására

Erik ten Hag szerint nincs értelme döntőbe jutni, ha azt egy csapat nem nyeri meg, miután a Manchester Unitedet a Newcastle ellen vívandó Ligakupa döntőbe kormányozta.


Jobb tempó

"Amikor megnyerted ezt a kört, az elődöntőt, akkor a döntőbe jutsz, ez oké. Hogy őszinte legyek, az első félidő nem volt nagyszerű. Szerintem professzionális módon játszottunk, de a tempó túl lassú volt és nem dolgoztunk ki helyzeteket. Két jó esélyt is hagytunk nekik kialakítani, ez pedig nem történhet meg. De szerintem a második félidő jobb volt. Magasabb volt a tempó és szerintem szereztünk néhány nagyszerű gólt is. Több volt a mozgás, az pedig nagyon rendben van, hogy 5-0-ra hoztuk le az elődöntőket."

 

Bármi frusztráció az első félidőben?

"Erős szó a frusztráció. Szerintem ha ilyen mérkőzéseket játszol, akkor egy kicsit okosabbnak kell lenned és nem szabad fejjel a falnak menni, mert ők csapdát állítanak. Nem szabad kirontani, labdákat eladni, mert ilyenkor egy bizonyos ponton fordulat állhat be és visszajöhetnek a mérkőzésbe. Tartani kell a labdát és járatni körbe-körbe. Ez az, amit tennünk kellett volna és több mozgást kellett volna végeznünk. Többször kellett volna a védelmi vonaluk mögé kerülnünk. Ezt pedig nem csináltuk meg. Szerintem ma szükségünk volt a kispadról beálló játékosok hatására. Már a szünet utáni első 15 percben is magasabb volt a tempónk és voltak helyzeteink. Wout [Weghorst] esete pedig egyértelműen tizenegyes volt. A cserék aztán teljesen más dinamikát kölcsönöztek a játékunknak, ahogyan az is, hogy Brunot kitettük a jobb szélre, amelyet nehezére esett az ellenfélnek levédekeznie."

 

Sancho visszatérése

"Szerintem ez nagyszerű volt, a szurkolóktól rengeteg szeretetet kapott, ő pedig azt gondolom, hogy élvezte ezt. Élvezte, hogy újra a pályán lehet. Az utóbbi néhány hétben sokat láttam mosolyogni Carringtonban és reményeim szerint ennek a folyamatnak a folytatásaként nagyon sokat hozzá tud majd tenni a teljesítményünkhöz a szezonban. Jadon esetében tudom, hogy képes 10-esként és szélsőként is játszani. De szerintem ezekben a pozíciókban eléggé jól kevertük a kártyáit és én ezt is szeretem. De a pozíciót el kell foglalni, ez erről szól. És a játékosoknak fegyelmezettségre van szükségük ehhez, különben káosz lesz belőle."

 

 

Sűrű menetrend

"Ez egy előny. Így mérkőzésről-mérkőzésre fejlődhetünk. Rengeteg visszacsatolást lehet adni így a játékosoknak. Mi felállítottuk az elvárási szinteket és dolgozunk a fejlődésért, így pedig megmutathatjuk, hogy hol van erre szükség és a következő mérkőzésen meg is valósíthatjuk. Ez a menetrend egy luxus probléma, de mi pontosan ezt akartuk. Emellett szerintem normális egy olyan klub, mint a Manchester United, számára, hogy három naponta mérkőzést kell játszani, ezzel pedig meg kell birkóznunk. De mi előre tekintünk. A legtöbb játékos sokkal szívesebben játszik mérkőzést, mint vesz részt edzésen. Szóval számunkra most az a feladat, hogy minden egyes mérkőzésen jobbak legyünk, mint az előzőn voltunk."

 

Magával ragadó Old Trafford

"Ilyennek kell lennie. Egy erődítményre van szükségünk, de azzal is tisztában kell lennünk és azt is látnunk kell, hogy ezért nagyon keményen is kell dolgoznunk. Minden alkalommal minden mérkőzésen tennünk kell ezért. Teljesítenünk kell, ha nyerni akarunk. Most ugyanez lesz a feladatunk szombaton is és az utána következő hazai meccsen is."

 

Úton a döntőbe

"Ez nagyszerű. A döntőben azért játszanak a csapatok, hogy megnyerjék őket. Az nem siker, hogy eljutsz a döntőig. Meg akarjuk nyerni. Először még vannak más dolgaink is és a Premier League-ben kell előrébb lépnünk. Közöltük a játékosokkal is, hogy ezért minden egyes mérkőzésen küzdeniük kell. A megfelelő intenzitással kell teljesíteniük, mert mi vagyunk a United. Ha United játékos vagy, akkor meg kell felelned az elvárásoknak. Már nagyon várjuk, hogy ott lehessünk a Wembley-ben és megküzdhessünk a Newcastle-lel, amely egy nagyszerű csapat, de most ez még távol van tőlünk. Én most mindenkinek azt mondom, hogy a Premier League-re és a Crystal Palace elleni szombati meccsre koncentrálunk jelenleg. A kupát most elfelejtjük és már az előttünk lévő feladatokra koncentrálunk."


Manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

TV műsor

Manchester United - Crystal Palace

Premier League, 22. forduló

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!