De Gea duplán esélyes a Hónap Védése díjra
A Manchester United kapusa, David De Gea két hárítása is szerepel a Premier League februári Hónap Védése díj jelöltlistáján.
Első számú hálóőrünk, aki a hétvégén a klub történetének legtöbb kapott gól nélküli mérkőzést produkáló kapusa lett, a február 19-én, a Leicester ellen 3-0-ra megnyert mérkőzésen mutatott két védéséért kapta meg az elismerést.
A spanyol csodálatosan hárította Harvey Barnes, majd később Kelechi Iheanacho ziccerét, mindkettőt 0-0-nál az első félidőben, egy olyan mérkőzésen, amelyen a Vörös Ördögök természetesen diadalmaskodtak.
David bármelyik védésére itt szavazhatsz:
https://www.premierleague.com/news/3087418
A United már korán nyomás alá került a Rókák ellen, a vendégek első tiszta helyzetét Barnes alakította ki, aki egy az egyben ment De Geara.
A kapus kirohant, hogy zárja a szöget és kinyújtott jobb karjával nagyszerűen hárította Barnes kapura tartó próbálkozását.
Alig több mint 10 perccel később De Gea ismét a helyén volt, ezúttal a kapu jobb oldalába ugorva ütötte ki a labdát a gólvonalról.
Iheanacho húzódott fel a hosszúra, és Timothy Castagne jobbról beívelt keresztlabdáját tette kapura, de - a Manchester City korábbi támadójának legnagyobb meglepetésére - David még azelőtt odaért, hogy az áthaladt volna a gólvonalon.
Miután a United ezeknek a védéseknek is köszönhetően tartotta a döntetlent, még a félidő előtt Marcus Rashford révén gólt szerzett, onnantól kezdve átvette az irányítást és 3-0-s győzelmet aratott Rashford második, valamint Jadon Sancho góljaival.

Davidet már negyedszer jelölték a díjra - amelyet az idei szezon elején hoztak létre -, de eddig megnyernie még nem sikerült azt.
Ebben a hónapban a díjra esélyes kapuson Aaron Ramsdale (ARSENAL - Aston Villa), Alisson Becker (LIVERPOOL - Newcastle), Jordan Pickford (EVERTON - Aston Villa) és Kepa Arrizabalaga (CHELSEA - Fulham).
David jelölésének híre azután érkezett, hogy bejelentették, Rashford a liga februári Hónap Játékosa díjra esélyes, Erik ten Hag pedig a Hónap Menedzsere jelöltek listáján szerepel.
A szavazás március 6-án, hétfőn 13:00 órakor zárul, majd március 10-én, pénteken 15:00 órakor hirdetnek győztest.
Sok szerencsét, David!
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Liverpool
Premier League 35. fordulóOld Trafford
2026-05-03 16:30
Premier League 34. forduló
Old Trafford
2026-04-27 21:00
2026-04-18 21:00
2026-04-13 21:00
2026-03-20 21:00
2026-03-15 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 34 | 64 | 26 | +38 | 73 |
| 2 | Manchester City | 33 | 66 | 29 | +37 | 70 |
| 3 | Manchester United | 34 | 60 | 46 | +14 | 61 |
| 4 | Liverpool | 34 | 57 | 44 | +13 | 58 |
| 5 | Aston Villa | 34 | 47 | 42 | +5 | 58 |
| 6 | Brighton & Hove Albion | 34 | 48 | 39 | +9 | 50 |
| 7 | Bournemouth | 34 | 52 | 52 | 0 | 49 |
| 8 | Chelsea | 34 | 53 | 45 | +8 | 48 |
| 9 | Brentford | 34 | 49 | 46 | +3 | 48 |
| 10 | Fulham | 34 | 44 | 46 | -2 | 48 |
| 11 | Everton | 34 | 41 | 41 | 0 | 47 |
| 12 | Sunderland | 34 | 36 | 45 | -9 | 46 |
| 13 | Crystal Palace | 33 | 36 | 39 | -3 | 43 |
| 14 | Newcastle | 34 | 46 | 50 | -4 | 42 |
| 15 | Leeds United | 34 | 44 | 51 | -7 | 40 |
| 16 | Nottingham Forest | 34 | 41 | 45 | -4 | 39 |
| 17 | West Ham | 34 | 42 | 58 | -16 | 36 |
| 18 | Tottenham | 34 | 43 | 53 | -10 | 34 |
| 19 | Burnley | 34 | 34 | 68 | -34 | 20 |
| 20 | Wolves | 34 | 24 | 62 | -38 | 17 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Liverpool
Premier League, 35. forduló