Manchester United N - Leicester City N 5-1

A Manchester United női csapata tovább növelte előnyét a női Super League tabellájának élén, miután a Leicester City ellen 5-1-es arányban tudtak győzedelmeskedni a Leigh Sports Village-ben.


Alessia Russo mesterhármasával, valamint Leah Galton és Lucia Garcia találataival Marc Skinner csapata négy pontra ellépett a tabellán a második helyen álló Chelsea-től, miután két meccsel többet játszottak, mint a Kékek.

 

A United az első félidőben teljesen uralta a mérkőzést, és már korán megszerezte a vezetést, amikor Russo a 15. perc környékén Janina Leitzig mellett a kapuba vágta a labdát. Russo aztán az első félidő vége felé megduplázta az előnyüket egy erőteljes fejessel, így a szünetre kétgólos különséggel vonultak a csapatok.

 

Remy Siemsen a második félidő elején már szépíteni tudott a vendégek részére, de az öröm korai volt, ugyanis a United rögtön válaszolt Russo révén, aki a kapufát is érintő találatával 3-1-re alakította az állás.  A 64. percben a 23-as mez számú játékos Galton is betalált, akinek az asszisztot az eddigi gólokat szerző Russo adta. 

 

A csereként beállt Garcia a mérkőzés utolsó szakaszában szintén betalált, ezzel megpecsételve a három pont sorsát Skinner csapatának.

 

A United kezdte jobban a mérkőzést, már az első perctől kezdve nyomást gyakorolt a Leicester csapatára. A Vörös Ördögök már majdnem vezetést szereztek, amikor Martha Thomas jobb oldali keresztlabdája megtalálta Russót, de 23-as mez számú játékosunk próbálkozását a kapufa mellett blokkolták.

 

Pillanatokkal később Ella Toone futott be a büntetőterületre és csúsztatta a labdát Galtonhoz. A balszélső kiszemelte Hayley Laddot a tizenhatos szélén, aki visszatette a labdát Toone elá, de lövését Leitzig hárította.

 

Negyedóra elteltével azonban Russo végre megszerezte a vezetést . Toone első lövését a Leicester kapusa még védeni tudta, majd a német gyorsan reagált és meggátolta Russót következő lövési kísérletében. A támadás azonban itt még nem ért véget, hiszen Thomasnak sikerült megtartania a labdát a vonalon belül és megtalálta a Vörös Ördögök 23-as mezszámú játékosát, aki a hálóba lőtte a labdát. 1-0

 

A United az első 45 percben csendben irányította a játékot, a Rókák legnagyobb lehetőségét Hannah Cain alakította ki, aki a balszélről cselezte be magát a büntetőterületre, de lövése Mary Earps kapuja mellett szállt el.

 

Eközben a United továbbra is nyomást gyakorolt az ellenfelére és a 36. percben 2-0-ra alakította az állást. Toone ismét részt vett a játékban, tökéletesen súlyozott passzával Ona Batlle-t találta meg a jobb oldalon. A spanyol keresztlabdája Russót találta meg, akinek fejese pedig utat talált a kapuba Leitzig hálóőr felett.

 

A Vörös Ördögök 2-0-s előnnyel vonultak a félidei szünetre, az Leight Sport Village szurkolóinak nagy örömére.

 

A második félidő elején a Leicester sokkal eltökéltebben jött ki a pályára és már három perccel a folytatás után gólt is szerzett. Josie Greennek sikerült indítania Siemsen-t a United védelme mögött, az ausztrál pedig Earps mellett eltette a labdát a kapuba és ezzel visszahozta a Rókákat a meccsbe. 2-1

 

A United azonban szinte azonnal válaszolt egy gyorsan elvégzett szöglet után. A beívelést Thomas csúsztatta meg, ami a teljes Leicester védelem felett elszállt és így találta meg Russót a hátsó kapufánál. A csatár nem hibázott, így visszaállította a Vörös Ördögök kétgólos előnyét és megszerezte mesterhármasát a mérkőzésen. 3-1

 

A gólok csak úgy záporoztak a United oldalán, Russo Galton irányába adta a labdát, aki Letizig mellett a kapuba vágta a játékszert, és ezzel 4-1-re alakította az állást.

 

A United könyörtelenül támadott tovább, miután Ladd nagy mentésre kényszerítette Leitzig hálóőrt, majd Russo negyedik találata is majdnem összejött, de csak a kapufát találta el.

 

A Vörös Ördögök azonban a mérkőzés végén sikeresen 5-1-re alakította az állást a csereként beállt Vilde Boe Risa és Garcia összjátékával. Előbbi egy pontos labdával találta meg a spanyolt, Garcia pedig beverekedte magát a büntetőterületre, majd a Leicester kapusa mellett a hosszúba lőtte a labdát és ezzel végleg bebiztosította a United győzelmét.

 

Továbbra is első helyen a Manchester United női csapata, három ponttal megelőzve a második helyezett Manchester Cityt és öt ponttal a Chelsea-t, bár utóbbi két meccsel kevesebbet játszott és pont a következő fordulóban csaphat össze a Vörös Ördögökkel 12-én 13:30-kor ahol, otthon fogadhatják a United-et. 

 

Összefoglaló:

United: Earps, Batlle, Le Tissier, Turner, Blundell, Zelem, Ladd (Cascarino 71), Thomas (Parris, 66), Toone (Boe Risa 71),  Galton (Garcia 79), Russo (Williams 79).

Nem használt cserék: Baggaley, Mannion, Naalsund, Leon.

Gólok: Russo 15, 36, 53, Galton 64, Garcia 84. ill: Siemsen 48

Lapok: -


ManUtd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!