De Gea: Nagyszerű a csapatszellem

A Manchester United kapusa, David De Gea a Vörös Ördögök csapatszellemét emelte ki a vasárnapi, Southampton elleni 0-0-s döntetlent követően.


De Geanak komoly szerepe volt a United szívós teljesítményében az Old Traffordon, miután a Vörös Ördögök Casemiro azonnali piros lapja miatt 10 emberre fogyatkoztak.

 

A spanyol többször is bevetésre kényszerült, többek közt két fenomenális, közeli mentéssel hárította Theo Walcott próbálkozásait, így az állás döntetlen maradhatott.

 

A MUTV-nek nyilatkozva a United rekordere elmondta, annak ellenére, hogy a játékterv az eltiltást követően megváltozott, csapata nagy bátorságról tett tanúbizonyságot, hiszen a végső sípszóig sikeresen védekezett.

 

"A meccs előtt a három pont megszerzése volt a cél, de a játék megváltozott, amikor Case-t (Casemiro) leküldték. Nagyon nehéz volt, de úgy gondolom, hogy a csapat jól teljesített.”

 

"Védekeztünk, majd azt hiszem, volt néhány jó lehetőségünk, hogy gólt szerezzünk és megnyerjük a meccset.”

 

"Elveszíthettük volna a meccset, de meg is nyerhettük volna. A végén be kellett érnünk az egy ponttal, de nagyszerű csapatszellemet mutat, ahogyan a végsőkig küzdöttünk.”

 

Casemiro már a 34. percben mehetett zuhanyozni, miután felrúgta a Szentek támadóját, Carlos Alcaraz-t. Úgy tűnt, a brazil elérte a labdát, mielőtt a szerelés folytatásában Alcaraz fennakadt és Anthony Taylor játékvezető először sárga lapot adott. Miután azonban a VAR segítségével visszanézte a felvételeket, Taylor megváltoztatta a döntést és piros lapot mutatott fel a középpályásnak. Amikor De Geat megkérdezték, mit gondol az eltiltásról, azt válaszolta, hogy a Real Madrid korábbi játékosa szerencsétlen volt.

 

"A szerelés egy teljesen normális szerelés volt" - mondta a United első számú kapusa. "Hozzáért a labdához és a labda miatt egy kicsit magasabbra került a lába és eltalálta a Southampton játékosát. Nagyon peches volt.”

 

"Szenvedtünk egy kicsit. Tíz játékossal 70 percig játszani kemény dolog. De ahogy mondtam, jó csapatszellemet mutattunk, a végéig próbálkoztunk és majdnem gólt is szereztünk."

 

 

Casemiro a United következő négy hazai porondon játszandó mérkőzését kihagyja, mivel ez volt a második piros lapja a szezonban. De Gea azonban úgy véli, vannak olyan játékosok a csapatban, akik be tudnak lépni a brazil helyére. A menetrend továbbra is zsúfolt, hiszen a következő hét napban játszunk a Betis ellen idegenben az Európa-ligában, majd otthon a Fulham elleni FA-kupa mérkőzés következik.

 

"Természetesen nehéz négy meccsen nélkülözni Case-t" - ismerte el a spanyol kapus.

 

"Ez nagyon sok. De nagy csapatunk van. Mindenki készen áll a játékra. A kispadról érkező játékosok ismét elképesztő munkát végeztek ma. Szóval mindenki készen áll. Mindenki, aki arra a posztra [a középpályára] áll be, jól fog játszani. De természetesen ő nagyon fog hiányozni.”

 

"Őrület, hogy mennyi meccset játszunk. Ez kemény. Egyszerűnek tűnik, de nagyon nehéz két-három naponta játszani. A játékosok sokat futnak. Nincs sok időnk regenerálódni. De mindenki mindent megtesz, ami tőle telik. Minden meccsen láthatjátok, hogy küzdünk és mindent megteszünk.”

 

"Természetesen néhány meccsen, mint például ma, hiányzik egy játékos, a játékosok elfáradnak és eleshetünk néhány ponttól."

 

"De folytatjuk tovább, jövő héten még két nagy meccs vár ránk."

 


manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!