Ten Hag reakciója a Betis elleni győzelemre

Erik ten Hag a spanyolországi mérkőzést követően kihangsúlyozta, hogy azt szeretné, ha a Manchester United csapata a világ legjobbjaival versenyezne.


A Vörös Ördögök 1-0-ra nyertek a Betis otthonában és egy meggyőző, 5-1-es összesítéssel jutottak tovább az Európa-liga negyeddöntőjébe. Az idény során ez már a 3. spanyolországi jelenése volt az angol rekordbajnoknak és a mostani győzelem mellett legyőzték a Real Sociedad együttesét és egy lenyűgöző 2-2-es döntetlent játszottak a Barcelonával.

 

A korábbi, nem túl fényes spanyolországi látogatások után úgy tűnik, hogy a United javítani tudott a gyenge mérlegen, a holland menedzser pedig elégedett volt csapata professzionális teljesítményével, most pedig már a vasárnapi Fulham elleni FA-kupa összecsapásra összpontosítanak.

 

Az elejétől kezdve ébernek kell lenni

"El kell kerülni az olyan helyzeteket, amelyekkel energiát adhatunk az ellenfélnek, például egy korán bekapott góllal. Nem szabad feltüzelni a szurkolóikat. Láttuk, hogy a mérkőzés elején mennyire lelkesek voltak és akadt néhány veszélyes pillanat. El kell venni a hitüket és idegenben is irányítani a mérkőzést. Már a félidő előtt is gólt szerezhetünk volna, kialakítottunk néhány helyzetet, de az utolsó passzok nem voltak jók, a befejezések sem és így 0-0- volt az állás. Emiatt még megvolt a hitük, de úgy láttam, hogy 0-1-nél ez már elszállt."

 

Jó teljesítmény Spanyolországban

"Ez egy újabb lépés előre a mentalitásunkban. Győztes hozzáállás és annak a fejlődése, ahogy az idegenbeli helyzetet kezeljük. Két győzelem és egy döntetlen volt most az eredménye. Ez azt gondolom rendben van és valahogy így kell szembenézni ezekkel a dolgokkal."

 

Marcus mentalitása

"Szerintem vagy két nagy helyzetet kihagyott, de végül betalált. Ez fontos egy csatárnak és nem lehet minden lehetőséget gólra váltani, de mindig azon a helyen lesz, ahonnan gólt tud szerezni és most is erre koncentrált. Folyamatosan próbálkozik és emiatt meg is kapja a jutalmát. Ez a csapat teljesítményéről is elárul valamit. A szezon elejétől kezdve sokat beszélgetünk Rashy-val, hogy összpontosítson, hogy gondoskodjon arról, hogy mindig legyen energiája, hogy képes legyen a mi rendszerünkben, a mi stílusunkban játszani és, amikor gólhelyzetbe kerül akkor írja fel a nevét az eredményjelzőre. Ezen dolgozom keményen, illetve azon, hogy bár jó csatáraink vannak, tudniuk kell, hogy nem minden lövésből lesz gól. Ezen a szinten nehéz egy embernek 5-6 helyzetet is kiharcolnia, így ha mondjuk csak két lehetőség adódik, akkor abból legalább az egyiket gólra kell váltani."

 

Pellistri játéka 

"Nem a tanulás volt most a középpontban, mert ha a Manchester Unitedben játszol, akkor teljesítened kell. Kicsit félénken kezdett, de utána láttam rajta a hitet és, hogy kiveszi a részét a munkából. Segítette a támadásokat és hátul is szépen dolgozott, összességében szerintem jó volt a teljesítménye. Megérdemelte, hogy a kezdőbe kerüljön és látom rajta, hogy fejlődik és egyre erősebb. Jól szállt be a Betis elleni hazai meccsen és a Leeds ellen is. Megvan benne a hit és megvannak a megfelelő képességei is. Nagyon elégedett vagyok a teljesítményével és ez egy újabb lépés volt előre, a többi pedig rajta múlik, hogy mit tud hozni a csapatba, mit tud hozzáadni."

 

 

Magas célok

"Minden nap fejlődnünk kell. Még mindig sok hiányosság van a játékmódunkban. Dolgoznunk kell ezen, javítanunk kell, mert a világ legjobb csapataival akarunk versenyben lenni. A Manchester Unitednek minden versenyben nyernie kell, ez a sorozat is fontos, mert trófea szerezhető, de kiemelkedő cél a jövő évi Bajnokok Ligája kvalifikáció."

 

FA-kupa mérkőzés következik

"Nagy meccs lesz vasárnap. Tudjuk, hogy ez fontos, ezért mindent meg kell tennünk a siker érdekében. Kevés időnk van, de sikerülni fog. Többször megtettük már, hogy vasárnapra energiát gyűjtünk, koncentrálnunk kell és készen kell állnunk. Ez az FA-kupa és egy nagy meccsre számítok, aztán jön egy kis szünet, utána pedig ismét aa koncentrációé lesz a főszerep."


manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!