Csapathírek a Fulham elleni kupameccs előtt
A Manchester United utolsó fellépése a válogatott szünet előtt az FA-kupa negyeddöntője a Fulham ellen az Old Traffordon.
A vasárnapi 17:30-as kezdés lehetőséget kínál Erik ten Hag csapatának, hogy ismét eljusson a Wembleybe, hiszen a nemzeti stadionban rendezik a kupa elődöntőjét.
A Fulham azonban nehéz ellenfélnek ígérkezik, hiszen jelenleg a kényelmes kilencedik helyen áll a Premier League-ben, ráadásul egy teljes hete volt felkészülni a nagy mérkőzésre.
A Carringtonban, a klubsajtónak adott mérkőzés előtti interjúja során a menedzsert arra kérték, adjon tájékoztatást a hétközi hiányzók állapotáról a kupamérkőzés előtt.
A brazil szélső Antony betegség miatt hagyta ki a Real Betis elleni 1-0-s győzelmet és Anthony Martial sem utazott el, annak ellenére, hogy nemrég visszatért az edzésekhez.
"Még beszélnünk kell róla, de úgy gondolom, hogy Martial nem lesz elérhető és Antony, meg kell néznünk, hogyan áll" - nyilatkozta Ten Hag.
Marcel Sabitzer - aki pénteken töltötte be 29. életévét - rövid kihagyás után tért vissza, amikor az Európa-liga-meccs második félidejében a kispadról szállt be.
Casemiro négymeccses eltiltását kezdi meg, miután a múlt hétvégi, Southampton elleni 0-0-s döntetlen alkalmával piros lapot kapott.
"Nagyon jól teljesítettünk Casemiro nélkül az Arsenal ellen és a Leeds elleni két mérkőzésen is" - mondta Erik a sajtótájékoztatón.
"Úgy gondolom, hogy a szezon elején is nagyon jól teljesítettünk nélküle is, de szeretném, ha Casemiro a rendelkezésünkre állna, mert nagy hatással van a játékunkra."
Alejandro Garnacho is csatlakozott a hiányzók listájához, mivel bokaszalag-sérülést szenvedett a Szentek elleni mérkőzés végén.
Donny van de Beek és Christian Eriksen még mindig nem léphet pályára.
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Fulham vs Manchester United
Premier League 2. fordulóCraven Cottage
2025-08-24 17:30
Premier League 1. forduló
Old Trafford
2025-08-17 17:30
2025-08-09 13:45
2025-08-03 23:00
2025-07-31 03:30
2025-07-27 01:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Erik ten Hag
FA-kupa
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | Manchester City | 1 | 4 | 0 | +4 | 3 |
2 | Tottenham | 1 | 3 | 0 | +3 | 3 |
3 | Sunderland | 1 | 3 | 0 | +3 | 3 |
4 | Liverpool | 1 | 4 | 2 | +2 | 3 |
5 | Nottingham Forest | 1 | 3 | 1 | +2 | 3 |
6 | Leeds United | 1 | 1 | 0 | +1 | 3 |
7 | Arsenal | 1 | 1 | 0 | +1 | 3 |
8 | Brighton & Hove Albion | 1 | 1 | 1 | 0 | 1 |
9 | Fulham | 1 | 1 | 1 | 0 | 1 |
10 | Aston Villa | 1 | 0 | 0 | 0 | 1 |
11 | Newcastle | 1 | 0 | 0 | 0 | 1 |
12 | Chelsea | 1 | 0 | 0 | 0 | 1 |
13 | Crystal Palace | 1 | 0 | 0 | 0 | 1 |
14 | Manchester United | 1 | 0 | 1 | -1 | 0 |
15 | Everton | 1 | 0 | 1 | -1 | 0 |
16 | Bournemouth | 1 | 2 | 4 | -2 | 0 |
17 | Brentford | 1 | 1 | 3 | -2 | 0 |
18 | Burnley | 1 | 0 | 3 | -3 | 0 |
19 | West Ham | 1 | 0 | 3 | -3 | 0 |
20 | Wolves | 1 | 0 | 4 | -4 | 0 |
Szavazás
TV műsor

Fulham - Manchester United
Premier League, 2. forduló