A United a Wrexham ellen fog pályára lépni San Diegoban

A Manchester United San Diegoban, a Snapdrgaon Stadionban mérkőzik majd meg a Wrexham csapatával a 2023-as nyári felkészülési túra egyik állomásaként, melyre az Egyesült Államokban kerül sor.


Ez az első bejelentett mérkőzés azt követően, hogy nyilvánosságra hozták, hogy Erik ten Hag csapata a 2023/24-es szezon felkészülési időszakát az Egyesült Államokban fogja tölteni. 

 

A Vörös Ördögök felnőtt keretét fiatalokkal kiegészítve július 25-én, kedden várja majd a Ryan Reynolds tulajdonában lévő Wrexham.

 

A United nagykövete, Andrew Cloe San Diegoba utazott, hogy bejelentsék a mérkőzést a Wrexham elnökével, Rob McElhenny-vel, a Qualcomm Incorporated alelnökével és marketing igazgatójával, Don McGuire-rel és San Diego Városi Tanácsának elnökével, Monica Montgomery-Steppe-vel közösen.

 

A helyi United szurkolói egyesület képviselőit is meghívták a kaliforniai városban megrendezésre került eseményre, ahol bejelentették a találkozót. A jelenlévők kérdéseket tehettek fel mindkét klub jelenlévő képviselőinek és első kézből halhatták a felkészülési mérkőzés fontosságát a következő szezonra nézve.

 

A United részéről John Murtough elmondta:

"Ez lesz az első alkalom, hogy a csapat San Diegoba látogat és nagyon várjuk, hogy a szenvedélyes amerikai szurkolók előtt játszhassunk a Snapdragon Stadionban. A felkészülési szezonban szervezett túrák mindig remek alkalmat kínálnak arra, hogy lehetőséget adjunk az Akadémia legtehetségesebb fiataljainak, hogy érétkes tapasztalatokat szerezzenek a felnőtt csapatban, a Wrexham elleni találkozó pedig remek példa és lehetőség lesz erre."

 

"A Manchester United nagy múltra tekint vissza a fiatalokkal való munka kapcsán, a túra pedig nem csak Eriknek, hanem az amerikai szurkolóknak is lehetőséget ad arra, hogy felmérjék milyen munka folyik az Akadémia falain belül. Reményeink szerint többekről elmondható lesz majd, hogy itt látták először, de nem utoljára és bízunk benne, hogy lesznek, akik a felnőtt keret tagjaivá válnak."

 

 

Phil Parkinson, a Wrexham menedzsere hozzátette:

"Alig várjuk, hogy előszőr léphessünk pályára Amerikában a klub története során. A Manchester United elleni találkozó minden bizonnyal emlékezetes mérkőzés lesz."

 

"A túra kiváló alkalom lesz arra, hogy felkészüljünk a 2023/24-es idényre, az pedig hihetetlen dolog, hogy a Manchester United ellen tehetjük ezt. Remek teszt lesz számunkra, hogy merre tartunk. "

 

"Örülünk, hogy találkozhatunk az államokbeli szurkolókkal és alig várjuk, hogy amerikai földön játszhassunk előttük."


manutdfanatics.hu

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!