Játékosértékelés: Brighton & Hove Albion (6) 0-0 (7) Manchester United

Lássuk a Brighton & Hove Albion elleni idegenbeli mérkőzést a ManUtdFanatics.hu értékelésében...


David de Gea: Két remek védést is bemutatva feledtette a hétközi padlózását. A büntetőpárbajoknál még mindig annyira vakon van, hogy akár egy mezőnyjátékos is védhetne helyette, de arról azért ne feledkezzünk meg, hogy csak March büntetője előtt ment oda az ellenfélhez pszichikai hadviselés céljával és ez be is jött. 7

 

Aaron Wan-Bissaka: Szépen csendben a mérkőzés egyik főszereplőjévé vált. Mitoma mellett nem volt egyszerű dolga, de zsebre tette a mostanság szárnyaló japánt. Támadásban nyújthatott volna többet, de a lecseréléséig ebben is folyamatosan lépett előre. 8

 

Victor Lindelöf: Ismét visszakerült eredeti posztjára, a védelem tengelyének jobb oldalára, ahol magabiztos teljesítményt nyújtott Shaw-val karöltve, majd pedig hihetetlen hidegvérrel lőtte a döntőbe a büntetőpárbajban csapatát. 8

 

Luke Shaw: Hiába nem ez az eredeti posztja, vele a védelem közepén sokkal magabiztosabb volt a csapat, mint néhány nappal korábban. Igyekezett a labdafelhozatalokban is segíteni. 7

 

Diogo Dalot: A brightoni támadások nem az ő oldalán futottak, de ettől függetlenül nem igazán tudta segíteni a csapat támadójátékát. Volt egy nagy közbelépése, de nem a bal oldalon fog megöregedni. 6

 

Casemiro: A brazil gyenge szereplése tovább folytatódott, a Sirályok középpályája leuralta a területét. 6

 

Christian Eriksen: Ez az Eriksen már hetek óta nem az, akit a sérülése előtt láttunk. Persze volt néhány villanása, mint például az első félidő végi passza, de Fred helyére való beállítása abszolút jogos döntése volt Ten Hagtól. 5

 

Bruno Fernandes: Ez a meccs rámutatott, hogy mi hiányzott egészen biztosan a United sevillai játékából. Amíg a pályán volt, addig messze ő volt a legveszélyesebb manchesteri, több helyzete is akadt. Lecserélését a büntetőpárbajra való készülés jegyében nem annyira értettük. 6

 

Antony: Mezőnyben sokat dolgozott és védekezésben is nagyon hasznos volt, támadásban viszont viszonylag csendesebb meccse volt. 6

 

Marcus Rashford: A mérkőzés nagy részében igen csendesen csordogáltak el mellette az események, majd hirtelen a meccs helyzete adódott előtte, amelyet Sanchez parádésan hárítani tudott. 5

 

Anthony Martial: Sevillai, sérülés miatt lecserélése után meglepő volt, hogy nem dőlt ki megint két hónapra, de ha már a kezdőben volt, akkor jó lett volna, ha nem egy nézővel lesz csak gazdagabb a csapat. Se veszélyes nem tudott lenni, se a játékból nem vette ki a részét. 5

 


Cserék:

 

Fred: (62. percben Christian Eriksen helyett) Szokás szerint hozta a beállása a csapatnak szükséges energiatöbbletet. A középső középpályás sor gyengélkedése miatt kissé nehezen érthető, hogy miért van mostanság ennyire mellőzve. 6

 

Jadon Sancho: (85. percben Anthony Martial helyett) Az elmúlt hetek kezdőként való szenvedését követően csereként hozott egy kis lendületet a szélső játékba és olykor még nagy veszély is ki tudott alakulni neki köszönhetően. 6

 

Marcel Sabitzer: (91. percben Antony helyett) Sancho beadása után övé volt a hosszabbítás legnagyobb helyzete, de fejese mellé ment. A büntetőpárbajnál köszönetet mondhatott az égieknek, hogy a lövése bement. 6

 

Tyrell Malacia: (101. percben Aaron Wan-Bissaka helyett) Wan-Bissakahoz képest elég nagy visszaesés volt a játéka. 5

 

Wout Weghorst: (101. percben Bruno Fernandes helyett) Szokás szerint eltökélt volt, 0 kapura veszélyességgel. 6

 


Menedzser:

 

Erik ten Hag: Párharcot eldöntő választása volt Dalot helyett Wan-Bissaka mellett voksolni Mitomaval szemben. Az a döntése pedig szerencsére nem ütött vissza, hogy a büntető párbaj előtt biztos ítélet végrehajtókat cserélt le. 6

 

 

 

A mérkőzés legjobbja a ManUtdFanatics.hu szerint: Aaron Wan-Bissaka

 

A játékosértékelés a ManUtdFanatics.hu szerkesztőségének saját véleményén alapul. Ha nem értesz egyet, akkor értékelj másként vagy azt kérjük, hogy kulturált formában hozd nyilvánosságra, egyéb esetben a hozzászólást moderálni, vagy törölni fogjuk. Köszönjük!

 


ManUtdFanatics.hu

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!