Ten Hag: Fernandes mindent megtett, hogy fitt legyen
Erik ten Hag dícsérte a Manchester United középpályását, Bruno Fernandest, amiért a Vörös Ördögök csütörtöki, Tottenham Hotspur elleni 2-2-es döntetlenje alkalmával végigjátszotta a mérkőzést annak ellenére, hogy a múlt heti FA-kupa elődöntőben sérülést szenvedett.
A portugál válogatott játékost vasárnap a hosszabbításban kellett lecserélni a Wembleyben, miután a Brighton elleni meccs első félidejében bokasérülést szenvedett.
Nyolcas számú játékosunk azonban alig négy nappal később visszatért a kezdőcsapatba az észak-londoni kirándulásra és végigjátszotta a meccset, sőt, Marcus Rashford szezonbeli 29. gólját is előkészítette egy Pazar, hosszú indítással.
A vasárnapi, Aston Villa elleni mérkőzés előtt az Old Traffordon Ten Hag gyorsan megdicsérte a portugál középpályást a játék és a csapat iránti rendíthetetlen elkötelezettségéért.
"Kemény volt, és szeretnék nagy dicséretet adni Brunónak" - kezdte Erik a mérkőzés előtti sajtótájékoztatóján.
"Egyáltalán nem akarta kihagyni ezt a meccset és mindent megtett, hogy fitt legyen."
"Azt hiszem, ő a példa, hogy szenvedni kell, áldozatot kell hozni, ha a legmagasabb szinten akarsz játszani és el akarsz érni valamit."
A menedzser szerint Fernandes eltökéltsége az, ami megkülönbözteti őt a többiektől, és úgy véli, ez igazi inspirációként szolgálhat csapattársai számára.
Ten Hag reméli, másokat is motivál, hogy kövessék az ő példáját.
"Ismét megmutatta, hogy [mennyire] nagyszerű kapitány, mert vállalta a felelősséget akkor is, amikor nem volt 100 százalékos állapotban. De elvégezte a feladatát."
"Ezen a meccsen is fontos volt, és remélhetőleg a többiek a csapatban nem hogy tanulnak, hanem inspirálóként tekintenek rá, és ugyanezt teszik majd."
A játékmester a United eddigi 54 mérkőzéséből mindössze hármat hagyott ki a szezonban - az Aston Villa (Premier League) ellenit idegenben, a Charlton Athletic (Ligakupa) elleni hazai, és a Sevilla (Európa-liga) ellenit idegenben -, mindhármat kényszerből, eltiltás miatt.
Remélhetőleg a 28 éves játékos elég fitt lesz ahhoz, hogy a kezdő tizenegyben maradjon, amikor a jó formában lévő Villa érkezik az Old Traffordra vasárnap.
Unai Emery irányítása alatt a birminghami alakulat február közepe óta veretlen, és a következő szezonra már az európai kupaporond elérése is reális célként lebeghet a szemük előtt.
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!