Erik: Öröm Brunoval dolgozni

Erik ten Hag azt mondta, öröm Bruno Fernandessel együtt dolgozni, miután a portugál középpályás győztes gólt szerzett, a Manchester United pedig 1-0-ra legyőzte az Aston Villát az Old Traffordon.


A Vörös Ördögök csapatkapitánya szerezte az egyetlen gólt egy jól megvívott mérkőzésen, amelyen a United legyőzte Unai Emery csapatát. Fernandes első félidei találata pedig véget vetett a birminghamiek 10 mérkőzés óta tartó veretlenségi sorozatának.

 

Fernandes kitartását dicséri a gól, miután Marcus Rashford lapos lövése kipattant, abból a portugál megszerezte profi karrierje 100. bajnoki gólját - ebből 42-t a Vörös Ördögök színeiben.

 

 

Nyolcas számú játékosunk a gólja mellett kreatív játszott, többször is feltörte a vendégek által húzott magas védelmi vonalat és megtalálta a Villa hátsó alakzata mögött Marcus Rashfordot és Christian Eriksent.

 

A Unitednek azonban keményen kellett védekeznie, mivel az előnyünk csak egygólos maradt, a Bruno által mutatott megfoghatatlan, mentális tulajdonságokat Erik ten Hag menedzser is kiemelte a mérkőzés után.

 

Amikor az újságírók a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón Bruno sokoldalúságáról kérdezték, a főnök így nyilatkozott: "Ő [Bruno] nagyon kemény. Pár hete még a kapitányi státuszát is megkérdőjelezték, ez őrület, ő egy igazi példamutató vezér.”

 

"Annyi energiát ad a csapatnak, okos, elszánt, szenvedélyes és univerzális. Szóval igen, szerintem ez a csapat nagyon boldog. Ilyen játékosokra van szükségünk ha meccseket, és trófeákat akarunk nyerni."

 

 

A középpályás a Villa ellen a jobb szélen játszott - egy olyan szerepkörben, amelyet ebben a félévben már többször is csodálatosan betöltött.

 

Bár Brunot inkább a középső támadó középpályás szerepkörben szoktuk látni, a pálya minden pontján bevethetőnek bizonyult.

 

A portugál az utóbbi időben mélyebb középpályásként is szerepelt és a hónap elején, az Everton elleni legutóbbi, hazai bajnoki győzelmünk alkalmával is lenyűgözőt mutatott ebben a pozícióban.

 

Így nem volt meglepő, hogy a Ten Hag is kiemelte Bruno sokoldalúságát és fontosságát több poszton is.

 

"Több szerepkörben is képes játszani, és ebből a szempontból is szükség van az olyan játékosokra, mint Bruno, hogy sikeresek legyünk" - folytatta a menedzser.

 

"Láthattuk az Everton ellen, képes mélyebben is játszani, és jó labdákat ad. Tízes poszton tudjuk, hogy mire képes, de a széleken is."

 

"Először is, nagyon jó a letámadásban, érti, mikor kell lezárni, mikor kell megzavarni az ellenfelet. Azt is tudja, hogy mikor kell visszafutni, követni, és a passzsávokat lezárni, hogy becsapdázza az ellenfeleket."

 

"Tehát még akkor is, ha a letámadásunkat megverik, tudja, mikor kell visszamenni, és akkor természetesen tud a sorok közt játszani és onnan irányítani, de akár ő maga is be tud kerülni az ellenfél vonalai mögé."

 

"Nagyon sokoldalú, öröm az olyan játékosokkal dolgozni, mint ő."

 


manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!