Csapathírek a Brighton meccs előtt

A Manchester United menedzsere, Erik ten Hag friss információkkal szolgált csapata kapcsán a szombati, Brighton & Hove Albion elleni bajnokit megelőzően.


A Vörös Ördögök szeretnének sorozatban harmadszorra is győzelmet aratni hazai pályán a Premier League idei szezonjában, ám a Sirályok veszélyesek lesznek, miután három győzelemmel kezdték az idényt, köztük a Newcastle Unitedet is legyűrték 3-1 arányban.

 

Mivel a válogatott szünetet követően a játékosok már visszatértek Carringtonba, így Erik ten Hag friss információkkal tudtott szolgálni csapata kapcsán.

 

A jó hír, hogy az Arsenal elleni problémáját követően Lisandro Martinez újra bevethető lehet, annak ellenére, hogy kihagyni kényszerült hazája mindkét dél-amerikai selejtező mérkőzését.

 

Raphael Varane és Mason Mount is jól haladnak a visszatérés útján, de a hétvége még túl korai lenne számukra, hogy újból pályára lépjenek.

 

 

"Mindketten jó állapotban vannak" - kezdte Ten Hag.

 

"Már nagyon közel járnak ahhoz, hogy visszatérhessenek."

 

Azt követően, hogy az Emiratesben szintén le kellett cserélni, Victor Lindelöf is rendben van.

 

Antony és Jadon Sancho nem lesznek hadra foghatóak, így kérdéses, hogy ki fogja betölteni a középpálya jobb oldalát. 

 

Sofyan Amrabat játéka egyelőre még kérdéses, miután a marokkói válogatottból sérülés miatt kikerül. 


Manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!