Blackburn U21 - Manchester United U21 2-5
A Manchester United U21-es csapata szombat délben meggyőző, 5-2-es győzelmet aratott a Blackburn Rovers felett a Premier League 2-ben.
A Vörös Ördögök 11 perc után már vezettek Mateo Mejia jóvoltából, akinek alacsony keresztlabdáját a Rovers játékosa, Patrick Gamble véletlenül a saját hálójába csavarta, de a hazaiak 10 perccel a félidő előtt Brandon Powell révén kiegyenlítették az állást..
Shola Shoretire azonban azonnal visszavette a vezetést csapatának, próbálkozása a hazaiak kapujának bal alsó sarkában kötött ki, de sajnos a hazaiak másodszor is egyenlítettek, amikor Tom Atchenson közelről talált a kapuba.
A második félidőben a United ellépett ellenfelüktől és egy óra elteltével vissza is szerezte a vezetést, amikor Dan Gore ügyesen kicselezett néhány Blackburn játékost, majd a támadás befejezésnél is magabiztos maradt. Pillanatokkal azután, hogy a kapufát találta el - a United a mérkőzés folyamán háromszor is eltalálta a kapufát - Omari Forson egy okos lövéssel megduplázta a vendégek előnyét.
Joe Hugill a mérkőzés vége előtt 10 perccel büntetőből volt eredményes, ami a végeredményt is jelentette, Mejiával szemben szabálytalankodtak a büntetőterületen belül.
Ezzel a csapat feljebb kúszott a tabellán a 14-én helyre és legközelebb a Fulham együttesével mérkőzik meg vendégként október 27-én este 20:00 órakor a Motspur Parkban.
Összefoglaló:
United: Vitek. Kingdon, Aljofree, Bennett (Kambwala 61), Murray (Collyer 61), Oyedele (Williams 61), Mejia, Gore, Hugill, Shoretire (Scanlon 84), Forson.
Nem használt cserék: Mee.
Gólok: Powell 35, Atcheson 45+1 | Gamble (og) 11, Shoretire 38, Gore 68, Forson 76, Hugill 79.
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Newcastle
Premier League 18. fordulóOld Trafford
2025-12-26 21:00
Premier League 17. forduló
Villa Park
2025-12-21 17:30
2025-12-15 21:00
2025-12-08 21:00
2025-12-04 21:00
2025-11-30 13:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Manchester United
Tartalék csapat
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 17 | 31 | 10 | +21 | 39 |
| 2 | Manchester City | 17 | 41 | 16 | +25 | 37 |
| 3 | Aston Villa | 17 | 27 | 18 | +9 | 36 |
| 4 | Chelsea | 17 | 29 | 17 | +12 | 29 |
| 5 | Liverpool | 17 | 28 | 25 | +3 | 29 |
| 6 | Sunderland | 17 | 19 | 17 | +2 | 27 |
| 7 | Manchester United | 17 | 31 | 28 | +3 | 26 |
| 8 | Crystal Palace | 17 | 21 | 19 | +2 | 26 |
| 9 | Brighton & Hove Albion | 17 | 25 | 23 | +2 | 24 |
| 10 | Everton | 17 | 18 | 20 | -2 | 24 |
| 11 | Newcastle | 17 | 23 | 22 | +1 | 23 |
| 12 | Brentford | 17 | 24 | 25 | -1 | 23 |
| 13 | Fulham | 17 | 24 | 26 | -2 | 23 |
| 14 | Tottenham | 17 | 26 | 23 | +3 | 22 |
| 15 | Bournemouth | 17 | 26 | 29 | -3 | 22 |
| 16 | Leeds United | 17 | 24 | 31 | -7 | 19 |
| 17 | Nottingham Forest | 17 | 17 | 26 | -9 | 18 |
| 18 | West Ham | 17 | 19 | 35 | -16 | 13 |
| 19 | Burnley | 17 | 19 | 34 | -15 | 11 |
| 20 | Wolves | 17 | 9 | 37 | -28 | 2 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Newcastle
Premier League, 18. forduló