Bruno: Lendületet kell vennünk
Bruno Fernandes kiemelte a Manchester United által mutatott csapatszellemet, miután a Vörös Ördögök egy kései találattal győztesen hagyták el a Craven Cottage-et.
Alejandro Garnacho tavalyi nyomdokaiba lépve ezúttal Bruno volt a hős a Craven Cottege-en, aki egy szoros mérkőzésen, a lefújás előtti pillanatokban szerezte meg a győztes gólt a vendégeknek.
A "mágikus portugál" a 200. mérkőzését jatszotta a klub színeiben, és fontos találatával komoly érzelmeket váltott ki a szurkolók körében, a góllal pedig visszatértünk a győztes útra.
Bruno a győzelem után a MUTV kameráinak nyilatkozva örömét fejezte ki, és elmondta, hogy mindenekelőtt az volt a legfontosabb, hogy három fontos ponttal utazzunk vissza Manchesterbe.
“Nagyon jó volt" - kezdte Fernandes, amikor Zarah Connollyval beszélgetett a Craven Cottage-en rendezett mérkőzés után.
"Nyilvánvalóan másképp akartunk nyerni. Több lehetőséget is kialakíthattunk volna. Az utolsó passz, az utolsó megmozdulások, vagy mezőnyben, nem mindig döntöttünk jól. De megszereztük a gólt és ezzel a győzelmet, szóval ez a legfontosabb."

A legutóbbi, egymás után elszenvedett hazai vereségek után Erik ten Hag csapata számára elengedhetetlennek tűnt a győzelem az FC Copenhagen elleni hétközi, létfontosságú Bajnokok Ligája-összecsapás előtt.
Bruno hozzátette, hogy a lendület megteremtése a dániai nehéz megmérettetés előtt új impulzust adhat az együttesnek.
“Lendületet kell vennünk, már beszéltünk erről, de eddig még nem tettük meg" - mondta a kapitány.
"Most már tudjuk, mennyire fontos a három pont megszerzése a Bajnokok Ligájában, és ez egy nehéz meccs lesz, tudjuk, mert már játszottunk ellenük otthon."
"Jól szervezettek, nehéz ellenfél, de reméljük, hogy ott is megszerezzük a három pontot, mindent meg fogunk tenni a továbbjutásért."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs West Ham
Premier League 14. fordulóOld Trafford
2025-12-04 21:00
Premier League 13. forduló
Selhurst Park
2025-11-30 13:00
2025-11-24 21:00
2025-11-08 13:30
2025-11-01 16:00
2025-10-25 18:30
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 14 | 27 | 7 | +20 | 33 |
| 2 | Manchester City | 14 | 32 | 16 | +16 | 28 |
| 3 | Aston Villa | 14 | 20 | 14 | +6 | 27 |
| 4 | Chelsea | 14 | 25 | 15 | +10 | 24 |
| 5 | Crystal Palace | 14 | 18 | 11 | +7 | 23 |
| 6 | Sunderland | 14 | 18 | 14 | +4 | 23 |
| 7 | Brighton & Hove Albion | 14 | 24 | 20 | +4 | 22 |
| 8 | Liverpool | 14 | 21 | 21 | 0 | 22 |
| 9 | Manchester United | 13 | 21 | 20 | +1 | 21 |
| 10 | Everton | 14 | 15 | 17 | -2 | 21 |
| 11 | Tottenham | 14 | 23 | 18 | +5 | 19 |
| 12 | Newcastle | 14 | 19 | 18 | +1 | 19 |
| 13 | Brentford | 14 | 21 | 22 | -1 | 19 |
| 14 | Bournemouth | 14 | 21 | 24 | -3 | 19 |
| 15 | Fulham | 14 | 19 | 22 | -3 | 17 |
| 16 | Nottingham Forest | 14 | 14 | 22 | -8 | 15 |
| 17 | Leeds United | 14 | 16 | 26 | -10 | 14 |
| 18 | West Ham | 13 | 15 | 27 | -12 | 11 |
| 19 | Burnley | 14 | 15 | 28 | -13 | 10 |
| 20 | Wolves | 14 | 7 | 29 | -22 | 2 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - West Ham
Premier League, 14. forduló