Bruno: 10 emberrel is keményen küzdöttünk
Bruno Fernandes szerint a Manchester United FC Copenhagen elleni veresége nem az akarat hiánya miatt következett be, hiszen a Vörös Ördögök az első félidőben 10 emberre fogyatkozva is küzdöttek, de elismeri, hogy minél hamarabb vissza kell térni a győztes útra.
A United Rasmus Hojlund duplájának köszönhetően kétgólos előnyre tett szert az első félórában, mielőtt a Marcus Rashfordnak felmutatott vitatott piros lap döntő momentumnak bizonyult a mérkőzésen - a hazaiak kétszer is betaláltak, és még a szünet előtt egyenlítettek.
Bruno a második félidő közepén büntetőből újra előnybe hozott minket, de a házigazdák Lukas Lareger és Roony Bardghji góljaival fordítottak.
Nyolcas számú játékosunk beszélt a mérkőzés után az öltözőben uralkodó érthető lehangoltságról, és a létszámhátrányban való játék jelentette kihívásról.
"Nyilvánvalóan csalódottak vagyunk" - mondta a portugál válogatott játékos a MUTV-nek. "Úgy gondolom, mindazért, amit a mérkőzésen tettünk, kihozhattunk volna, és ki is kellett volna valamit hoznunk a meccsből."
"Jelenleg nehéz, nyilván nem a legjobb a hangulat, mert olyan keményen küzdöttünk 10 emberrel, ráadásul egy olyan csapat ellen játszottunk, amelyik nagyon jól bánik a labdával, de ettől eltekintve is sok döntés született ellenünk."
"Nehéz nap volt a mai, de úgy gondolom, hogy a csapat teljesítménye jó volt, megpróbáltuk. Néhány dolgot jobban is csinálhattunk volna, de a 30. perctől kezdve nehéz volt számunkra, hogy egy játékossal kevesebben voltunk a pályán."
A kapitány kifejtette, hogy bár a United odatette magát, hogy megpróbálja eltüntetni a felek közötti számbeli különbséget, Rashford kiválása után ez óhatatlanul ahhoz vezetett, hogy a dánok előtt megnyíltak a terek.

"Megértettük, hogy kihozhatunk valamit a meccsből, megnyerhetjük a meccset, de nehéz 10 emberrel játszani olyan hosszú ideig" - folytatta Bruno.
"És bizonyos pillanatokban üres területeket találtak, mert a labda után futottunk, mert mindenhova próbáltunk odaérni, minden játékossal, de nehéz ennyi területet lefedni. Megszerezték a két góljukat, amivel megnyerték a meccset."
A középpályás szerint azonban továbbra is megvan a hit a csapatban, hogy a Bajnokok Ligája csoportkörének utolsó két meccsén - idegenben a Galatasary ellen, illetve otthon a Bayern München ellen - két győzelemből kettőt szerezhetünk.
Először azonban a hétvégén a Premier League-ben a Luton Town vendége lesz a csapat.
Hozzátette: "Még ez előtt a mérkőzés előtt is az volt a célunk, hogy megnyerjük a csoportkör utolsó három mérkőzését. Most pedig kettő van hátra, ezeket kell megnyernünk, ha a Bajnokok Ligájában akarunk maradni, a legjobbak ellen kell nyernünk."
"Van egy nagyon nehéz meccsünk idegenben a Galatasaray ellen, utána pedig a csoportelső ellen játszunk. Mindkettőt meg akarjuk nyerni, de most a Lutonra kell koncentrálnunk, mert ez megint egy nehéz meccs lesz, szükségünk van három pontra a bajnokságban, vissza kell térnünk a győztes útra a mostani vereség után, és meg kell tartanunk azt a Premier League-ben."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Tottenham
Premier League 6. fordulóOld Trafford
2026-10-10 18:30
Premier League 5. forduló
Craven Cottage
2026-09-20 17:30
2026-09-16 21:00
2026-09-13 17:30
2026-09-10 21:00
2026-09-06 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Manchester City | 5 | 13 | 5 | +8 | 15 |
| 2 | Arsenal | 5 | 8 | 4 | +4 | 12 |
| 3 | Brighton & Hove Albion | 5 | 16 | 5 | +11 | 10 |
| 4 | Brentford | 5 | 10 | 4 | +6 | 9 |
| 5 | Leeds United | 5 | 7 | 3 | +4 | 9 |
| 6 | Liverpool | 5 | 7 | 4 | +3 | 9 |
| 7 | Everton | 5 | 6 | 3 | +3 | 9 |
| 8 | Hull City | 5 | 6 | 4 | +2 | 8 |
| 9 | Newcastle | 5 | 9 | 9 | 0 | 8 |
| 10 | Chelsea | 5 | 10 | 12 | -2 | 7 |
| 11 | Ipswich Town | 5 | 7 | 11 | -4 | 6 |
| 12 | Manchester United | 5 | 8 | 8 | 0 | 5 |
| 13 | Nottingham Forest | 5 | 4 | 5 | -1 | 5 |
| 14 | Sunderland | 5 | 6 | 10 | -4 | 4 |
| 15 | Crystal Palace | 5 | 6 | 11 | -5 | 4 |
| 16 | Aston Villa | 5 | 4 | 9 | -5 | 4 |
| 17 | Bournemouth | 5 | 6 | 8 | -2 | 3 |
| 18 | Coventry City | 5 | 1 | 10 | -9 | 3 |
| 19 | Fulham | 5 | 5 | 8 | -3 | 2 |
| 20 | Tottenham | 5 | 2 | 8 | -6 | 2 |