Shaw: Meg kell kérdőjeleznünk magunkat

Luke Shaw szerint belső vizsgálat szükséges saját maga és csapattársai számára, hogy megtalálják a Manchester United pocsék formájának gyökerét és a góltalanságuk okát.


A Vörös Ördögök a West Ham United elleni idegenbeli bajnoki nagy részében harcban álltak a győzelem megszerzéséért, de az utolsó 20 percben kapott két gól Jarrod Bowen és Mohammed Kudus révén megpecsételte sorsukat és 2-0-s vereséget szenvedtek a fővárosban.

 

Erik ten Hag legénysége így már legutóbbi négy tétmérkőzésen lőtt gól nélkül maradt, Shaw szerint pedig az utolsó sikeres mozdulatok hiánya a tűnőben lévő önbizalmuknak és annak köszönhető, hogy nem elég könyörtelenek a kapu előtt. Mindazonáltal a bal oldali védő kihangsúlyozta annak fontosságát, hogy a United pozitív maradjon, annak érdekében, hogy meg tudják fordítani a körülöttük zajló események folyását.

 

"Nagyon nehéz dolog az, ami éppen zajlik körülöttünk" - kezdte a csapat 23-asa a TNS Sportsnak.

 

"Szerintem talán nem dolgozunk ki elég lehetőséget, ha pedig megtesszük, akkor pedig nem vagyunk elég könyörtelenek. Valószínűleg ez a jelenlegi önbizalomhiányunknak köszönhető, amely a futballban néha előfordul."

 

"De továbbra is pozitívnak kell maradnunk, az Aston Villa ellen ugyanis újabb nagy megmérettetés vár ránk. Nem sajálkozhatunk, hanem össze kell kapni magunkat és újra neki kell veselkednünk. Hazai meccs lesz, nem hullajthatunk újabb pontokat, mérkőzéseket kell nyernünk."

 

"Ez a Manchester United, a világ egyik legnagyobb klubja, ez a teljesítmény, amit nyújtunk és az azzal elért eredmények pedig nem elég jók, tisztában vagyunk vele. Mélyre kell ásnunk, tükörbe kell néznünk és meg kell kérdőjeleznünk magunkat, majd ezt követően újra neki kell vágnunk a munkának."

 

 

Miután az első félidőben ők tüntek a jobb csapatnak - ahol Alejandro Garnacho révén a legnagyobb helyzet is a nevükhöz fűződött - Shaw kimondottan csalódott volt teljesítményük szünet utáni visszaesése miatt.

 

"Nem igazán elég jó ez, mérkőzéseket kell nyernünk és ennyi. Ha tovább veszítjük a mérkőzéseket és a pontokat, akkor nagyon megnehezítjük a saját dolgunkat - különösen a második félidő nem volt elég jó."

 

"Az első félidőben irányítottuk a játékot, szerintem újra voltak helyzeteink. Ha mi szerezzük az első gólt, talán az eredmény is másként alakult volna, de nem így történt és szenvedtünk a második játékrészben, ami megint nem volt elég jó."

 

A West Ham góljai gyors egymásutánban születtek, előbb ugyanis Bowen élt nagyszerűen Paqueta remek passzával, majd öt perccel később Kudus használt ki egy hátul történt megingást és duplázta meg csapata előnyét.

 

"Hihetetlen passz volt, neki [Bowen] pedig természetesen a szerencsére is szüksége volt, hogy a kipattanó hozzá kerüljön."

 

"Igen, a második gól egy hiba után született, de ez nem számít. A második félidő kezdetétől nem ugyanaz a csapat voltunk, mint az elsőben, ez pedig látszott és emiatt veszítettünk újra három pontot."


Manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!