Hivatalos: Gore kölcsönbe került
Dan Gore a szezon végéig szóló kölcsönszerződést kötött a Port Vale-lel.
A fiatal középpályás elhagyja a Vörös Ördögöket, és Andy Crosby csapatánál szerez tapasztalatot a League One-ban.
A Vale következő mérkőzése szombaton a listavezető Portsmouth otthonában lesz, a csapat egyik csatára pedig a Vörös Ördögök korábbi támadója, James Wilson.
Gore a szeptemberi, Crystal Palace elleni Ligakupa-győzelem alkalmával mutatkozott be a felnőttek között. Ezt követően a Premier League-ben debütált, amikor a Boxing Dayen, az Aston Villa elleni drámai, 3-2-es győzelem alkalmával késői csereként lépett pályára.
Az ifjúsági FA-kupa-győztes számára egy másik büszke pillanat is adódott, amikor az FC Copenhagen elleni mérkőzés kezdőrúgása előtt koszorút helyezett el a pályán, hogy képviselje az akadémiát a legendás Sir Bobby Charlton halála alkalmából. Dant Alex Stepney és Erik ten Hag kísérte azon az érzelemdús eseményen.
A 19 éves játékos a Premier League-ben hatszor, a Bajnokok Ligájában pedig háromszor ült a kispadon ebben az idényben.
Ezzel ő a nyolcadik játékos, aki kölcsönbe távozik január eleje óta. Az átigazolási időszak február 1-jén zárul.
Szeretnénk sok sikert kívánni Dan-nek a szezon hátralévő részében, és kíváncsian követjük fejlődését a Vale Parkban.
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Brighton & Hove Albion
Premier League 9. fordulóOld Trafford
2025-10-25 18:30
Premier League 8. forduló
Anfield Road
2025-10-19 17:30
2025-10-04 16:00
2025-09-27 13:30
2025-09-20 18:30
2025-09-14 17:30
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | Arsenal | 8 | 15 | 3 | +12 | 19 |
2 | Manchester City | 8 | 17 | 6 | +11 | 16 |
3 | Liverpool | 8 | 14 | 11 | +3 | 15 |
4 | Bournemouth | 8 | 14 | 11 | +3 | 15 |
5 | Chelsea | 8 | 16 | 9 | +7 | 14 |
6 | Tottenham | 8 | 14 | 7 | +7 | 14 |
7 | Sunderland | 8 | 9 | 6 | +3 | 14 |
8 | Crystal Palace | 8 | 12 | 8 | +4 | 13 |
9 | Manchester United | 8 | 11 | 12 | -1 | 13 |
10 | Brighton & Hove Albion | 8 | 12 | 11 | +1 | 12 |
11 | Aston Villa | 8 | 8 | 8 | 0 | 12 |
12 | Everton | 8 | 9 | 9 | 0 | 11 |
13 | Newcastle | 8 | 7 | 7 | 0 | 9 |
14 | Fulham | 8 | 8 | 12 | -4 | 8 |
15 | Leeds United | 8 | 7 | 13 | -6 | 8 |
16 | Brentford | 7 | 9 | 12 | -3 | 7 |
17 | Burnley | 8 | 9 | 15 | -6 | 7 |
18 | Nottingham Forest | 8 | 5 | 15 | -10 | 5 |
19 | West Ham | 7 | 6 | 16 | -10 | 4 |
20 | Wolves | 8 | 5 | 16 | -11 | 2 |