Játékosértékelés: Manchester United 2-0 Everton

Lássuk a Everton elleni hazai mérkőzést a ManUtdFanatics.hu értékelésében...


Andre Onana: Egy igazán nagy hárítása volt, illetve több kisebb védést is bemutatott. Egyre nagyobb önbizalomra tesz szert, ez pedig nagyon jó. Kár, hogy előtte a védelem ennyi lövést engedélyez a kapujára. 7

 

Diogo Dalot: Védekezésben nem sok dolga akadt, de azokat jól megoldotta. Támadásban viszont kevesett tett hozzá a játékhoz. 6

 

Jonny Evans: A meccs elején a védelem eléggé bizonytalan volt, de ezt követően olyan produkcióval rukkolt elő, amit 5 évvel fiatalabb énje is megsüvegelt volna, nem hogy a 36 éves. Proaktív volt, jól védekezett, a kezdeti megingást követően egy pillanatig se tűnt úgy, hogy bárki zavarba hozhatná. 8

 

Raphaël Varane: A kezdeti zavarban vastagon benne volt, de után viszonylag könnyed dolga volt Beto mellett. Calwert-Lewin beállása kicsit felkavarta az állóvizet, de jól menedzselte a helyzetet és még egy utolsó emberes szerelést is bemutatott. 7

 

Victor Lindelöf: Mintha remegő lábakkal kezdte volna a meccset ő is, de ezt követően az Everton nem tudta kihasználni azt, hogy már hetek óta nem az eredeti posztján kell játszania. Volt egy-két veszélyesebb próbálkozása az ellenfél kapuja előtt is. 6

 

Casemiro: Gyenge meccse volt ez a brazil középpályásnak. Pontatlan és gyenge passzjáték jellemezte, az pedig kisebb fajta csoda, hogy megúszta a meccset sárga nélkül, mert többször is páros lábbal igyekezett szerelni az ellenfelet. 5

 

Kobbie Mainoo: Ha kellett az előrejátékot is segítette, de a támadótrió ezúttal levette a nagyobb terheket a válláról ebben a tekintetben. Az egyszerűségre és az összjátékra törekedett, ebben pedig ismét nagyon jó volt. 7

 

Scott McTominay: Ismételten szemtanúi lehettünk, hogy ha sokat találkozik a labdával, akkor kijönnek a korlátai. Egy jó passzra kettő gyengébb megoldás jutott tőle. 5

 

Bruno Fernandes: Hosszú idő után végre olyan teljesítményt nyújtott, mint amilyenre a megérkezése utáni időszakból is szívesen emlékezünk. Higgadtan értékesítette a büntetőjét, de nagyon jól mozgatta a szálakat és remek labdákkal is operált. 8

 

Alejandro Garnacho: Rémálma lehet tőle lassan az Everton játékosoknak, hiszen nem elég az őszi ollózós gólja, most két büntetőt is kaptak róla és járt volna a harmadik is neki. Nagyon élt, nagyon jó volt a sebessége, kár hogy a kapu előtt még mindig nincs teljesen ott fejben. 8

 

Marcus Rashford: A City elleni gólja után ez is a jobb meccsei közé tartozik a szezonban, bár azért nem volt túl magasan a léc sajnos. A büntetőjét magabiztosan lőtte be és volt egy veszélyes helyzete a meccs elején is, de ezen a napon se szántotta fel a pályát. 6

 


Cserék:

 

Sofyan Amrabat: (79. percben Kobbie Mainoo helyett) Ezúttal nem vált negatív hőssé beállása után, segített megőrizni a csapatnak az előnyt. 6

 

Antony: (83. percben Alejandro Garnacho helyett) A hosszabbítással együtt 10 perce volt, de nem igazán láttuk annak a jelét, hogy képes lenne a szétzilált Evertonnak különösebb problémát okozni. 5

 

Willy Kambwala: (89. percben Jonny Evans helyett) Beállítása sokkal inkább Evans megtapsoltatásának, illetve a múlt heti sérülése miatti óvatosságnak köszönhető, sem mint, hogy nagy feladatokat vártak volna tőle 5 perc alatt. 6

 


Menedzser:

 

Erik ten Hag: Nem nagyon volt lehetősége változtatnia a City elleni kezdőjéhez képest és bár a meccs eleje nagyon idegesen indult, Garnachoval képtelenek voltak tartani a lépést a liverpooliak, ez pedig hamar megnyugtatta a kedélyeket. McTominay kezdetése azonban továbbra se tűnik okos döntésnek és a védelemben se nagyon értjük, hogy a két középhátvéd és a két szélső védő miért nem cserélt helyet. 6

 

 

A mérkőzés legjobbja a ManUtdFanatics.hu szerint: Alejandro Garnacho

 

A játékosértékelés a ManUtdFanatics.hu szerkesztőségének saját véleményén alapul. Ha nem értesz egyet, akkor értékelj másként vagy azt kérjük, hogy kulturált formában hozd nyilvánosságra, egyéb esetben a hozzászólást moderálni, vagy törölni fogjuk. Köszönjük!

 


ManUtdFanatics.hu

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!