Antony: Nagyon fontos pillanat volt

Antony elmondása szerint a Manchester United 4-3-as Liverpool elleni FA-kupa győzelme során szerzett gólja nagyon fontos pillanat volt számára.


A 24 éves játékos a második félidőben, csereként szállt be az ősi rivális elleni rangadón, amikor Erik ten Hag együttese 2-1-es hátrányban volt, a vendégek pedig teljesen irányításuk alatt tartották az eseményeket.

 

Már csak három perc volt hátra a rendes játékidőből, amikor Antony beforogta magát a tizenhatoson belülre és jobb lábbal kilőtte a liverpooliak kapujának bal alsó sarkát, amellyel 2-2-re alakította az eredményt, amely végül kétszer 15 perces hosszabbítást jelentett a feleknek.

 

Ez volt Antony első gólja több mint egy év után az Old Traffordon, amely egyértelműen nagy áldás a csapat 21-ese számára, aki amellett, hogy a pályán töltött ideje alatt mindvégig nagyon aktív volt, megszokott jobboldali szélső középpályás posztja mellett egy ideig baloldali védőt is kellett játszania.

 

"Ez egy nagyon fontos gól volt, mert esélyt adott számunkra a hosszabbításra és hogy megpróbálhassunk nyerni" - kezdte a brazil a lefújást követően.

 

"Személy szerint ez egy nagyon fontos pillanat volt számomra, szükségem volt erre a gólra. Egy pillanatra se hagytam fel azzal, hogy erre gondoljak és ezért dolgozzak."

 

"Az ilyen mérkőzések mutatják meg az értékeinket és én hiszek benne, hogy ez mindenkit motiválni fog a szezon során. Ez egy olyan mérkőzés volt, amelyen minden létező módon segítenünk kellett egymást, nekem pedig ennek is köszönhetően sikerült kiegyenlítenem."

 

"Az edzéseken sokat dolgoztam azon, hogy minél jobb legyek jobb lábbal, védekezésben pedig minden tőlem telhetőt megtettem, még úgy is, hogy amúgy szélső vagyok."

 

"Eljött a mérkőzésen az a pillanat, amikor mindenkinek mindenét bele kellett adnia, nem számít, hogy mi a posztja. Együtt mentünk ki a pályára és értünk el egy hihetetlen fordítást."

 

 

Antony elismerte, hogy nem élte legkönnyebb időszakát ebben a szezonban, amely már a második idénye azóta, hogy az Ajaxtól Angliába költözött.

 

A korábbi Sao Paulo játékos azonban mindent megtette a klub címeréért - ahogyan arról bizonyságot tett gólöröme során is - és ismét hitetet tett abbéli vágya mellett, hogy fejlődjön és sikeres legyen a Unitednél.

 

"Ez egy olyan időszak, amely során rengeteget tanultam. Minden egyes kritikából megpróbálok építkezni és megérteni, hogy miben fejlődhetnék" - tette hozzá.

 

"Csendben azon dolgozom, hogy előrébb lépjek és megmutassam az igazi játékomat a pályán. Tisztában vagyok a bennem rejlő potenciállal és tudom, hogy a Manchester United miért szerződtetett. Szeretném ezt mind visszonozni a pályán is."

 

"A csapattársaim rengeteg önbizalmat adnak számomra, ahogyan a családom is. Ez nagyon fontos és magabiztosságot kölcsönöz nekem."

 

"Az edző által nekem adott lehetőség során igyekeztem döntő jelentőségű tettet végrehajtani és segíteni a csapatot. Hálás vagyok a Manchester Unitednek, egész életem során arról álmodtam, hogy itt játszhassak."


Manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!