Vitek: Ez egy nagy lehetőség
Radek Vitek elismerte, hogy csalódott amiatt, ahogyan a Vörös Ördögök kikaptak felkészülési mérkőzésen 1-0-ra a Rosenborgtól.
Erik ten Hag csapata az egész találkozó során próbára volt téve, Vitek pedig többször is remekül hárított, 92 percig tartotta sakkban a hazaiakat a győztes találat előtt.
A cseh válogatott játékos, aki végigjátszotta a mérkőzést, csalódottságát fejezte ki az eredményt illetően, de egyben elgondolkodott azon is, hogy lehetőséget kapott arra, hogy bizonyítson.
Vitek a 2023/24-es szezon második felét az Accrington Stanley-nél töltötte, és a nyáron szeretne jó benyomást tenni Erik ten Hagra és edzői stábjára.
"Csalódottak vagyunk, mivel úgy érzem, mindig a győzelemre kell törekednünk, a menedzser azt mondta, hogy számunkra nincsenek barátságos meccsek, mivel ez a DNS-ünkben kódolva van. Többet kellene követelnünk magunktól" - kezdte Vitek, amikor a mérkőzés után nyilatkozott.
"Most építkezünk, hiszen ez még csak az első hetünk az előszezonban, így még várunk néhány játékosra, hogy visszatérjenek a válogatott szereplés után."
"De ahogy mondtam, végül is csak a győzelem számít."
Mivel a menedzser úgy döntött, hogy a szünetben lecseréli az összes mezőnyjátékosát, Vitek volt az egyetlen Vörös Ördög, aki teljes 90 percet játszott Trondheimben.
A Rosenborg összesen 19 lövést jegyzett a találkozón, a 20 éves játékos pedig remekül helytállt a több, mint 20 000 szurkoló előtt Norvégiában.
Radek elmondása szerint örül, hogy Ten Hag ekkora bizalmat szavaz fiatal játékosainknak.
"Nagyon jó, hogy a fiatal srácok lehetőséget kapnak, hiszen amikor pályára lépsz, meg kell mutatnod magad" - tette hozzá Vitek.
"Ez egy nagy lehetőség sok ember előtt, akik figyelnek téged. A legjobbat kell megkövetelned magadtól."
"Csodálatos érzés, hiszen a szurkolók csodálatosak voltak. Rengetegen voltak a szállodánkban, még a stadionban is elképesztő volt a tömeg: egy teli stadionnyi piros mezes."
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Aston Villa
Premier League 38. fordulóOld Trafford
2025-05-25 17:00
Európa-liga döntő
Estadio de San Mamés
2025-05-21 21:00
2025-05-16 21:15
2025-05-11 15:15
2025-05-08 21:00
2025-05-04 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2024/25
Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | Liverpool | 37 | 85 | 40 | +45 | 83 |
2 | Arsenal | 37 | 67 | 33 | +34 | 71 |
3 | Manchester City | 37 | 70 | 44 | +26 | 68 |
4 | Newcastle | 37 | 68 | 46 | +22 | 66 |
5 | Chelsea | 37 | 63 | 43 | +20 | 66 |
6 | Aston Villa | 37 | 58 | 49 | +9 | 66 |
7 | Nottingham Forest | 37 | 58 | 45 | +13 | 65 |
8 | Brighton & Hove Albion | 37 | 62 | 58 | +4 | 58 |
9 | Brentford | 37 | 65 | 56 | +9 | 55 |
10 | Fulham | 37 | 54 | 52 | +2 | 54 |
11 | Bournemouth | 37 | 56 | 46 | +10 | 53 |
12 | Crystal Palace | 37 | 50 | 50 | 0 | 52 |
13 | Everton | 37 | 41 | 44 | -3 | 45 |
14 | Wolves | 37 | 53 | 68 | -15 | 41 |
15 | West Ham | 37 | 43 | 61 | -18 | 40 |
16 | Manchester United | 37 | 42 | 54 | -12 | 39 |
17 | Tottenham | 37 | 63 | 61 | +2 | 38 |
18 | Leicester City | 37 | 33 | 78 | -45 | 25 |
19 | Ipswich Town | 37 | 35 | 79 | -44 | 22 |
20 | Southampton | 37 | 25 | 84 | -59 | 12 |