Először lesz hátsó mezszponzora tétmeccsen a Unitednek
A klub történetében először ebben a szezonban hátsó mezszponzora is lesz tétmérkőzéseken a Manchester Unitednek, kezdésként a szombati Community Shield döntőben egy Microsoft termék fog feltűnni.
A Premier League és Európa-liga összecsapásokon nem lesz a Vörös Ördögök mezének hátán szponzor jelzés, a hazai kupasorozatokban (FA-kupa, Ligakupa), illetve a női csapat bajnoki meccsein azonban viselhetik.
Ez az innovatív pénzügyi lépés része a United és a Snapdragon közötti tágabb együttműködésnek, amely az amerikai Qualcomm cég egyik almárkája. A chipgyártóval kötött három éves mezszponzori megállapodás júliusban lépett életbe, amely értelmében szezononként 59 millió fontot fizetnek azért, hogy a férfi és női felnőtt csapat meze mellett az akadémiai csapatok szerelésein is megjelenjen a logójuk.
A szerződés értelmében az együttműködés opcionálisan további két évvel meghosszabbítható, amely várhatóan meg is fog történni, miután a Manchester United új ügyvezető igazgatója, Omar Berrada Los Angelesben találkozott a Snapdragon marketing vezetőjével, Don McGuire-vel, a klub szinte teljes vezetősége a felnőtt csapat keretének tagjaival karöltve ellátogatott a Qualcomm San Diegoban található főhadiszállására. Ez a Snapdragon részéről öt év alatt 375 millió dolláros befektetést jelentene a manchesteri futballba.
A Snapdragon által gyártott chipeknek vagy processzoroknak világszerte három milliárd példánya található meg okostelefonokban, PC-kben, virtuális valósággal kapcsolatos eszközökben, játékokban, autókban és még high-tech napszemüvegekben is.

Sasszemű szurkolók a klub amerikai felkészülési túráján már kiszúrhatták a Snapdragon tűzlabda alakú logóját a United mezének hátán. A Qualcomm szponzorációjának részeként lehetőségük nyílik arra, hogy olyan hardware-t promótáljanak, amelyet Snapdragon termékek hajtanak vagy olyan márkák jelenjenek meg, amelyekkel a Snapdragon együttműködik.
Utóbbira példaként az első márka, amely megjelenik majd a United mezein a Wembley-ben, a Microsoft CoPilot+ PC lesz. A logó a mezszám alatt kerül majd elhelyezésre.
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Brentford
Premier League 34. fordulóOld Trafford
2026-04-27 21:00
Premier League 33. forduló
Stamford Bridge
2026-04-18 21:00
2026-04-13 21:00
2026-03-20 21:00
2026-03-15 15:00
2026-03-04 21:15
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 34 | 64 | 26 | +38 | 73 |
| 2 | Manchester City | 33 | 66 | 29 | +37 | 70 |
| 3 | Manchester United | 33 | 58 | 45 | +13 | 58 |
| 4 | Liverpool | 34 | 57 | 44 | +13 | 58 |
| 5 | Aston Villa | 34 | 47 | 42 | +5 | 58 |
| 6 | Brighton & Hove Albion | 34 | 48 | 39 | +9 | 50 |
| 7 | Bournemouth | 34 | 52 | 52 | 0 | 49 |
| 8 | Chelsea | 34 | 53 | 45 | +8 | 48 |
| 9 | Brentford | 33 | 48 | 44 | +4 | 48 |
| 10 | Fulham | 34 | 44 | 46 | -2 | 48 |
| 11 | Everton | 34 | 41 | 41 | 0 | 47 |
| 12 | Sunderland | 34 | 36 | 45 | -9 | 46 |
| 13 | Crystal Palace | 33 | 36 | 39 | -3 | 43 |
| 14 | Newcastle | 34 | 46 | 50 | -4 | 42 |
| 15 | Leeds United | 34 | 44 | 51 | -7 | 40 |
| 16 | Nottingham Forest | 34 | 41 | 45 | -4 | 39 |
| 17 | West Ham | 34 | 42 | 58 | -16 | 36 |
| 18 | Tottenham | 34 | 43 | 53 | -10 | 34 |
| 19 | Burnley | 34 | 34 | 68 | -34 | 20 |
| 20 | Wolves | 34 | 24 | 62 | -38 | 17 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Brentford
Premier League 34. forduló, ÉLŐ