Hivatalos: Máris meghosszabbították a United és a Qualcomm partnerségét
A Qualcomm Technologies és a Manchester United életbe léptette a két fél között fennálló mezszponzori szerződés hosszabbítási záradékát, így a partnerségük már 2029-ig tart.
A hosszabbításra azt követően kerül sor, hogy az első Snapdragon logóval ellátott új hazai, vendég és harmadik számú mezek megjelenése után az eladások rekordot döntöttek. A Snapdragon a Qualcomm processzorokkal kapcsolatos fogyasztói márkája és világszerte több, mint 3 milliárd eszközben található meg a termékük. A Snapdragon processzorok a világ legnagyobb digitális márkáinak nyújt prémium élményt processzorain keresztül az okostelefonoktól kezdődően az új generációs PC-ken keresztül a kiterjesztett és virtuális valóság szemüvekig, játékokig, viselhető eszközökig és autókig.
A 2024/25-ös szezon három ikonikus mezének megjelenése óta a Snapdragon logója összesen több, mint két milliárd digitális média megjelenésben vett részt, amely több, mint bármely másik partneri kapcsolat kezdetén volt a klub történetében. Emellett a Snapdragon lelkes rajongói által alkotott közösség, a Snapdragon Insiders tagsága 256 százalékos növekedést mutatott be a hazai mez júliusi megjelenése óta, az előző havi, több, mint 16 millió fős tagsági létszámhoz képest.
A hosszabbítás részeként a Qualcomm Technologies már a PC kategóriára is szponzori jogokkal rendelkezik és aktiválta azt a jogát is, hogy a 2024/25-ös szezonban a Manchester United mezeinek hátán is megjelenjen egy általuk választott logó. Mint ahogy a legutóbbi, Community Shield döntőn is látható volt, a felirat mezszám alatt helyezkedik el és látható lesz a női csapat bajnoki mérkőzésein, illetve bizonyos férfi, női és akadémia mérkőzéseken is a mostani idényben.

Omar Berrada, a Manchester United ügyvezető igazgatója:
"Már rövid idő alatt is megbizonyosodhattunk róla, hogy a Snapdragon és a Manchester United tökéletes párost alkotnak. Rekordszámú eladásokat produkáltunk a hazai, a vendég és a harmadik számú mezek megjelenésekor, élvezetes látogatást tettünk a felnőtt csapat és a vezetőség tagjainak részvételével a Qualcomm központjában és innovatív módon már hátsó mezszponzorunkként is tekinthetünk rájuk. Hihetetlenül büszkék vagyunk arra, hogy meghosszabbítottuk a fő mezszponzori megállapodásunkat."
"Ambiciózus tervekkel rendelkezünk a klubot illetően, hogy tovább növekedjen és győzni tudjunk, a pályán, illetve azon kívül is. A Qualcomm elkötelezettsége, hogy ezen az úton csatlakozni kívánnak hozzánk, mutatja a két fél között fennálló erős kapcsolatot, amely csak még inkább fokozódni fog a közös munka során."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Tottenham
Premier League 6. fordulóOld Trafford
2026-10-10 18:30
Premier League 5. forduló
Craven Cottage
2026-09-20 17:30
2026-09-16 21:00
2026-09-13 17:30
2026-09-10 21:00
2026-09-06 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Manchester City | 5 | 13 | 5 | +8 | 15 |
| 2 | Arsenal | 5 | 8 | 4 | +4 | 12 |
| 3 | Brighton & Hove Albion | 5 | 16 | 5 | +11 | 10 |
| 4 | Brentford | 5 | 10 | 4 | +6 | 9 |
| 5 | Leeds United | 5 | 7 | 3 | +4 | 9 |
| 6 | Liverpool | 5 | 7 | 4 | +3 | 9 |
| 7 | Everton | 5 | 6 | 3 | +3 | 9 |
| 8 | Hull City | 5 | 6 | 4 | +2 | 8 |
| 9 | Newcastle | 5 | 9 | 9 | 0 | 8 |
| 10 | Chelsea | 5 | 10 | 12 | -2 | 7 |
| 11 | Ipswich Town | 5 | 7 | 11 | -4 | 6 |
| 12 | Manchester United | 5 | 8 | 8 | 0 | 5 |
| 13 | Nottingham Forest | 5 | 4 | 5 | -1 | 5 |
| 14 | Sunderland | 5 | 6 | 10 | -4 | 4 |
| 15 | Crystal Palace | 5 | 6 | 11 | -5 | 4 |
| 16 | Aston Villa | 5 | 4 | 9 | -5 | 4 |
| 17 | Bournemouth | 5 | 6 | 8 | -2 | 3 |
| 18 | Coventry City | 5 | 1 | 10 | -9 | 3 |
| 19 | Fulham | 5 | 5 | 8 | -3 | 2 |
| 20 | Tottenham | 5 | 2 | 8 | -6 | 2 |