Bruno piros lapjának hatása a Unitedre
Bruno Fernandes kihagyja a Manchester United következő Európa-liga-mérkőzését, miután a csütörtöki, FC Porto elleni idegenbeli döntetlen alkalmával kiállították.
A csapatkapitány kivette a részét a United biztató kezdéséből, amellyel 2-0-s vezetést szereztünk az Estadio Dragaoban. A hazaiak azonban visszaküzdötték magukat a mérkőzésbe, és miután a második félidő elején előnybe kerültek, Fernandest az utolsó 10 percben a második sárgalapos szabálytalanságáért kiállították.
Fernandes megpróbálta elérni Alejandro Garnacho beadását, de úgy ítélték meg, hogy az ellenfél védőjét magasra emelt lábbal eltalálta.
Úgy tűnt, hogy a Porto mindhárom pontot meg akarja tartani, de a United a késői pillanatokban a csereként beálló Harry Maguire fejesének köszönhetően meg tudott menteni egy pontot.
A következő európai megmérettetésünk a Fenerbahce ellen lesz a hónapban, október 24-én, csütörtökön, az októberi válogatott szünetet követően.
Bruno Porto elleni kiállítása azt jelenti, hogy nem lesz bevethető a három hét múlva esedékes törökországi kirándulásunkon, ahol egykori menedzserünkkel, José Mourinhoval találkozunk.
![]()
A 30 éves játékos november elején újra harcba szállhat az európai porondon, amikor az Európa-liga negyedik fordulójában a PAOK-ot fogadjuk az Old Traffordon.
Bár Fernandes kihagyja a törökországi találkozót, a piros lapja nem lesz hatással arra, hogy más sorozatokban képviselje a Vörös Ördögöket.
A tapasztalt középpályás továbbra is szerepet kaphat, amikor vasárnap a Villa Parkba utazunk, az Unai Emery által irányított Aston Villa elleni Premier League-találkozóra.
Fernandesnek három Premier League-mérkőzést kellett volna kihagynia, miután múlt vasárnap pirosat kapott a Tottenham Hotspur ellen az Old Traffordon, de a sikeres fellebbezés miatt ez a büntetés megszűnt, így nyolcas számú játékosunk a hétvégén is kezdő lehet.
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Tottenham
Premier League 6. fordulóOld Trafford
2026-10-10 18:30
Premier League 5. forduló
Craven Cottage
2026-09-20 17:30
2026-09-16 21:00
2026-09-13 17:30
2026-09-10 21:00
2026-09-06 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Manchester City | 5 | 13 | 5 | +8 | 15 |
| 2 | Arsenal | 5 | 8 | 4 | +4 | 12 |
| 3 | Brighton & Hove Albion | 5 | 16 | 5 | +11 | 10 |
| 4 | Brentford | 5 | 10 | 4 | +6 | 9 |
| 5 | Leeds United | 5 | 7 | 3 | +4 | 9 |
| 6 | Liverpool | 5 | 7 | 4 | +3 | 9 |
| 7 | Everton | 5 | 6 | 3 | +3 | 9 |
| 8 | Hull City | 5 | 6 | 4 | +2 | 8 |
| 9 | Newcastle | 5 | 9 | 9 | 0 | 8 |
| 10 | Chelsea | 5 | 10 | 12 | -2 | 7 |
| 11 | Ipswich Town | 5 | 7 | 11 | -4 | 6 |
| 12 | Manchester United | 5 | 8 | 8 | 0 | 5 |
| 13 | Nottingham Forest | 5 | 4 | 5 | -1 | 5 |
| 14 | Sunderland | 5 | 6 | 10 | -4 | 4 |
| 15 | Crystal Palace | 5 | 6 | 11 | -5 | 4 |
| 16 | Aston Villa | 5 | 4 | 9 | -5 | 4 |
| 17 | Bournemouth | 5 | 6 | 8 | -2 | 3 |
| 18 | Coventry City | 5 | 1 | 10 | -9 | 3 |
| 19 | Fulham | 5 | 5 | 8 | -3 | 2 |
| 20 | Tottenham | 5 | 2 | 8 | -6 | 2 |