Kopa-díj 2024: Hogy szerepelt Mainoo és Garnacho?
Az Aranylabda párizsi díjátadó ünnepségen kihirdették a 2024-es Kopa-díj végeredményét.
Kobbie Mainoo a harmadik helyen végzett a szavazáson, míg Alejandro Garnacho a Paris Saint-Germain középpályásával, Joao Neves-szel holtversenyben a hatodik helyen végzett.
Az UEFA, valamint a France Football és a L'Équipe médiumok tulajdonosa, a Groupe Amaury által szervezett Kopa-díjat a 21 év alattiak legjobb teljesítményt nyújtó játékosának ítélik oda.
A Barcelona 17 éves sztárja, Lamine Yamal nyerte az idei díjat, klubtársai, Pedri és Gavi nyomdokaiba lépve, akik 2021-ben, illetve 2022-ben lettek a legjobbak.
Yamal brillírozott Spanyolország színeiben, amikor júliusban megnyerték az Európa-bajnokságot, és a torna másik sztárja, Arda Guler ezúttal második lett.
Guler Real Madridbeli társai, Kylian Mbappe (2018) és Jude Bellingham (2023) korábban már elhódították a trófeát, és a mi Matthijs de Ligtünk is a korábbi győztesek közé tartozik, hiszen 2019-ben az Ajaxot a Bajnokok Ligája elődöntőjébe segítette, ezért kapta meg az elismerést.
Savinho és Pau Cubarsi a negyedik és ötödik helyen végzett a 2024-es rangsorban, Warren Zaire-Emery, Mathys Tel és Karim Konate pedig holtversenyben nyolcadikok lettek.
Garnachot és Mainoo-t először jelölték, mióta a Manchester United kulcsjátékosaivá váltak.
Mindkét játékos gólt szerzett a Wembley stadionban a Manchester City felett aratott 2024-es FA-kupa-győzelem során, és a nyári tornákra is beválogatták őket hazájuk válogatottjába: Mainoo kezdőként lépett pályára a 2024-es Európa-bajnokság döntőjében Anglia színeiben, Garnacho pedig tagja volt a Copa Americát - rekordot jelentő 16. alkalommal - megnyerő argentin válogatottnak.
Gratulálunk mindkét játékosnak az eddigi eredményeikhez!
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Tottenham
Premier League 25. fordulóOld Trafford
2026-02-07 13:30
Premier League 24. forduló
Old Trafford
2026-02-01 15:00
2026-01-25 17:30
2026-01-17 13:30
2026-01-11 17:30
2026-01-07 21:15
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 24 | 46 | 17 | +29 | 53 |
| 2 | Manchester City | 24 | 49 | 23 | +26 | 47 |
| 3 | Aston Villa | 24 | 35 | 26 | +9 | 46 |
| 4 | Manchester United | 24 | 44 | 36 | +8 | 41 |
| 5 | Chelsea | 24 | 42 | 27 | +15 | 40 |
| 6 | Liverpool | 24 | 39 | 33 | +6 | 39 |
| 7 | Brentford | 24 | 36 | 32 | +4 | 36 |
| 8 | Fulham | 24 | 34 | 35 | -1 | 34 |
| 9 | Everton | 24 | 26 | 27 | -1 | 34 |
| 10 | Newcastle | 24 | 33 | 33 | 0 | 33 |
| 11 | Sunderland | 23 | 24 | 26 | -2 | 33 |
| 12 | Bournemouth | 24 | 40 | 43 | -3 | 33 |
| 13 | Brighton & Hove Albion | 24 | 34 | 32 | +2 | 31 |
| 14 | Tottenham | 24 | 35 | 33 | +2 | 29 |
| 15 | Crystal Palace | 24 | 25 | 29 | -4 | 29 |
| 16 | Leeds United | 24 | 31 | 42 | -11 | 26 |
| 17 | Nottingham Forest | 24 | 24 | 35 | -11 | 26 |
| 18 | West Ham | 24 | 29 | 48 | -19 | 20 |
| 19 | Burnley | 23 | 25 | 44 | -19 | 15 |
| 20 | Wolves | 24 | 15 | 45 | -30 | 8 |