Ruud: Amad jó példa lehet
Ruud van Nistelrooy szerint Amad edzésen tanúsított hozzáállása példaértékű volt, a PAOK elleni győzelem alkalmával szerzett két gólja után pedig erősen a középpontba került az elefántcsontparti válogatott játékos.
A szélső teljesítménye 2-0-s diadalt ért az Európa-ligában, ami az első győzelmünk a sorozatban ebben az idényben, és jogos jutalma volt a kezdettől fogva pozitív egyéni teljesítményének.
Amad október eleje óta először lépett pályára kezdőként, és két kézzel ragadta meg a kínálkozó lehetőséget, és csak remélni tudjuk, hogy a sérülés, amely miatt el kellett hagynia a pályát, nem zárja ki, hogy részt vegyen a vasárnapi, Leicester City elleni Premier League mérkőzésen, a válogatott szünet előtti utolsó találkozónkon.
Amad öt perccel a szünet után Bruno Fernandes egyik labdáját fejjel váltotta gólra, majd a második, elképesztő találat már az ő saját műve volt. Baba Rahmant megfosztva a labdától jól tartotta meg azt annak ellenére, hogy a PAOK védője egyértelműen szabálytalankodott, majd egy gyönyörű gólt tekert a kapu hosszú sarkába.
"Ő jelentette ma a különbséget számunkra" - mondta van Nistelrooy a TNT Sportsnak. "De nagyon éles volt. Azt hiszem, az első félidőben is azon kevesek egyike volt, aki a saját szintjén teljesített. Gratulálok neki, jó meccse volt."
"Az első gólja egy szép gól volt, és egy pontos Bruno assziszt. Szeretjük, amikor azokban a területekekben vagyunk, ahol Bruno a kapus és a hátvédek közé teszi a labdákat - láthatod a három játékos mozgását, ez olyasmi, amin sokat dolgoztunk a szezon eleje óta."
"Ezek mindig veszélyes területek, és erre szükségünk volt. Amad saját magának kaparta ki a második gólt, befelé húzott, és a hosszúba juttatta a labdát, kiváló volt. Megnyerte a saját párharcát, és lőtt egy szép gólt."
"Valójában hihetetlenül jó volt az edzéseken, nem befolyásolta, hogy nem játszott. Mindig jól edz, és mindig többet akar. Ő egy példa lehet."
Az egyetlen negatívum a Mérkőzés Embere számára az volt, hogy egy ápolás után lecserélték. Valójában nagyon korán kapott egy rúgást, de remélhetőleg a probléma nem olyan súlyos, hogy a hétvégén ne léphetne pályára.
"Most vizsgálják" - magyarázta Ruud. "Remélem, hogy nem komoly sérülésről van szó, mert nagyon jól teljesített. Le kellett jönnie, de meg kell várnunk, hogy milyen a sérülés."
"Természetesen remélem, hogy vasárnapra már bevethető lesz, de várnunk kell és meglátjuk."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs West Ham
Premier League 14. fordulóOld Trafford
2025-12-04 21:00
Premier League 13. forduló
Selhurst Park
2025-11-30 13:00
2025-11-24 21:00
2025-11-08 13:30
2025-11-01 16:00
2025-10-25 18:30
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Ruud van Nistelrooy
Amad Diallo
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 14 | 27 | 7 | +20 | 33 |
| 2 | Manchester City | 14 | 32 | 16 | +16 | 28 |
| 3 | Aston Villa | 14 | 20 | 14 | +6 | 27 |
| 4 | Chelsea | 14 | 25 | 15 | +10 | 24 |
| 5 | Crystal Palace | 14 | 18 | 11 | +7 | 23 |
| 6 | Sunderland | 14 | 18 | 14 | +4 | 23 |
| 7 | Brighton & Hove Albion | 14 | 24 | 20 | +4 | 22 |
| 8 | Liverpool | 14 | 21 | 21 | 0 | 22 |
| 9 | Manchester United | 13 | 21 | 20 | +1 | 21 |
| 10 | Everton | 14 | 15 | 17 | -2 | 21 |
| 11 | Tottenham | 14 | 23 | 18 | +5 | 19 |
| 12 | Newcastle | 14 | 19 | 18 | +1 | 19 |
| 13 | Brentford | 14 | 21 | 22 | -1 | 19 |
| 14 | Bournemouth | 14 | 21 | 24 | -3 | 19 |
| 15 | Fulham | 14 | 19 | 22 | -3 | 17 |
| 16 | Nottingham Forest | 14 | 14 | 22 | -8 | 15 |
| 17 | Leeds United | 14 | 16 | 26 | -10 | 14 |
| 18 | West Ham | 13 | 15 | 27 | -12 | 11 |
| 19 | Burnley | 14 | 15 | 28 | -13 | 10 |
| 20 | Wolves | 14 | 7 | 29 | -22 | 2 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - West Ham
Premier League, 14. forduló