Ruud hálás a szurkolóknak
Ruud van Nistelrooy számos emlékezetes pillanatot élt át a Manchester Unitednél, de azt elismerte, hogy a vasárnapi nap különleges lesz számára.
Legendás csatárunk utoljára fog megbízott vezetőedzőként a klub kispadján ülni, mielőtt Ruben Amorim átvenné a csapat irányítását a jövő héten.
Mint ahogy az első vezetőedzőként végigélt meccsénél, ezúttal is a Leicester City lesz majd az ellenfél és bár a top prioritást egyértelműen a három pont megszerzése, illetve a bajnoki táblázaton való kapaszkodás jelenti, Ruud a klubmédiának elmondta, nagyra értékeli a stáb és a szurkolók támogatását, amelyeknek köszönhetően nyugodt körülmények között állíthatta irányba a csapatot az új vezetőedző érkezéséig.
"Természetesen amikor átvettem a kispadot, arra gondoltam, hogy ez négy mérkőzésig fog tartani, ezek pedig nagyon gyorsan lepörögtek" - kezdte.
"Minden egyes pillanatát nagyon élveztem. Megvolt a megfelelő kapcsolódás a játékosokkal és a szurkolókkal egyaránt, illetve a különleges pillanatok is."
"Ebben a sorozatban vasárnap jön az utolsó állomás és azt gondolom, hogy ez egy kicsit különlegesebb lesz a többinél. Szeretnék biztosra menni azt illetően, hogy a lehető legjobb teljesítményünket fogjuk nyújtani, ezen pedig nagyon sokat gondolkodok."
"Apránként az önbizalmunk is növekszik, kezdve az első Leicester meccsel, aztán a Chelsea elleni bajnokival, majd eddigi csúcspontként a PAOK elleni Európa-liga találkozóval. Most természetesen szeretnénk ezt átmenteni a Premier League-re is."
"Tudjuk, hogy hol állunk a tabellán [13. hely] és ezzel szemben hol szeretnénk. Szerintem a játékosok reagálni fognak erre és vasárnap a legjobbjukat fogják nyújtani."
Ruud fogadtatása szinte garantálhatóan zajos lesz az Old Traffordon, ahol nem kisebb céllal lépnek majd pályára a Vörös Ördögök, mint hogy ideiglenes megbizatása során másodjára is legyőzzék a Rókákat.
"A támogatásuk [szurkolók] nélkül nem sikerülhetett volna" - tette hozzá.
"Ahogyan a játékosoké és a stábtagoké nélkül sem. De a szurkolók kapcsán egészen egyszerűen elképzelhetetlen érzés ilyen fogadtatásban részesülni a játékoskijáróból kilépve."
"Szóval hatalmas köszönet a támogatásukért."
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
TV műsor

Manchester United - Leicester City
Premier League, 11. forduló
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Brighton & Hove Albion
Premier League 9. fordulóOld Trafford
2025-10-25 18:30
Premier League 8. forduló
Anfield Road
2025-10-19 17:30
2025-10-04 16:00
2025-09-27 13:30
2025-09-20 18:30
2025-09-14 17:30
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | Arsenal | 8 | 15 | 3 | +12 | 19 |
2 | Manchester City | 8 | 17 | 6 | +11 | 16 |
3 | Liverpool | 8 | 14 | 11 | +3 | 15 |
4 | Bournemouth | 8 | 14 | 11 | +3 | 15 |
5 | Chelsea | 8 | 16 | 9 | +7 | 14 |
6 | Tottenham | 8 | 14 | 7 | +7 | 14 |
7 | Sunderland | 8 | 9 | 6 | +3 | 14 |
8 | Crystal Palace | 8 | 12 | 8 | +4 | 13 |
9 | Manchester United | 8 | 11 | 12 | -1 | 13 |
10 | Brighton & Hove Albion | 8 | 12 | 11 | +1 | 12 |
11 | Aston Villa | 8 | 8 | 8 | 0 | 12 |
12 | Everton | 8 | 9 | 9 | 0 | 11 |
13 | Brentford | 8 | 11 | 12 | -1 | 10 |
14 | Newcastle | 8 | 7 | 7 | 0 | 9 |
15 | Fulham | 8 | 8 | 12 | -4 | 8 |
16 | Leeds United | 8 | 7 | 13 | -6 | 8 |
17 | Burnley | 8 | 9 | 15 | -6 | 7 |
18 | Nottingham Forest | 8 | 5 | 15 | -10 | 5 |
19 | West Ham | 8 | 6 | 18 | -12 | 4 |
20 | Wolves | 8 | 5 | 16 | -11 | 2 |
Szavazás
TV műsor

Manchester United - Brighton & Hove Albion
Premier League, 9. forduló