Maguire vezetőnek érzi magát
Harry Maguire vezetőnek tartja magát a Manchester Unitednél, annak ellenére, hogy már nem ő a csapat kapitánya.
A hónap elején Ruben Amorim vezetőedző kiemelte Maguire vezetői képességeit, és arra biztatta őt, hogy fejlődjön, mondván, a csapatnak több útmutatásra van szüksége a hozzá hasonló rangidős játékosoktól.
A szerdai sajtótájékoztatón, a Rangers elleni mérkőzés előzetese kapcsán Maguire-t arról kérdezték, hogy érzi, hasznára vált-e, hogy nem viseli a karszalagot.
"Nem, őszintén szólva nem erre fognám" - mondta Harry az újságíróknak.
"Akár kapitány vagyok, akár nem, mindenképpen vezetőnek tekintem magam ebben a csapatban."
Maguire a United egyik leghosszabb ideje szolgálatban lévő játékosa, 2019-ben érkezett a Leicester Citytől, és több mint 200 alkalommal lépett pályára a klub színeiben.
Az angol válogatott játékos tudja, mekkora reflektorfényben van a Unitednél, és elfogadja, hogy mindig lesznek nehéz pillanatok.

"Tapasztalt vagyok már, több mint öt éve vagyok a klubnál, és tudom, hogy azokban az időkben, amikor az ember ezért a klubért játszik, nagyon sok hullámvölgy van" - tette hozzá.
"Minden meccsen, amit elveszítesz, nagy figyelem irányul a játékosokra, és a játékosok célkeresztbe kerülnek, ez hozzátartozik ahhoz, hogy ezért a klubért játszol. El kell fogadnod és vállalnod kell a felelősséget."
Visszatekintett arra, hogy néhány elődje a Unitednél hogyan birkózott meg azzal, hogy a címlapokra került, de hozzátette, hogy a Vörös Ördögöknél játszani olyasmi, amit soha nem fog természetesnek venni.
"Nézem a korábbi játékosokat, erről már beszéltem korábban is."
"Az olyanok, mint [Wayne] Rooney és David Beckham, komoly figyelmet kaptak, és világklasszis játékosok voltak, így ha velük megtörténhet, akkor bárkivel."
"Figyelj, ezért a klubért játszani hatalmas kiváltság és megtiszteltetés, semmiért nem cserélném el."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Tottenham
Premier League 6. fordulóOld Trafford
2026-10-10 18:30
Premier League 5. forduló
Craven Cottage
2026-09-20 17:30
2026-09-16 21:00
2026-09-13 17:30
2026-09-10 21:00
2026-09-06 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Manchester City | 5 | 13 | 5 | +8 | 15 |
| 2 | Arsenal | 5 | 8 | 4 | +4 | 12 |
| 3 | Brighton & Hove Albion | 5 | 16 | 5 | +11 | 10 |
| 4 | Brentford | 5 | 10 | 4 | +6 | 9 |
| 5 | Leeds United | 5 | 7 | 3 | +4 | 9 |
| 6 | Liverpool | 5 | 7 | 4 | +3 | 9 |
| 7 | Everton | 5 | 6 | 3 | +3 | 9 |
| 8 | Hull City | 5 | 6 | 4 | +2 | 8 |
| 9 | Newcastle | 5 | 9 | 9 | 0 | 8 |
| 10 | Chelsea | 5 | 10 | 12 | -2 | 7 |
| 11 | Ipswich Town | 5 | 7 | 11 | -4 | 6 |
| 12 | Manchester United | 5 | 8 | 8 | 0 | 5 |
| 13 | Nottingham Forest | 5 | 4 | 5 | -1 | 5 |
| 14 | Sunderland | 5 | 6 | 10 | -4 | 4 |
| 15 | Crystal Palace | 5 | 6 | 11 | -5 | 4 |
| 16 | Aston Villa | 5 | 4 | 9 | -5 | 4 |
| 17 | Bournemouth | 5 | 6 | 8 | -2 | 3 |
| 18 | Coventry City | 5 | 1 | 10 | -9 | 3 |
| 19 | Fulham | 5 | 5 | 8 | -3 | 2 |
| 20 | Tottenham | 5 | 2 | 8 | -6 | 2 |