Yoro a büntetőkről beszélt
Az Inside United, a klub hivatalos magazinja amellett, hogy tiszteleg a múlt hónapban sajnálatos módon elhunyt Denis Law előtt, egy Leny Yoroval készült interjút is közöl.
A francia játékos egy kis késéssel debütált a Vörös Ördögöknél tétmérkőzésen, ezért az elmúlt hetekben került csak igazán előtérbe. Az évkezdet különösen pozitív volt, hiszen a Liverpool elleni 2-2-es döntetlen alkalmával egy kiváló, késői szereléssel akadályozta meg Darwin Nunez gólszerzési kísérletét.
A következő héten Yoro lőtte az öt sikeres büntető egyikét az Arsenal elleni FA-kupa találkozón aratott győzelem során, amikor a Vörös Ördögök 10 emberrel tartották sakkban az Ágyúsokat, majd a hirtelen halálban is higgadt maradtak.
Az a nyugodt természet, amit a szétlövésben mutattunk különösen lenyűgöző volt Leny esetében, aki 19 évesen – saját bevallása szerint - még soha nem lőtt büntetőt.
"Az edző megkérdezte, hogy akarok-e lőni, én pedig igennel feleltem, miért ne?" - mondta.
"Még soha életemben nem lőttem büntetőt profi szinten, úgyhogy ki akartam próbálni, és jól ment, szóval ennek örülök."
"Az FA-kupa meccs előtti edzésen büntetőket lőttünk. Szóval magabiztos voltam, de persze nyomás nélkül, edzésen nem ugyanaz."
"Csak az a fontos, hogy jó oldalt válasszunk és belőjük a labdát."

Miközben az Arsenal kapusa, David Raya balra ugrott, Yoro az ellenkező sarokba lőtt, és végül egy szenvedélyes ökölrázással ünnepelte a találatot.
Hozzátette, hogy a labda helyének kiválasztása volt minden, amire gondolni tudott abban a pillanatban.
"Őszintén szólva nem volt rajtam túl nagy nyomás, mivel számomra a büntető egy kis szerencsén múlik."
"Megfelelő oldalt választva ellövöm a labdát, és ha gólt szerzek, az jó érzés."
A korábbi Lille-játékos még csak 16 alkalommal lépett pályára a Unitedben, de már három nagy riválisunk, az Arsenal, a Liverpool és a Manchester City otthonában is pozitív tapasztalatai vannak, és élvezi a lehetőséget, hogy rangadókon játszhat.
"Ezek nagy stadionok, szerintem minden játékos szeretne itt játszani, és a nagy csapatok ellen igazán jó a hangulat" - mondta Yoro.
"Ez rengeteg tapasztalatot ad, és ezért jössz a Premier League-be, hogy ilyen meccseket játszhass,"
"Számomra nagyon jó, hogy ilyen meccseket játszhatok, mert így rengeteg tapasztalatot szerezhetek."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Tottenham
Premier League 6. fordulóOld Trafford
2026-10-10 18:30
Premier League 5. forduló
Craven Cottage
2026-09-20 17:30
2026-09-16 21:00
2026-09-13 17:30
2026-09-10 21:00
2026-09-06 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Manchester City | 5 | 13 | 5 | +8 | 15 |
| 2 | Arsenal | 5 | 8 | 4 | +4 | 12 |
| 3 | Brighton & Hove Albion | 5 | 16 | 5 | +11 | 10 |
| 4 | Brentford | 5 | 10 | 4 | +6 | 9 |
| 5 | Leeds United | 5 | 7 | 3 | +4 | 9 |
| 6 | Liverpool | 5 | 7 | 4 | +3 | 9 |
| 7 | Everton | 5 | 6 | 3 | +3 | 9 |
| 8 | Hull City | 5 | 6 | 4 | +2 | 8 |
| 9 | Newcastle | 5 | 9 | 9 | 0 | 8 |
| 10 | Chelsea | 5 | 10 | 12 | -2 | 7 |
| 11 | Ipswich Town | 5 | 7 | 11 | -4 | 6 |
| 12 | Manchester United | 5 | 8 | 8 | 0 | 5 |
| 13 | Nottingham Forest | 5 | 4 | 5 | -1 | 5 |
| 14 | Sunderland | 5 | 6 | 10 | -4 | 4 |
| 15 | Crystal Palace | 5 | 6 | 11 | -5 | 4 |
| 16 | Aston Villa | 5 | 4 | 9 | -5 | 4 |
| 17 | Bournemouth | 5 | 6 | 8 | -2 | 3 |
| 18 | Coventry City | 5 | 1 | 10 | -9 | 3 |
| 19 | Fulham | 5 | 5 | 8 | -3 | 2 |
| 20 | Tottenham | 5 | 2 | 8 | -6 | 2 |