"Ez volt Garnacho legjobb meccse, mióta itt vagyok"
Ruben Amorim úgy érezte, hogy mióta itt van, Alejandro Garnacho most, az Arsenal ellen nyújtotta legjobbját.
Akárcsak a hétközi, Real Sociedad elleni találkozón, az argentin válogatott játékos az Old Traffordon az Ágyúsok elleni összecsapáson is a támadó hármasunk jobb oldali belső posztján kezdett, és komoly veszélyt jelentett - de különösen a második félidőben, amikor a csapat lendülete támadásban megnőtt.
Mindez annak ellenére történt, hogy az egyetlen gólunk az első félidő hosszabbításában született, amikor Bruno Fernandes csodálatos szabadrúgásával megszereztük a vezetést.
A United azonban ezt követően is bőven fenntartotta a veszélyt támadásban, amiből Garnacho is kivette a részét - az ő labdáiból Joshua Zirkzee és Matthijs de Ligt is lehetőséget teremtett a második félidőben.
Garnacho a játékrész végén a győztes gólt hajszolva éppen csak a keresztléc fölé lőtt.
A 20 éves játékos szorgalmasan végezte a védekező feladatokat is, miközben a Vörös Ördögök összefogtak, és a mérkőzés nagy részében meghiúsítsák az Ágyúsok próbálkozásait, és egy fontos pontot szereztek a Premier League tabelláján második helyen álló csapat ellen.
"Van néhány jó játékosunk az átmenetekre, mint például Garnacho" - mondta Ruben a riportereknek a mérkőzés után.
"Azt hiszem, megint és mindig Garnachoról beszélünk, nagyon jól védekezett és nagyon jól támadott."
"Azt hiszem, ez volt Garnacho legjobb meccse, mióta itt vagyok. Fejlődik, és elég jól megértette a játéktervet."
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Wolves
Premier League 33. fordulóOld Trafford
2025-04-20 15:00
Európa-liga negyeddöntő, 2. mérkőzés
Old Trafford
2025-04-17 21:00
2025-04-13 17:30
2025-04-10 21:00
2025-04-06 17:30
2025-04-01 21:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2024/25
Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | Liverpool | 32 | 74 | 31 | +43 | 76 |
2 | Arsenal | 32 | 57 | 27 | +30 | 63 |
3 | Newcastle | 32 | 61 | 40 | +21 | 59 |
4 | Nottingham Forest | 32 | 51 | 38 | +13 | 57 |
5 | Manchester City | 32 | 62 | 42 | +20 | 55 |
6 | Chelsea | 32 | 56 | 39 | +17 | 54 |
7 | Aston Villa | 32 | 49 | 46 | +3 | 54 |
8 | Bournemouth | 32 | 52 | 40 | +12 | 48 |
9 | Fulham | 32 | 47 | 43 | +4 | 48 |
10 | Brighton & Hove Albion | 32 | 51 | 49 | +2 | 48 |
11 | Brentford | 32 | 52 | 48 | +4 | 43 |
12 | Crystal Palace | 32 | 41 | 45 | -4 | 43 |
13 | Everton | 32 | 34 | 38 | -4 | 38 |
14 | Manchester United | 32 | 38 | 45 | -7 | 38 |
15 | Tottenham | 32 | 60 | 49 | +11 | 37 |
16 | Wolves | 32 | 47 | 61 | -14 | 35 |
17 | West Ham | 32 | 36 | 54 | -18 | 35 |
18 | Ipswich Town | 32 | 33 | 67 | -34 | 21 |
19 | Leicester City | 32 | 27 | 72 | -45 | 18 |
20 | Southampton | 32 | 23 | 77 | -54 | 10 |