Németh Szilárd a United megfigyelõje lett
A korábbi komáromi labdarúgó nemrég jelentette be visszavonulását, de nem szakított végleg a játékkal, a Hospodárske Noviny szerint ugyanis Manchester United játékosmegfigyelõjeként vállalt munkát.
A hírt a korábbi szlovák válogatott játékos menedzsere, Karol Csontó erõsítette meg: „Már több mint fél éve dolgozik a klubnak, Magyarországért, Szlovákiáért és Csehországért felelõs játékos-megfigyelõ” – mondta Csontó.
Németh Szilárd (a kép jobb oldalán kékben) arról nem akart beszélni, hogy pontosan hogyan jutott munkához az angol sztárcsapatnál, és menedzsere sem kívánt ebbe részletesen belemenni. Annyi azért kiderült: Némethnek segített, hogy korábban a Middlesbrough játékosa volt az angol bajnokságban.

Azt is tudni lehet, hogy Németh felettese Sir Alex Ferguson öccse, Martin Ferguson a Vörös Ördögöknél.
„Nem az a típus, aki a sajtóban büszkélkedne a poszttal. Ezen felül a klub is megtilthatta neki, hogy magát, illetve a csapatot ilyen módon propagálja” – mondta a menedzser, majd hozzátette, hogy az ország újkori történetében még nem fordult elõ, hogy valaki ilyen fontos pozíciót töltsön be egy gigaklub stábjában.
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Tottenham
Premier League 25. fordulóOld Trafford
2026-02-07 13:30
Premier League 24. forduló
Old Trafford
2026-02-01 15:00
2026-01-25 17:30
2026-01-17 13:30
2026-01-11 17:30
2026-01-07 21:15
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 24 | 46 | 17 | +29 | 53 |
| 2 | Manchester City | 24 | 49 | 23 | +26 | 47 |
| 3 | Aston Villa | 24 | 35 | 26 | +9 | 46 |
| 4 | Manchester United | 24 | 44 | 36 | +8 | 41 |
| 5 | Chelsea | 24 | 42 | 27 | +15 | 40 |
| 6 | Liverpool | 24 | 39 | 33 | +6 | 39 |
| 7 | Brentford | 24 | 36 | 32 | +4 | 36 |
| 8 | Sunderland | 24 | 27 | 26 | +1 | 36 |
| 9 | Fulham | 24 | 34 | 35 | -1 | 34 |
| 10 | Everton | 24 | 26 | 27 | -1 | 34 |
| 11 | Newcastle | 24 | 33 | 33 | 0 | 33 |
| 12 | Bournemouth | 24 | 40 | 43 | -3 | 33 |
| 13 | Brighton & Hove Albion | 24 | 34 | 32 | +2 | 31 |
| 14 | Tottenham | 24 | 35 | 33 | +2 | 29 |
| 15 | Crystal Palace | 24 | 25 | 29 | -4 | 29 |
| 16 | Leeds United | 24 | 31 | 42 | -11 | 26 |
| 17 | Nottingham Forest | 24 | 24 | 35 | -11 | 26 |
| 18 | West Ham | 24 | 29 | 48 | -19 | 20 |
| 19 | Burnley | 24 | 25 | 47 | -22 | 15 |
| 20 | Wolves | 24 | 15 | 45 | -30 | 8 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Tottenham
Premier League, 25. forduló