Milyen érzés volt magasba emelni az Európa-kupát egy évtizeddel a müncheni légikatasztrófa után?

Az önéletrajzából kiemelt részben Sir Bobby Charlton leírja, milyen érzései voltak, amikor 1968. május 29-én a Benfica ellen gyõzelemhez segítette a Manchester Unitedet... 

Egész végig a legerõsebb érzésem az volt, hogy aggódtam az Öregért.

Mert Sir Matt Busby-t tényleg öregnek éreztem. Annyi mindenen keresztülment és vitathatatlanul ez volt a labdarúgásban eltöltött életének csúcsa. Napokon át emlékeztetett minket, mit is jelent ez a mérkõzés, emlékeztetett a müncheni örökségre, arra, fiai hogyan haltak meg, miközben erre a trófeára törekedtek. Oly sok ember úgy gondolta, ez az este az övé volt, róla szólt és azt hiszem, mindenki meg akarta érinteni õt akkor.

Amikor odajutottam az Öreghez, egy hatalmas tömeg, köztük szurkolók is kapaszkodtak belé. Bár nagyon fáradt voltam, elkezdtem elhúzni onnan az embereket. "Hagyd abba, adj egy kis helyet neki!" - ordítottam. Késõbb belegondoltam, hogy talán kicsit durva voltam, mert a szurkolók csak boldogságukat akarták kifejezni, de aggódtam, ahogy ott lökdösték. Végül odajutott a játékosaihoz és megölelte õket.

Hogy teljesen õszinte legyek, nem tudom elmondani, pontosan milyen érzéseim voltak abban a pillanatban. Fáradtság, természetesen. Emlékszem, mit jelentett átölelni olyan csapattársakat, mint Bill Foulkes, Nobby Stiles és Shay Brennan - különösen Billt, aki ahogyan én, õ is ott volt a havas reptéren és látta, ahogy a barátaink, a csapatunk megsemmisül.

Tudom, hogy felfogtuk, valaminek ott vége volt, valaminek, ami oly sokáig uralta az életünket. Besétáltam az öltözõbe és ledöntöttem két üveg sört...

 

manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!

Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!