Van Persie 40 éves koráig játszana
Robin van Persie szeretné, ha válogatott szinten akár 40 éves koráig is játszhatna, amellyel esélye nyílhatna rá, hogy elérje a 100 válogatottsággal járó álomküszöböt.
A Manchester United támadója eddig 83 alkalommal húzhatta magára Hollandia narancssárga mezét, ezt a számot pedig várhatóan tovább növelheti a nyári, brazíliai világbajnokságon.
A 2014-es világesemény már a harmadik hasonló lesz számára, de ha Van Persie-n múlik, akkor nem ez lesz az utolsó pályafutása során. A 30. életévében járó csatár reményei szerint ugyanis még egy évtizednyi karrier áll elõtte a futballban.
Ehhez továbbra is a legmagasabb szinten, és nem mellesleg jól kell teljesítenie klub szinten, hogy képben maradhasson a válogatottnál, de hazája nemzeti tizenegyének jelenlegi szövetségi-kapitánya, Louis van Gaal éppen pár hete került kinevezésre, mitn a Manchester United menedzsere, így rövid távon mindenképpen biztosított lehet a helye mindkét csapatban.
Van Persie elárulta azt is, szeretné lemásolni, vagy akár felül is múlni Ryan Giggset, aki 24 évnyi legmagasabb szinten való bizonyítást követõen a nemrég zárult szezon végén szögre akasztota stoplisait.
"Ameddig csak lehet, szeretnék szerepelni a válogatottban" - kezdte.
"Ha a testem engedi, szeretnék 40 éves koromig játszani. Az a célom, hogy legalább a 100. válogatottságomat elérjem."
Az egykori Arsenal csapatkapitány emellett ismét hangot adott Louis van Gaal felé érzett tiszteletének, és izgatottságának, amiért honfitársa lesz az elõzõ idény közben menesztett David Moyes utódja.
"Soha nem volt még olyan kapcsolatom edzõvel, mint amilyen Van Gaal-lal - ez nagyon különleges" - tette hozzá.
"Az elmúlt két évben fantasztikus beszélgetéseken vagyunk túl. Már az elsõ perctõl kezdve nagyon jól kijövünk egymással."
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Brighton & Hove Albion vs Manchester United
Premier League 38. fordulóAmex Stadium
2024-05-19 17:00
Premier League 34. forduló, elhalasztott mérkőzés
Old Trafford
2024-05-15 21:00
2024-05-12 17:30
2024-05-06 21:00
2024-04-27 16:00
2024-04-24 21:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2023/24
Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | Manchester City | 37 | 93 | 33 | +60 | 88 |
2 | Arsenal | 37 | 89 | 28 | +61 | 86 |
3 | Liverpool | 37 | 84 | 41 | +43 | 79 |
4 | Aston Villa | 37 | 76 | 56 | +20 | 68 |
5 | Tottenham | 37 | 71 | 61 | +10 | 63 |
6 | Chelsea | 37 | 75 | 62 | +13 | 60 |
7 | Newcastle | 37 | 81 | 60 | +21 | 57 |
8 | Manchester United | 37 | 55 | 58 | -3 | 57 |
9 | West Ham | 37 | 59 | 71 | -12 | 52 |
10 | Brighton & Hove Albion | 37 | 55 | 60 | -5 | 48 |
11 | Everton | 37 | 39 | 49 | -10 | 48 |
12 | Crystal Palace | 37 | 52 | 58 | -6 | 46 |
13 | Wolves | 37 | 50 | 63 | -13 | 46 |
14 | Bournemouth | 36 | 49 | 62 | -13 | 45 |
15 | Fulham | 37 | 51 | 59 | -8 | 44 |
16 | Brentford | 37 | 54 | 61 | -7 | 39 |
17 | Nottingham Forest | 37 | 47 | 66 | -19 | 33 |
18 | Luton Town | 36 | 47 | 77 | -30 | 26 |
19 | Burnley | 37 | 40 | 76 | -36 | 24 |
20 | Sheffield United | 37 | 35 | 101 | -66 | 16 |
Szavazás
TV műsor
Brighton - Manchester United
Premier League, 38. forduló
Manchester City - Manchester United
FA-kupa, döntő