Röviden ennyibe is össze lehetne foglalni a 2011/12-es Premier League-et. Sírás, öröm, bánat, õrült rangadók, de úgy érzem a United drukkerek számára a City - Queens Park meccs utolsó perceirõl marad emlékezetes a szezon. Ha erre az évre gondolunk, mindenkinek 2012.május 13-a jut eszébe, azon belül is az a két perc, ami hosszú hónapok munkáját felülírta, az a két perc, ami megfosztotta a csapatot a 20. bajnoki címtõl és adta oda a trófeát a város kék végében tanyázó csapatnak. Miután sikeresen újra átéltük a tegnapiakat, talán kicsit nyugodtabb fejjel megpróbálom leírni, mi is történt a szezonban.

A kezdetek
 
Menjünk vissza egy évet, egészen 2011. május 28-ig. Egy újabb elvesztett BL döntõ, az akkor még csodacsapatnak hitt Barcelona ellen. De 2 remek játékost is vesztettünk, Paul Scholes és Edwin van der Sar visszavonult. A nyáron mindenki az utódjaikat kereste és a holland kapusét meg is találta a United a 19 éves, de már Európa Liga gyõztes De Geában. Csatlakozott Phil Jones, akirõl nem valószínû, hogy elõtte is hallottak a United drukkerek, de mint tudjuk megérte a pénzét, mind a 17 milliót. A legnagyobb fogásnak mégis Ashley Youngot tartották, az angol válogatott elsõszámú szélsõjét. Sebességével és elképesztõ cseleivel még jobban erõsödött a világ talán legjobb szélsõkbõl álló alakulata, amikor csatlakozott Nani és Valencia mellé.
 

 
Felkészülési mérkõzések
Újra az Egyesült Államokban készült fel a csapat, és mutathatta be tudását az amerikai "soccer" drukkereknek. Minden meccs nagyon sima United gyõzelmet hozott, fõleg a hajnal 4-kor kezdõdõ Seattle elleni, ami 7-0 lett (aki ügyes volt, mint például szerény személyem, az még egy Copa America meccset is elcsíphetett, Paraguay büntetõpárbajozott mittoménkivel, lényeg nyert Paragauy és Larissa Riquelme ledobta ruháit :$ )
 

(Ugye mindenki Paraguaynak szurkolt??!!)
 
Abbahagyva ezt a MELLékszálat (ok, tényleg nem folytatom) kanyarodjunk vissza Amerikába, ahol elpicsáztuk a Barcelonát, igaz, hogy mindkét csapat B kerettel állt ki, de legalább most mi nyertünk. Idõközben Pault is elbúcsúztattuk, azt hiszem méltóképpen (bár csak fél évre ;-) )
A Commonuty Shieldet is nyugodtan vehetjük felkészülésnek alap esetben, de most a City ellen más volt. Két mákos City góllal, egy béna De Geával 2-0-ra mentek a szünetben és a csapattól a szezon hátralévõ részében már már megszokott impotens játék for lose the game-et láthattunk. Lejött Vida, Ferdinand és még sokan mások, jöttek a fiatalok és Cleverley valamint Nani vezérletével, meg Kompany balfaszságával megnyertük elsõ és utolsó kupánkat.
 
Augusztus-Szeptember
A WBA ellen 2-1-el nyitottunk, okcsá errõl nem akarok többet beszélni, de De Gea megint nem volt a toppon. A Dinamo London, az Arsenal és a Liverpool is pontokat bukkot, így a City jobb gólkülönbségével vezette a tabellét (ugye-ugye, már itt is a jó öreg GK). Az ezutáni meccsen olyan gyõzelem a Tottenham ellen, amit nem igen tudok megmagyarázni, egyáltalán nem játszottunk olyan jól, hogy 3-0-ra nyerjünk de nyertünk, és a Clev-Anderson duó remekül mûködött. Ezek után az a meccs következett, amire minden United drukker emlékezni fog. Mindenki tudja, hol volt akkor. Én pl. nagymuteréknál néztem az ágyon ülve, mert szar volt a netem és majd szétb*szott az ideg, amikor fél óra után sem töltött be egy oldalt se, úgyhogy én inkább léptem el otthonról át nagymuterhoz, de az elsõ 2 gólról így lemaradtam. Na szóval 8-2. Hiába vérzett ezer sebbõl, ezt még Interview Majdjövõre Wenger sem tudja kimagyarázni. Ekkor még azt hittük, az év gyõzelmét arattuk és az év földbedöngölése volt. Rooney ontja a gólokat, a középpályánk remek, Young is beilleszkedett, már csak De Geán kell csiszolni. Bolton ellen 5, a buksisérült Chicharito 2-vel tért vissza kezdõként a PL-be, Rooney hozta a tõle ekkor elvárt minimumot 3 gól formájában. Az elsõ igazi erõpróba a Chelsea ellen várt, bár õk is Arsenalhoz hasonló megye III-as pusztaföldvári védekezést mutatva 3 gólos elõnyt adtak nekünk, amin a Premier League gólkirály jelölte, Fernando Torres csak szépíteni tudott. Rooney még a végén Terryingelt* egyet(magyarázatok lent). Carling Cupban a Leeds pipa, a PL-ben a Stoke már nem, akik favágókhoz méltóan le is rúgták Hernandezt (egy sérült pipa). Ellenük még az 1-1 idegenben magyarázható, bár egy kis mákkal, ha Giggs kapása egy beadás után az utolsó percben beakad......... na mindegy.
Felcsendült a BL himnusz is, útjára indult a legrangosabb európ... ááá nem írom én végig, úgyis tudja már mindenki. Na szóval 1-1. A meccset látva tényleg jó eredmény, örülhetünk hogy nem kaptunk ki :). Ami engem bosszant, hogy a hiperfiatalnak titulált hiper gyorsan játszó csapatot egy 38 éves legenda húzta ki a szarból. Sajnos ekkor már látszott, hogy ha a középpályán szervezõnek kikiáltott játékos - jelen esetben Cleverley - rosszul játszik, szinte meghalnak a támadások. No több szót errõl ne is, lesz még idõnk bõven. 
Ezek után a Basel látogatott az Old Traffordra, aminek képét inkább tényleg képekben, vagyis inkább mémekben mondanám el:
1:0  2:02:12:22:3
 
Az emberek Baselben:
 
A Hónap(ok) képe mégis ez:

 
Október
Nyögve-nyelõs, mákos gyõzelem a Norwich ellen, de a 3 pont a lényeg. És íme az éve elsõ Liverpool-United derbije az Anfielden. Emlékszem, volt egy szavazás is itt a fanaticson, hogy "Hány pontot vársz az elkövetkezõ rangadóktól?" Én naívan a 4-et x-eltem be, döntetlen Liverpoolban, gyõzelem a City ellen. Tudtam, hogy Ferguson most inkább kiegyezik egy x-ben, mivel idõtlen idõk óta állandóan kikapunk az Anfielden. Így is lett, a legtöbb kulcsjátékos szerepeltetése nélkül is majdnem hoztuk a meccset, csak az a fránya megpattanó szabadrúgás :| Szerencsére jött Istenfia Hernandez, aki megmentett minket az újabb kínos merseyside-i gyötrelemtõl. Egyébként ebben a hónapban végre a tavalyi teljesítményét nyújtotta, fontos gólok, pl. késõbb a Swansea, Everton duó ellen és most is a Pool ellen. Nem ragadhatunk le a mexikóinál és taglalhatjuk, tényleg õ Isten elsõ szülött gyermeke-e vagy nem. Egyrészt értelmetlen lenne, másrészt meg 8 nappal késõbb kaptunk egy hatost.
Még ha ki is kapunk, az se lett volna szégyen, mert a City tényleg felnõtt a MU szintjére és benne is volt a vereség. Amikor vezetést szereztek Balotelli találatával, még semmi nem volt veszve. AMIKOR VISZONT EVANS EGY EGYSZERÛ SZERELÉS HELYETT FELRÚGJA A NÉGERT, ÉS AZTÁN MÉG KI IS ÁLLÍTJÁK, NA ÚGY ÉRZEM, AKKOR BUKTUK EL. Emberhátrányban játszani úgy, hogy a City megöli gyakorlatilag az összes támadásodat. Jött is a 2. gól, ekkor látszott, hogy ezt elbuktuk. Talán túl sok volt a believe, és Ferguson is jobban tette volna, ha nem hisz már ebben és inkább beáll védekezni, hátha talál egy gólt. De nem. Jött a 3., és nagy alázás volt kilátásban. Fletcher azt hiszem, jobb lett volna, ha nem lövig karriere - sajnos - utolsó gólját. Elhitték a srácok, hogy ez még meg lehet 3-1-rõl. De ettõl még nem kellett volna szinte a komplett csapatnak a City térfelén játszadozni, kemény 2 ember hátul, 3 Citys, gól 4-1, ez már alázás, ez ellen már nem lehet tenni. De a srácok tettek, ugyanaz mint elõzõleg 5-1, Haraszti Ádám állva, fekve és mérleg pózban is leszopja magát örömében. Az a meccs elõtt is világos lehetett mindenkinek, hogy a City a világ talán legjobban kontrázó csapata, szétbekkelik a meccset, aztán 4-5 passz és gól. De nem, mi 5 gól után sem változtatunk semmit. 3 PERC ALATT KAPTUNK 3-at!!!! Jött is a 6, persze. 6-1-re elverettük magunkat a városi rivális ellen. Úgyhogy a Hónap képe nem lehet más mint: 




AZ ELEMZÉS HAMAROSAN FOLYTATÓDIK NOVEMBER, DECEMBER, JANUÁR HÓNAP TÖRTÉNÉSEIVEL.
 
UI:
 
Terrying:            1: Elcsúszni egy tizenegyesnél a rúgás pillanatában, a labda emiatt pedig mellé megy. Szabadrúgás esetén való elcsúszást a hiedelemmel ellentétben nem nevezünk Terryingnek
                  2: Napjainkban megszokottabb jelentése a következõ: Alattomos módon a lehetõ legváratlanabb és legindokolatlanabb helyen és idõben lábon rúgni egy játékost, lehetõleg a bíró szeme elõtt úgy, hogy a TV nézõk ezt ne lássák és számukra csak a lassításból derüljön ki.