A West Ham United elleni 4-0 Ligakupa-beli vereség ihletett meg, hogy megírjam ezt a kis eszmefuttatást. Vagyis inkább az utána lévõ reakciók néhány szurkolótól. Nem csak a Manchester Uniteddel fogok foglalkozni, bár õket is meg fogom említeni az írásomban. Inkább próbálok az egészrõl véleményt alkotni, de természetesen imádott csapatom nem hiányozhat e cikkbõl.  

Úgy gondolom, ahogy a foci is változik, úgy a szurkolók is változnak vele. Mára már teljesen átértékelõdött minden, ami a focival kapcsolatos. Csillagászati összegek az elsõk, és nem a játék öröme, inkább kapott gól nélkül ússzuk meg a meccseket, minthogy egy gól helyett kettõt rúgjunk. És inkább alattomosan, undorítóan viselkedjünk egy vesztett meccs után/közben, minthogy emelt fõvel viseljük a vereséget. 
A szurkolás is teljesen más lett. Sok ember (fõleg a tinikre gondolok) csak azért drukkol egy csapatnak, mert milliókért magukhoz csábítják a klasszis játékosokat és nagy nevekkel dobálóznak. Tulajdonképpen évente váltanak kedvenc csapatot, ez persze attól függ, hogy melyik csapat nyeri a BL-t vagy a bajnokságot abban az aktuális évben, vagy éppen a kedvenc játékosa eligazolt egy másik csapathoz, így átvált a szurkoló is. Elnézést, õk nem szurkolók. Õk divatszurkolók (tisztelet a kivételnek).
Ez a fogalom szerintem a 90-es évek végén kezdett létrejönni, de fõleg a 2000-es évek elején vált igazán jelentõssé. Ahol már milliomosok, gazdag üzletemberek és unatkozó újgazdagok gyalázzák meg a futballcsapatokat azzal, hogy felvásárolják õket, és horribilis, irreális összegekért szerzik meg a játékosokat, és annak lelkét. Elgépiesedett, anyagias futballra kárhoztatva a focit. Ahogy Phoebe mondta a Jóbarátokba: a tõke hatalma felvásárol mindent, és nem marad semmi csak az üres porhüvely.
Kezdõdött mindez ugye a Chelseavel, aztán folytatódott a Manchester Cityvel, és ki tudja, hogy még mi vár ránk. De úgy gondolom, hogy a Real Madrid is nagyban felelõs mindezekért. Évente lecserélik a fél keretet, megszerzik az aktuális Aranylabdást, plusz 4-5 világklasszist, aztán ha nem nyernek semmit, a fele egy év után megy is tovább, és jöhetnek helyükbe az újabb robotok. Milliós játékosok a világ minden tájáról, miközben az utánpótlásrendszerbe rengeteg fiatal ugyanarra képes, mint a brazil és portugál csodagyerekek. Ez lett a divat, és ezt követi sok fiatal, akik csak meg akarnak felelni a többieknek. 
 
- Hé, te kinek drukkolsz?
- Én a Real Madrid-nak, mert ott van Cristiano Ronaldo.
 
Néhány példát szeretnék itt felsorolni. 2004 - ben egyetlen egy darab Chelsea drukkert sem ismertem, aztán hirtelen...bummm, milyen sokan lettek. Akárhová néztem, csak a Chelsea, 2 évig egyfolytában. Mikor aztán a United háromszor megnyerte a PL-t és egyszer a BL-t, már nem voltak annyi sokan. Nem tûntek el mind, de már nem ugyanaz volt. Elég csak rámenni az egyik leggyalázatosabb oldalra, a Sporthirado.hu - ra. Ami ott zajlik, az a szégyenek szégyene. Tizenévesek vitatkoznak, káromkodnak, szidják egymás csapatát. De olyan förtelmes módon, hogy az nem emberi. Hirtelen ott is mennyi Man City drukker lett. Mily érdekes. És milyen szánalmas. Nem azt mondom, hogy ne drukkoljanak nekik, mindenkinek szíve joga. Csak azt kérdem én, eddig hol voltak??? Miért nem álltak ki a csapatuk mellett? Mert nem voltak elég acélosak?? Mert nem volt elég sztárocska???
 
Én 2001-tõl drukkolok a Manchester Unitednek, méghozzá Ruud van Nistelrooy miatt. Igen, én is divatszurkoló voltam. Legalábbis annak tekintettem magam, hisz nem értettem a focihoz, nem tudtam, hogy a Manchester United milyen játékerõt képvisel, csak egyszerûen megtetszett Nistelrooy játéka. De megláttam egy meccset, jó volt Ruud, megtetszett...így hát a csapat is. De lassan megismertem a csapatot, a történelmet, az edzõt, a hagyományokat. És tudtam, hogy ez a csapat más, mint a többi. Különleges. Egyedi. Egy intézmény, ami sokkal többet jelent, mint egy futballcsapat. Ez a Manchester United. És tudtam, hogy jól döntöttem.
De mint bárhol, nálunk is vannak divatdrukkerek. Akik olyan hangot adnak véleményüknek, ami nem egy szurkolóhoz méltó. Néztem, a WHU elleni meccset, majd a hozzászólásokat olvasva megígértem, hogy írok majd errõl. Kb. minden meccshez 200-250 hozzászólás érkezik a fórumba, de a WHU ellen kb. 500-600 hozzászólás volt. És a legtöbbje arról szólt, hogy Evans menjen melegebb éghajlatra, Kuszczak találkozzon a jó édasanyjával, Ferguson nem "értelmes" ember és ehhez hasonlóak. Persze, nem így voltak megfogalmazva. Nem is hittem el, hogy ilyeneket látok. Azt nem vitatom, förtelmesen játszottunk, de a negatív véleményeket emberi módon is meg lehet fogalmazni. Én is szoktam szidni a csapatot, és szerintem mindenki más, de nem úgy, ahogyan tették ezt jópáran. 
 
Aztán vannak ellenpéldák is szerencsére: csak egyet említenék meg. Mikor a Fulham kiejtette a Juventus-t múlt éven, az idõsebb férfiak egy része sírva fakadt az örömtõl. Hiszem már éveken át vártak ilyen pillanatra. Ez az igazi szurkolás. Amikor mindig kitartunk a kedvenc csapatunk mellett, nemcsak a 7:1-es gyõzelmek miatt, hanem egy harmadosztályban is, és egy 4:0-és vereség után is méltóan elfogadjuk, hogy most a másik volt a jobb.
 
És a végére egy olyan idézet, ami nem pont a szurkolásról szól, de szerintem ide passzol. Mert a mai futball eléggé rothadt, és meg kell menteni. Ebben a szurkolóknak is szerepük van, de nem a divatszurkolónak. 
“Vannak, akik azt hiszik, a futball olyannyira fontos, hogy úgyszólván élet-halál kérdése. Mindig elszomorít, ha ilyen véleményt hallok. Biztosíthatok mindenkit: a futball sokkal, de sokkal fontosabb.”