Az elõzõ szezon játékosteljesítményeinek értékelését - a kapusokkal és hátvédekkel megkezdett sort folytatva  - a középpálya és csatársor osztályzásával fejezem be, mielõtt rátérnék az egész év sommázására és a jövõbe tekintésre. Ahogy az elsõ részben is, most is igyekszem úgy kiosztani az érdemjegyeket, hogy az adott játékost csakis az elõzõ évadban mutatott produkciója alapján díjazzam, és a korábbiak (vagy eljövendõk) csak akkor számítanak be (akár pozitív akár negatív irányban), ha az illetõ "két jegy között áll". 

Az ítéletem, bár valós teljesítményen és rendszeres nyomon követésen alapszik, összességében így is inkább szubjektív, mint objektív, mert (kivételesen) nem számokkal, statisztikákkal igyekszem megállapítani, kit hova sorolok a csapaton belül, hanem összbenyomásra, érzetre. Vagyis a tárgyilagosság látszata csak részben fedi a valóságot, valójában inkább az attitûd felé közelít. De most már jöjjön a lényeg: a szûrõ és támadó szekció!
 
Csak a rend kedvéért, még egyszer felidézném, hogy az érdemjegyek milyen "szinttel" feleltethetõk meg. Iskolás szóhasználattal élve elégteleneket (1), elégségeseket (2), közepeseket (3), jókat (4) és jeleseket (5) fogok osztogatni (le se tagadhatnám, hogy tanár voltam, ugye?), ahol az egyes "egyértelmûen nem MU-szint"-et, a kettes "épphogy csak megüti az MU-szintet", a hármas "átlagos MU-játékos" (évjárattól függetlenül), a négyes "fontos ember" (aki nélkül érezhetõen gyengül a csapat) és az ötös, "akit semmi pénzért nem adnék el".
 
Középpályások
 
Anderson - A dél-amerikaiak valahogy sosem bírtak igazán gyökeret verni Ferguson mindenkori Manchesterében. Akadtak köztük nagyszerû klasszisok (Verón), késõbb komoly karriert befutott játékosok (Forlán), de vörösben sokra egyikük sem vitte. Azt hiszem, Anderson is ebbe a kalapba kerül(t), õ lesz az, akit pár év múlva "óriási ígéretként" fogunk emlegetni, akinek "sehogy sem sikerült befutnia". A sérülékenységén túl az a legnagyobb baja, hogy nem elég gyors, bár jól lát a pályán, nem mindig passzol jó ütemben és/vagy jó helyre, vannak jó szerelései is, de több a rossz, vagyis elég vegyes az összkép. A szezont jól kezdte, Ferguson is dicsérte, aztán megsérült, aztán... a nagy semmi. A visszatérése vagy túl korán történt, vagy a monyója szállt el, a lényeg, hogy értékelhetõ produkciót már nem tudott nyújtani. Érdemjegye: 2.
 
Ryan Giggs - Elõrebocsátom, a Walesi Varázsló az egyik kedvenc játékosom. Pályafutása, játékstílusa habitusa mind-mind közel állnak a szívemhez. Ennek ellenére felette is eljár az idõ, és bár jó döntésnek tartom, hogy egy évvel hosszabbított, már nem mindig tud meghatározó egyéniség lenni a pályán. Voltak jó meccsei, de a tavaszi hajrában már nem gyakran számított rá a mester. Nem véletlenül. Elvileg jövõre is látjuk még, valószínûleg kiegészítõ szerepben, de ez lesz a hattyúdala. Érdemjegye: 3.
 

 
Ji-Sung Park - Miszter Megbízható, aki semmit se tud igazán jól csinálni, de azt legalább mindig hasonló színvonalon hozza. Legnagyobb erénye, hogy felszántja a pályát, és a fontos meccseken sem remeg meg - valószínûleg ezért volt mindig is Fergie egyik kedvence. Az elmúlt szezonban azonban a szürke eminenciás már egyértelmûen nem volt képes arra a produktumra, amire korábban, és hirtelen nem is igazán tudnék felidézni egyetlen olyan maradandó megmozdulását, meccsét sem, ami az átlag fölé emelte volna. Érdemjegye: 3.
 
Michael Carrick - Egy igazán érdekes figura. A tavalyelõtti szezonja - mely egyértelmûen a hanyatlás jeleit mutatta - után a fene se gondolta volna, hogy a 2011-12-es kiírásban meghatározó szerepet fog játszani. De aztán jöttek a sérülések, kiesett elõle Fletcher (egész évre, talán örökre, sajnos), és nem maradt kit betenni, így hát rá maradt a szûrõ - nem túl hálás - feladatköre. Õ pedig megoldotta a penzumát, mégpedig meglepõen jól. Ugyan õ sem tartozik a villámléptû (és gondolkodású) futballisták közé, tapasztalata mégis aranyat ezüstöt ért. Bár idõnként hibázott, több volt a jó meccse, mint az átlagos, kifejezetten rosszra pedig nem is emlékszem. Az egyetlen komoly fenntartásom vele szemben, hogy hajlamos inkább lassítani, mintsem felpörgetni a játékot, és hogy kifejezetten ódzkodik a váratlan megoldásoktól. Na jó, ez kettõ volt, de csak egy jegyet "rontok" nála. Érdemjegye: 4. 
 
Luis Nani - Kétfajta Manchester United-szurkoló létezik: az egyik isteníti, és benne látja az új "céronaldót", a másik szerint agyatlan, önzõ vadbarom, aki többet árt csapatának, mint amennyit használ. Egyszóval megosztó személyiség. Mint általában, az igazság valahol a két véglet közt van félúton. A portugál vitán felül technikás, gyors focista, de nem állt kétszer sorba, amikor a taktikai érzéket és a megbízhatóságot osztogatták. Így aztán vannak fantasztikus megoldásai és az ostobaság határáig gyalázatosak (s mindezt akár egy támadáson belül is képes produkálni), illetve egy-egy jobb meccsét menetrendszerûen követi egy olyan, amikor a láthatatlan ember szerepében tetszeleg. Ismét csak - immáron sokadszor - visszatérek az eggyel korábbi évadhoz, amelyikben neki is volt egy fantasztikus szériája: futószalagon szállította a gólokat, s ha nem õ lõtte be, kiszolgálta a társakat (egy darabig), a most véget értben azonban ilyet sajna nem láthattunk. Többször bajlódott õ is sérüléssel (Ki nem? Tán még Ferguson is megjárta a kórházat egyszer-kétszer...), s talán ez is rányomta a bélyegét az éves teljesítményére, de most nekem egyáltalán nem tûnt meggyõzõnek. A hasznosság tekintetében nem volt jobb Giggsnél, így bár kissé alulértékelem, de mivel fél jegyet nem lehet adni, az érdemjegye: 3.
 
Ashley Young - Érdekes, hogy többeknél is megemlítettem, mennyire bipoláris évadot tudhatnak maguk mögött. Úgy látszik, a 2011-12-es Manchesterben ez volt a vezérmotívum, mert az Aston Villától igazolt Youngról is elmondható ugyanez. Õsszel termelte a gólokat, gólpasszokat, lendületesen, helyenként kifejezetten jól játszott, aztán úgy beleszürkült a mezõnybe, mint egy hathetes hulla télvíz idején. Addig, amíg pontokat köszönhetett neki a csapat, keveseket zavart, hogy komoly versenyt vív Jonesszal a legrosszabbul beadó manchesteri játékos (kevéssé) megtisztelõ címéért, amikor azonban már rendre nem õt ölelgették a társak egy-egy gól után, bizony már feltûnõvé vált. Az õ tavaszi visszaesése sokba került az Unitednak, mivel - a vele váltakozó, és hasonlóan alulteljesítõ Nani miatt (is) - így erõteljesen féloldalassá, ezáltal kiszámíthatóbbá vált a csapat játéka, amire könnyebben felkészülhettek az ellenfelek. Érdemjegye: 3.
 
Paul Scholes - Amennyire szomorú voltam, amikor visszavonult, annyira örültem visszatérésének. Kétség nem férhet hozzá, õ volt a Mester legjobb igazolása - és nem csak januárban, az egész évet tekintve, en bloc. A jelenlegi keretben senki se tud olyan keresztlabdákat osztogatni, mint õ (és olyan rossz ütemben becsúszni se sokan), fantasztikus esze és szeme van a focihoz, és élemedett kora ellenére meg is tudja csinálni, amit a fejébe vesz. Reaktiválása telitalálatnak bizonyult játékban, mentálisan egyaránt. Ha azt írtam Vidicsrõl, hogy ha õ van, nem biztos, hogy a City nyeri a bajnokságot, akkor azt is el kell ismernem, ha Scholesy nem ugrik be "haknizni" menet közben, valószínûleg korábban eldõlt volna a párharc a két manchesteri klub között az elsõségért. Nála az osztályzással sincs túl sok probléma, hiszen õt már úgyse fogjuk "eladni sehova, semmi pénzért". Nem is akarjuk. Érdemjegye: 5.
 
Tom Cleverley - Az angol Szuperkupa-döntõ után még azt prognosztizáltam, hogy ez a gyerek akár kiválthatja Sneijdert is (aki végül nem is került a Vörös Ördögökhöz). Nos, nem lett igazam, de ebben komoly szerepet vállalt Kevin Davies embertelen (amolyan tipikus szigetországi) becsúszása is, amellyel kettétörte a fiatal tehetség lábát, s vele együtt a szezonját is. Pedig addig öröm volt nézni a játékát. Kár, hogy ez a sajnálatos esemény még szeptember 10-én történt, a negyedik fordulóban. Utána sokáig sérült volt, majd visszatért, és ismét megsérült. Így ahelyett, hogy robbantott volna elsõ felnõtt manchesteri szezonjában, inkább csak halkan pukkant. Nem is tudom, mit várjak tõle, mert tehetsége alapján nagy dolgokra lehet képes, de ha ennyire üveglábú, annyit lesz maródi, mint Robben és Ribéry együtt. Érdemjegye: 3.
 
 
Darren Fletcher - Összesen tíz mérkõzésen lépett pályára a skót középpályás (Juj! Megígértem, hogy nem fogok statisztikázni!), de azokra is árnyékot vetett a rajta fokozatosan elhatalmasodó betegsége, így nehezen lehetne objektíven értékelni a teljesítményét. Carrickhez hasonlóan õ sem a pengés megoldásairól híres, viszont valamivel lendületesebb és jóval "harciasabb" természetû angol vetély- és csapattársánál. Kár, hogy ebbõl nem sokat láthattunk a szezonban. Reméljük, találkozunk még vele a pályán! Érdemjegye: 3.

 
Antonio Valencia - Ha létezik robotember, õ biztosan az. Nem a legbriliánsabb technikájú cselgép, igaz, az is tény, hogy a bal lába leginkább arra kell neki, hogy ne dõljön el futás közben, mint a harazsák, ettõl függetlenül nem tudnék még egy olyan játékost mondani, aki amellett, hogy végtelenül fontos láncszeme volt csapata játékának, még rendre kiegyensúlyozott, jó (mit jó, kitûnõ!) teljesítményt is nyújtott. A legszebb az volt, hogy miután sorozatban ejtette egyik ámulatból a másikba az Old Trafford közönségét, de megsérült, visszatérése után pontosan ugyanott folytatta, ahol annak elõtte abbahagyta. Nem volt szüksége egy-két felhozó mérkõzésre, hogy újra formába lendüljön, egyszerûen beállt, bejátszotta a pálya teljes jobb oldalát, és futószalagon adta be Rooney-éknak (és nem feléjük) a jobbnál jobb labdákat. Nálam õ az év embere az Unitedben. Érdemjegye: 5.
 
Paul Pogba - A nyurga franciát csak azért vettem be a felsorolásba, hogy biztosan legyen legalább egy minden lehetséges érdemjegybõl. A pályán eddigi egyetlen manchesteri (felnõtt) évadában nem sokat láthattunk tõle (azt se túl gyakran), annál többször került be a hírekbe elégedetlenkedése és a Juventusszal való kokettálása miatt. A magam részérõl úgy vélem, a Manchester United azon klubok közé tartozik, melyhez tartozni megtiszteltetés (természetesen az említett torinói egyletrõl is elmondható ugyanez), de ha valakinek ez nem elég, akkor hordja el az irháját, de izibe', és ne rinyáljon, mint egy uszodai örömleány! E poszt írásakor még nem tudható, hogy végül hol köt ki, de az eddigiekért egy szép, egyenes karót megelõlegeznék neki. Érdemjegye: 1.
 
Csatárok
 
Michael Owen  - Azt hiszem, az õ története az egyik legtanulságosabb focista sztori, amit az Élet írt. Õ az, aki próféta volt saját hazájában (azon belül szûkebb pátriájában is), aztán engedett a szirénhangoknak, és elment "Bajnokok Ligáját nyerni" a Real Madridhoz. Nevelõegyesülete, az FC Liverpool a következõ évben elhódította a trófeát (vagy pontosabban: kirántotta az AC Milan markából), õ pedig egyik sérülésbõl esett a másikba. Utána visszatért Angliába, és némi keringõzést követõen az õsi riválisnál kötött ki, ahonnan épp most tették ki a szûrét. Nem tudom, négy lejátszott mérkõzés alapján szabad-e egyáltalán osztályozni, de az azokon lõtt három gólja és egész pályafutása, személyisége elõtt tisztelegve, búcsúzóul megajánlok neki (egy igazságtalanul kiosztott) "jó"-t. Érdemjegye: 4.
 
Dimitar Berbatov - Minden tiszteletem Fergusoné, de hogy miért kellett mélyfagyasztania (mert ez már nem jegelés volt) a regnáló gólkirályt, sose fogja velem megértetni, még akkor se, ha ismerem az indokait. Ismerem, de nem tudom elfogadni, mert lassítsa akármennyire a játékot, páratlan technikai tudására, fineszes összjátékára akkor is szüksége lett volna az elmúlt hónapokban a csapatnak, fõleg annak tükrében, hogy sokszor nem éppen a kreativitás jellemezte a Manchester játékát. Másrészrõl, amikor pályára lépett, legtöbbször igazolta Ferguson döntését: nem hajtotta szét magát, nem termelte futószalagon a gólokat, nem tudott élni a (ritkán) kapott lehetõséggel. Hogy aztán ebben mennyi szerepe volt a körülötte elfogyó levegõnek, nem tudom, a mutatott produktumát láttam csak, az meg gyenge közepes fölé nemigen ment. Kár érte, több volt benne, és talán nem is hozta ki sem magából, sem Ferguson belõle a maximumot. Érdemjegye: 3.
 
Wayne Rooney - Az új hajával együtt némi agykezdeményt is növesztõ Wazza kétségtelenül az United legnagyobb kincse jelenleg, aki még úgy is megérdemli az ötöst, hogy tisztán látszik, még ennél is jóval több van benne. Én még emlékszem a két szezonnal ezelõtti Rooney-ra (úgy írok róla, mintha valami vén csotrogány lenne), aki ha szembefordult a kapuval, és megindult, nem volt ember, aki fault nélkül megállítsa. A tavalyi Rooney-n ennek nyomát se láttuk: a cselei rendre besültek, gyakran könnyedén elszedték tõle a labdát olyan átlagos képességû védõk is, akik papíron a szerelését nem cipelhetnék utána, és a passzaiba is rengeteg hiba csúszott. De elvégezte azt, amiért a pályára küldték: tisztességgel rugdosta a gólokat, márpedig egy csatárnak ez az igazi mércéje. Az, hogy mellette még "focizni" is tud, csak emeli a renoméját. Ha Wayne barátunk jól is játszott volna, tán még az Aranylabda-szavazáson is labdába rúghatott volna, így viszont elég távolról figyelte Ronaldo és Messi lábtengóját. Az érdemjegye: 5.
 

 
Javier Hernandez - A kis mexikóit látva a 2010-es vébén elõre dörzsöltem a tenyeremet, amit igazolt is újonc szezonjában. Sõt, messze meg is haladta az elvárásaimat, ahogy szerintem szinte mindenkiét. Talán éppen ez volt a baj, mert a másodikban mindenki további elõrelépésben bízott vele kapcsolatban, ami nem történt meg. Való igaz, csereként solskjaeri szinten termelte a gólokat, de legnagyobb hiányosságán, a mezõnyjátékán nem tudott érdemben javítani. Ezért aztán kétféle Chicharitót láthattunk a 2011-12-es szezonban is: azt, aki a lehetõ legjobb ütemben robban be az ötösön belülre, és még a hátáról is bepattan a labda, illetve azt, aki futás közben 5 méterre se tudja pontosan csapattárshoz passzolni a labdát, ugyanakkor képtelen megtartani azt, ha továbbítani nem lehet. Teljesítménye így neki is féloldalas, ráadásul a 2012-es naptári évben már õ se nagyon villogott. Érdemjegye: 3.
 
Danny Welbeck - A "Legjobb fiatal játékos" és a "Legtöbbet fejlõdött játékos" díját egyformán bezsebelné, ha én osztogatnám a díjakat. Elõbbire a Premier Ligát tekintve is reális esélye van. Pazar gömbérzéke van, rendkívül atletikus és gyors, ügyesen cselez, és nagyszerûen megérti magát Rooney-val. Ha valamiért nem hiányzott Berbatov a csapatból, az neki köszönhetõ. További elõrelépést leginkább az jelentene számára, ha képes lenne formáját állandósítani, mert - valljuk be - azért voltak ordítóan hosszú terméketlen idõszakai a szezonban. Ígéretnél már több, de még nem kész játékos. Szép jövõ állhat elõtte, ha kevesebbet lesz sérült. Érdemjegye: 4.
 
Ez volt hát a csapatnévsor, mindenki megkapta az év végi osztályzatát, mehet békével vakációzni, már aki nem vesz részt a hamarosan rajtoló EB-n. Nekem pedig még vissza van a csapat összesített értékelése, valamint egy-két gondolat az esetleges lyukak befoltozásával kapcsolatban. De errõl bõvebben a harmadik részben!