A FourFourTwo címû magazin hivatalos honlapján olykor egészen jó cikkeket lehet találni, ha az ember odafigyel. A One-on-One címû rovat pedig különösen érdekes. Interjúkat készítenek edzõ legendákkal, aktív- és visszavonult játékosokkal. Néhány szerencsés ember pedig kérdezhet a világ bármely részérõl. A Manutd.com-on is gyakran találunk ilyesfajta cikkeket. Hogy kirõl fog szólni az interjú? Aki kicsit is járatos az angol foci történetében, annak biztosan nem kell bemutatni…

...Eric Cantonát




Ösztönös zseni, vezér, a legkarizmatikusabb 7-es. Vitathatalanul a United történelmének egyik legmeghatározóbb alakja. Sir Alex Ferguson ’92 novemberében talán legnagyobb igazolását hajtotta végre, mikor abban az idõkben hatalmas összegnek számító 1 millió fontot fizetett ki a Howard Wilkinson vezette Leeds Unitednek. Nem is kérdés, hogy ez a pénz megtérült.
 
(A személyi jogok megsértése érdekében a kérdezõk nevét nem tüntetem fel. Az interjú néhány kérdését kihagytam, tehát nem teljes a beszélgetés.)
 
 
Mivel töltötte az idejét, amíg felnõtt Marseille-ben? Boldog volt gyerekként, vagy már akkor is ilyen komor és szigorú volt?
 
 
 
Én egy nagyon vidám és boldog gyerek voltam. Egy erõs és összetartó család tagjaként éltem. A legjobb oktatásban próbáltak részesíteni. A munkásosztály tagjai voltunk, ez nem is kérdés, de megtanultuk értékelni az élet apró örömeit. Udvariasak voltunk, mindig mondtuk, hogy kérem és köszönöm. Tiszteltük a másikat. Gyakran énekeltünk és mosolyogtunk. Mi ugye bevándorlók voltunk, egyszerû mediterrán emberek. Édesapám olasz származású volt, édesanyám pedig baszk földrõl származott. Gyerekként sokat voltam a nagyapámmal, mivel Barcelonában élt. Nem tudott eljönni a 15 év alatt. A Francia rezsim ezt nem engedte a spanyol polgárháború miatt. Mikor befejeztem a Unitednél, 3 évre Barcelonába költöztem, hogy újra át tudjam élni a régi emlékeket. Olvasni akartam és… élni.
Egyszóval boldog gyerekkorom volt. Olyan Marseilleben nõttem fel, ahol az emberek a futballért éltek és haltak.

 

Ki volt õrültebb: Ön vagy Guy Roux (akkoriban az Auxerre edzõje)? És mire emlékszik legszívesebben a régi edzõjérõl?


Elhagytam Marseille-t és a családomat azért, hogy az Auxerre-be szerzõdjek. 600 km-re a családtól, nehéz volt… elhiheti. Mindössze 15 éves voltam. A fiatal játékosok számára Guy Roux olyan volt, mint egy apa. Tiszteltük és felnéztünk rá, és azt hiszem, ez tetszett neki. Néhány csapatnál a játékosok és az edzõk nem állnak olyan közel egymáshoz, de Guy Roux gondoskodott arról, hogy úgy érezzük az Auxerre olyan, mint egy nagy család. Ha el akartam volna menni, biztosan nehéz döntést hoztam volna, de az Auxerre-ben megtaláltam a családomat.
 

Mi motiválta Önt, mint játékost? Pénz? Siker? Dicsõség?

Siker és dicsõség: ugyan mi a különbség?
(szünetet tart…) Azt hiszem, azért vonultam vissza ilyen fiatalon, mert mindig javítani akartam magamon, hogy jobb játékossá váljak. Ezzel a csapaton is javítottam, akárcsak magamon. Azért, hogy trófeákat nyerjünk. Azért, hogy jól érezzem magam. Amikor visszavonultam, éreztem, hogy már nem tudom magam tovább fejleszteni. Ezzel együtt pedig a szenvedélyem is elvesztettem. Ha elveszted a szenvedélyt, elveszted a motivációt is. Onnantól pedig nincs értelme folytatni.
 
Pénz? Ugyan már! Ha valaki megkérdezné tõled, hogy „Fizetsz 100 Fontot, hogy játssz az FA-kupa döntõjében? Igen vagy nem?” Egy álom volt nekem, hiszen még fizetnem se kellett. Kaptam érte pénzt természetesen, de ingyen is játszottam volna. Sok pénzt fektetnek a fociba, a játékosok pedig meg is dolgoznak ezért, ami normális. De ne a pénz motiválja az embert, hanem az álmai! A hangulat, az pedig valami egészen különleges. A játékosok érzik a szurkolók szeretetét, hogy képesek lennének áldozatot hozni értük még a stadionban is. Mind érezzük, hogy a rajongók vérében van a labdarúgás.
 
 
Egy pohár francia bor vagy egy korsó brit sör? Csiga vagy marhasült?

Csiga? Ja, escargot (a csiga franciául)! Imádom megkóstolni a helyi dolgokat, hogy megismerjem, leteszteljem azokat. Mikor elmegyek Spanyolországba, veszek egy spanyol sört vagy bort. Mikor megyek Brazíliába, veszek egy brazil sört vagy bort. Mikor Angliában éltem, elmentem és vettem egy angol sört. De ha francia, akkor bor. Itt Dél-Franciaországban mindig rosét veszek. Különösen nyáron. Akkor mindig olyan hûsítõ (mosolyog).

Mi volt az elsõ reakciója, mikor Trevor Francis (akkoriban a Sheffield Wednesday edzõje) próbajátékra hívta önt a Sheffield-hez?
 
Nem õ hívott meg engem a próbajátékra. Ott voltam egy hétig, és azt gondoltam aláírok. Ott volt az ügyvédem, aki szólt, hogy megpróbálja elintézni a dolgokat. Én pedig csak tovább dolgoztam, még barátságos meccsen is játszottam. Nyertünk 4-3-ra. Mesterhármast szereztem. Egy hét múlva azt mondta, hogy töltsek el még legalább egy hetet próbajátékon. Nem volt sok külföldi Angliában, talán néhányan Észak-Európából, de délrõl szinte senki. Talán kétségeik voltak velem szemben, de én már válogatott játékos voltam és a Sheffield több idõt kért a döntés meghozására. Ez nem a legjobb útja volt a dolgok megoldásának…

Lehetett hallani bizonyos pletykákat, amire soha nem adott tiszta választ – Miért hagyta ott a Leeds Unitedet? Nem jött ki jól a játékosokkal vagy csak Wilkinsonnal (edzõ)? Aztán megörtént az a bizonyos telefonhívás Alex Ferguson és Wilkinson között, mit szeretett volna tenni?




 
Tudja, rossz kapcsolatban voltam a menedzserrel. Nem ugyanazt a filozófiát vallottuk a futballról. Én Manchester United játékos szerettem volna lenni. A Leeds a régi módi focit játszotta – elõre rúgni a labdát, aztán rohanni utána. De nagyon fontos állomás volt a Leeds, hiszen sokat tanultam errõl a fociról. És sikeresek voltunk. De a környezet nem volt jó, én pedig nem akartam maradni. Nekem az kellett, hogy jól érezzem magam. Talán ezért voltak gondjaim korábban. Talán olyan volt az egész atmoszféra, amirõl korábban nem is álmodhattam. Idõre volt szükségem. A másik lehetõség az volt, hogy feladom az egészet. Próbáltam elmagyarázni, hogy mit akarok. Ez az egész olyan volt, mint egy nõvel való kapcsolat. Néha nem lehet megtalálni a szerelmet. Néha igen, de az még mindig nem jó. Jó dolog szerelmesnek lenni, de egy idõ után többet szeretnél adni és kapni. Ez nem mindig történik meg. Gyakran nem vagyok benne biztos, hogy szeretnék együtt lenni egy olyan nõvel, aki olyan, mint azok az elnökök, akikkel találkoztam. Nem érdemlik meg, hogy szeressék õket.

Mennyi idõbe telt megszokni Manchestert? Hallgatta az Oasis-t vagy a The Smiths-t, esetleg a Stone Roses-t? Nem hiányzik Manchester?

Nem követtem ezeket a dolgokat, de az Oasis tetszett. És persze a többiek… a The Stone Roses. Tetszett a The Smiths már azelõtt is, hogy Manchesterbe költöztem. Tetszett amit Morrissey (frontember) csinált, ahogy irányította a srácokat. Franciaországban sok ember szereti õket.
Nagyon hiányzik Manchester, nagyon. A Manchester United nagyon erõs és néha úgy érzi az ember, hogy maga egy város az egész. Manchester tele van energiával: a labdarúgás, a zene, a kultúra. Talán a sok esõ miatt, nem tudom. De az igazság az, hogy én csak élni próbáltam ott, amíg játékos voltam.
 
Mi futott át a fejében, mikor azzal a bizonyos Kung-fu rúgással leterítette azt a Palace szurkolót? Ha nem esik el a rúgás pillanatában, mi lett volna a következõ lépés?
 
(hosszú szünetet tart…)  Mivel nem találtam el rendesen, ezért kezdtem el ütni. De nem ütöttem elég erõset, nagyobbat kellett volna!
 
Mit érzett akkor, mikor meglátta a TV felvételeken a tömeg felhördülését a Selhurst Parkban?
 
Nem néztem meg. Mert pontosan tudtam mi történt akkor. Annyi újságíró vette körül a házamat – ami nem volt túl nagy – hogy gyakorlatilag fény sem szûrõdött be az ablakon. Abban a pillanatban, a Selhurst Parkban, én egy színész voltam. Egy drámában. Azt hiszem, a Nike nagyon jól észrevette azt, hogy a karakterem jól használható. Mikor belerúgtam abba a szurkolóba, akkor se vettem magam komolyan. Ez talán tetszett nekik. Én csak egy futballista vagyok és egy egyszerû férfi. Nem pedig egy felsõbbrendû valaki. Csak megtettem, amit meg akartam. Ha le akarok rúgni egy szurkolót, akkor megteszem. Nem vagyok egy példakép. Nem vagyok tanár, aki elmondja hogyan kell viselkedni. Akkor látod majd jól a dolgokat, mikor rájössz, hogy valójában az egész világ egy nagy cirkusz.

Miután elhagyta a Manchester Unitedet és muszáj lett volna játszania még egy évet, melyik klubban szerepelt volna?
 
Nem akartam játszani többet. Elvesztettem a szenvedélyem, ami a játékhoz szükséges.
 
Ki volt a valaha élt legnagyob francia labdarúgó – Michael Platini vagy Zinedine Zidane? Esetleg valaki más?

Valaki más. ÉN.
 

 
Leghíresebb mondása szállóigévé vált a szurkolók körében: 
 
"Elhagyni egy ilyen klubot olyan, mint egy nõt elhagyni. Amikor már nincs mit mondanod, elmész."