Herrera örül bemutatkozásának
Miután teljesítményével hozzásegítette csapatát a 7-0-s sikerhez és ezzel kiérdemelte a találkozó legjobbja címet, Ander Herrera elmondta, olyan élményben volt része bemutatkozása során, amit soha nem fog elfelejteni.
A spanyol játékos a három középpályás egyike volt - honfitársa, Juan Mata és Darren Fletcher mellett - aki a kezdõcsapatban helyet kapott és Pasadenában végig a pályán is lehetett. Kiválóan játszott és néhány gólban nyakig benne volt a második játékrészben, õ maga pedig elmesélte, a fellegekben járt, amiért ilyen emlékezetes bemutatkozást produkált.
"Egy álom volt a vörös mezben játszani - mindig magamnál fogom tartani ezt a mezt. Reményeim szerint ez csak a kezdete a rengeteg mérkõzésnek, amit a Unitedben játszhatok" - mondta a ManUtd.com-nak. "Nem csak én, de úgy gondolom az egész csapat élvezte a találkozót és jól játszott. Ez az elsõ meccs és jó dolgokat tettünk. Jó lépés ez, mindannyian nagyon örülünk."

Az utóbbi napokban, Los Angeles-ben megtartott kemény edzések után Herrera elégedett a teljesítménnyel és az eredménnyel, és úgy véli, a gyõzelemre kell építeniük.
"A menedzser a találkozót követõen elmondta, hogy elégedett volt a játékkal és a jó teljesítménnyel, de azt akarja, hogy folyamatosan javuljunk. Keményen kell dolgoznunk. Nagyszerû eredmény a 7-0, de ez egy barátságos mérkõzés. Fontos, hogy ilyen gyõzelemmel kezdjünk és ez segíteni fog nekünk a további fejlõdésben."
Amikor arról kérdezték, mi volt a legnagyobb dolog bemutatkozása során, Ander így felelt: "A szurkolók és a klub iránti szeretetük. Több, mint 80 ezren szurkoltak nekünk - ez hihetetlen. Rengeteget köszönhetünk nekik!"
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Aston Villa
Premier League 10. fordulóOld Trafford
2026-11-08 17:30
Bajnokok Ligája ligaszakasz 4. mérkőzés
Old Trafford
2026-11-03 21:00
2026-10-31 13:30
2026-10-25 15:00
2026-10-21 18:45
2026-10-18 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 9 | 14 | 5 | +9 | 24 |
| 2 | Manchester City | 9 | 20 | 10 | +10 | 21 |
| 3 | Brighton & Hove Albion | 9 | 24 | 7 | +17 | 19 |
| 4 | Chelsea | 9 | 19 | 15 | +4 | 16 |
| 5 | Liverpool | 9 | 11 | 9 | +2 | 15 |
| 6 | Brentford | 9 | 16 | 9 | +7 | 14 |
| 7 | Everton | 9 | 9 | 9 | 0 | 13 |
| 8 | Bournemouth | 9 | 14 | 13 | +1 | 12 |
| 9 | Tottenham | 9 | 10 | 10 | 0 | 12 |
| 10 | Aston Villa | 9 | 10 | 13 | -3 | 12 |
| 11 | Hull City | 9 | 11 | 10 | +1 | 11 |
| 12 | Leeds United | 9 | 9 | 8 | +1 | 11 |
| 13 | Newcastle | 9 | 12 | 15 | -3 | 11 |
| 14 | Ipswich Town | 9 | 14 | 18 | -4 | 11 |
| 15 | Fulham | 9 | 9 | 11 | -2 | 9 |
| 16 | Coventry City | 9 | 9 | 16 | -7 | 9 |
| 17 | Manchester United | 9 | 10 | 15 | -5 | 7 |
| 18 | Crystal Palace | 9 | 9 | 21 | -12 | 7 |
| 19 | Nottingham Forest | 9 | 6 | 12 | -6 | 6 |
| 20 | Sunderland | 9 | 7 | 17 | -10 | 5 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Aston Villa
Premier League, 10. forduló