Manchester United 3-2 AS Roma

Háromgólos elõnyét majdnem elherdálta a Manchester United.


Louis van Gaal valószínûleg minden drukkert meglepett azzal, hogy Tom Cleverley-nek adta a csapatkapitányi karszalagot a találkozó elõtt. A kezdõcsapatba ezúttal bekerült Reece James is, míg elöl a Wayne Rooney-Danny Welbeck kettõs veszélyeztethette a kaput.

 

Ez a veszélyeztetés azonban igen sokáig elmaradt, sõt a rajt a rómaiaknak sikerült sokkal jobban. Három percnyi játék után már két nagy helyzetet is teremtettek az olaszok. Elõször egy felívelt labdára rosszul jött ki Sam Johnstone, Destro így át tudta emelni a kapust, de a labda végül átpattant a kapun. Pillanatokkal késõbb az elõzõ találkozó legjobbja, Ander Herrera szórta el a labdát, az ellenfél azonnal támadásba lendült, Destro azonban ezt a helyzetet is elherdálta.

 

Bõ 30 percnyi játék alatt szinte csak ezt a két római helyzetet lehetett feljegyezni. Egyik csapat sem hajtott igazán, a kapuk pedig nem is forogtak veszélyben. A Róma próbált a védelem mögé ívelt labdákkal operálni, a United meg már annak is örült, ha sikerült eljutnia az ellenfél tizenhatosának elõterébe.

 

Aztán a 36. perctõl szinte minden megváltozott. Welbeck szelídített meg egy labdát, Juan Matához passzolt, aki az addig igen haloványan teljesítõ Rooney-hoz továbbított. Az angol csatár pedig 25 méterrõl a hosszúba vágta a játékszert. A semmibõl jött a United vezetése. Két perccel késõbb Mata kapott remek labdát, de az olaszok kapusa szögletre mentett. Nem úgy egy perc múlva, amikor Rooney a saját térfelérõl ragyogóan ívelt az ellenfél tizenhatosára, ahol Mata zseniálisan vette le a labdát, majd átemelte a portást, 2-0-ra módosítva az állást.

 

 

A 41. percben Johnstone öklözte el a labdát Iturbe elõt, James rosszul szabadított fel és Destro próbált 22 méterrõl az üres kapuba ívelni, de ezúttal sem sikerült megzörgetnie a hálót.

 

A félidõ végén valamelyest javított a labdabirtoklási mutatóján a manchesteri klub, rengeteg átadást tudtak megtenni úgy, hogy az ellenfél labdába sem rúgott. A sok passznak egy szabálytalanság vetett véget. Welbeck és Herrera az ellenfél tizenhatosa elõterében próbált kényszerítõzni, ami sikerült is volna, ha Danny-t nem rántják le. De lerántották, amiért büntetõt kapott van Gaal csapata. A tizenegyest Rooney kegyetlen erõvel vágta a kapu jobb felébe, így már 3-0 volt az állás.

 

 

Második félidõre ahogy a menedzser mondta, Cleverley és Blackett maradt a csapatban, mindenki más helyére újabb játékosok érkeztek. 

 

A játékrész rendkívül alacsony színvonalon indult, ami ellen az sem sokat segített eleinte, hogy a Róma behozott pár nagyágyút. 

 

Van Gaal is cserélt, Cleverley - akirõl LvG azt nyilatkozta, végig a pályán lesz - helyett Javier Hernandez állt be. 

 

A találkozó utolsó negyedórára felpörgött az olasz gárda, köszönhetõ volt ez talán Pjanic elképesztõ találatának. A középpályás ugyanis saját térfelérõl ívelt Amos kapujába. A bekapott gól után szinte azonnal két blokkolással mentett a United-védelem, így a manchesteri gárda megúszta, hogy 3 perc alatt egygólósra olvadjon elõnye.

 

Van Gaal csapata ebben a félidõben sem igazán veszélyeztetett, bár Jesse Lingard remek cselei után a védelem csak szabálytalanul tudott megálljt parancsolni a támadónak. A megítélt szabadrúgást a sértett lõtte el 18 méterrõl, ám csak a sorfalat találta el.

 

Már csak 7 perc volt, amikor Castan ollózó mozdulatbtal leadott próbálkozását Amos hatalmas mentéssel tolta kapufára. Megúszta az újabb gólt az angol rekordbajnok, nem úgy a 89. percben, amikor Totti büntetõt lõhetett Michael Keane kezezése után. Az olasz játékos biztosan értékesítette a pontrúgást, beállítva a végeredményt.

 

 

International Champions Cup

Manchester United 3-2 AS Roma

Sports Authority Field, 54117 nézõ

 

United elsõ félidõ: Johnstone - Jones, Evans, Blackett - Valencia, Cleverley, Herrera, Mata, James - Welbeck, Rooney

 

United második félidõ: Amos - M.Keane, Smalling, Blackett - Young, Cleverley(Hernandez 69.), Kagawa, Lingard, Shaw - Nani, W.Keane

 

 

AS Roma kezdõcsapata: Skorupski - Calabresi, Benatia, Romagnoli, Emanuelson - Uçan, Keita, Paredes - Iturbe, Destro, Florenzi

 

Gólszerzó: Rooney 36', 46' (11-es), Mata 39' illetve Pjanic 76', Totti 89' (11-es)

 


ManUtdFanatics.hu

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!