De Gea lelkes az új edzõk miatt
David de Gea bevallja, õ és csapattársai nagyon élvezik a munkát Louis van Gaal menedzserrel és hiszi, hogy a 3-5-2-es felállás továbbra is figyelemre méltó eredményeket szállít majd.
Amióta július elején átvette a Manchester United irányítását, a holland szakember három, egymást követõ sikert - La Galaxy, AS Roma, Inter ellen - ért el csapatával egy olyan új felállással, mely az elsõ csapat tagjai közül sokaknak ismeretlen volt korábban.
Van Gaal új kapusedzõt hozott a csapathoz Frans Hoek személyében, aki korábban Edwin van der Sart az Ajax-nál, Victor Valdest pedig a Barcelonánál tanítgatta. Immár az 57 éves edzõ De Geával dolgozik, a spanyol hálóõr pedig nagyon örül annak, ahogyan a dolgok mennek eddig.
"Új dolgok vannak" - mondta David a ManUtd.com-nak. "Új edzõm van és új formációban játszunk - mindannyian nagyon élvezzük és keményen dolgozunk, hogy alkalmazkodjunk ehhez. Mindenki lelkes."
Hoek - aki Chris Woods-ot váltotta - eddigi munkájáról a kapus így vélekedett: "Elsõsorban a labdák irányításán és a rendszerre vonatkozó dolgokon munkálkodunk. Õ egy igazán nagy edzõ, akitõl sokat fogunk tanulni."
De Gea harmadik fellépésén is túl van már a felkészülés alatt, miután az Inter és egykori csapattársa, Nemanja Vidic ellen pályára lépett a hét közepén.
"Kicsit furcsa volt Vidiccsel szembenézni. Furcsa mérkõzés az, amikor olyan ellen szerepelsz, aki évekig csapattársad volt. Hosszú ideig a Unitedben játszott, jó volt látni még akkor is, ha másik csapatban szerepelt."
"Örültünk, hogy megnyertük a találkozót, mert nagyon komolyan vettük azt. Büntetõpárbajjal nyertünk, de az az érzés maradt meg bennünk, hogy remekül teljesítettünk védekezésben és nagyon kompakt csapatot alkottunk."
A United figyelme immár a szombati, utolsó csoportmeccsre fordul, amikor Ann Arborban a Bajnokok Ligáját elhódító Real Madrid ellen lép pályára van Gaal csapata, amely ha elkerüli a vereséget, biztosan az International Champions Cup döntõjében tudhatja magát.
"Nagy meccs lesz" - folytatta David. "Nagyon különleges lesz rekordszámú közönség elõtt a Madrid ellen szerepelni. Élvezni fogjuk és reményeink szerint továbbra is javulunk."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Aston Villa
Premier League 10. fordulóOld Trafford
2026-11-08 17:30
Bajnokok Ligája ligaszakasz 4. mérkőzés
Old Trafford
2026-11-03 21:00
2026-10-31 13:30
2026-10-25 15:00
2026-10-21 18:45
2026-10-18 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 9 | 14 | 5 | +9 | 24 |
| 2 | Manchester City | 9 | 20 | 10 | +10 | 21 |
| 3 | Brighton & Hove Albion | 9 | 24 | 7 | +17 | 19 |
| 4 | Chelsea | 9 | 19 | 15 | +4 | 16 |
| 5 | Liverpool | 9 | 11 | 9 | +2 | 15 |
| 6 | Brentford | 9 | 16 | 9 | +7 | 14 |
| 7 | Everton | 9 | 9 | 9 | 0 | 13 |
| 8 | Bournemouth | 9 | 14 | 13 | +1 | 12 |
| 9 | Tottenham | 9 | 10 | 10 | 0 | 12 |
| 10 | Aston Villa | 9 | 10 | 13 | -3 | 12 |
| 11 | Hull City | 9 | 11 | 10 | +1 | 11 |
| 12 | Leeds United | 9 | 9 | 8 | +1 | 11 |
| 13 | Newcastle | 9 | 12 | 15 | -3 | 11 |
| 14 | Ipswich Town | 9 | 14 | 18 | -4 | 11 |
| 15 | Fulham | 9 | 9 | 11 | -2 | 9 |
| 16 | Coventry City | 9 | 9 | 16 | -7 | 9 |
| 17 | Manchester United | 9 | 10 | 15 | -5 | 7 |
| 18 | Crystal Palace | 9 | 9 | 21 | -12 | 7 |
| 19 | Nottingham Forest | 9 | 6 | 12 | -6 | 6 |
| 20 | Sunderland | 9 | 7 | 17 | -10 | 5 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Aston Villa
Premier League, 10. forduló