Manchester United 3-1 Liverpool

A Manchester United hátrányból fordítva legyõzte a Liverpoolt és veretlenül nyerte meg az International Champions Cupot.


Nem indult jól a találkozó Louis van Gaal csapata számára, bár az ötödik percben Ashley Young remek beadását Javier Hernandez érte el, a csatár 3 méterrõl Fernando Torrest idézte, majd Antonio Valenciát kellett korán lecserélni sérülés miatt, aki helyett Luke Shaw érkezett, így Young átment a jobb szélre.

 

A Liverpool sokkal nagyobb lánggal égett, bár komoly helyzetek az õ játékukat sem igazán jellemezték. A manchesteri játékosok olykor nagyon megilletõdötten szerepeltek, rengeteg eladott labda jellemezte õket, ráadásul a két csatár is nagyon keveset mozgott elöl.

 

A 14. percben Sterlinget vágta fel Phil Jones a tizenhatoson belül, a jogosan megítélt büntetõt Gerrard kíméletlenül vágta David de Gea kapujába, megszerezve a vezetést a Vörösök számára.

 

A bekapott gól talán még rontott a United játékán, mely szinte semmi veszélyt nem jelentett Mignolet kapujára. Bár Youngtól néha érkeztek jónak ígérkezõ beadások, középen nem igazán érkezett egyetlen csatár sem, vagy a védõk és a kapus megelõzte õket. 

 

De Gea sem mondhatta el magáról, hogy ez volt élete legkeményebb meccse, bár Coutinho egyszer próbára tette õt, azonban a spanyol portás remekül hárított a bal alsónál. Ezen kívül csak 1-2 gyenge lövést és beadást kellett megoldania, amit meg is oldott remekül.

 

A második játékrészre valamit mindenképp ki kellett találnia van Gaalnak, mert az elsõ 45 perc játéka rendkívül gyengére sikeredett.

 

Van Gaal változtatott is, a zavartan játszó Evans és a sok labdát elszóró Fletcher helyett Tyler Blackett és Tom Cleverley futott ki a pályára. A cserék ellenére nem indult jól a félidõ manchesteri szempontból, továbbra sem igazán tudtak mit tenni Matáék, ráadásul Sterling majdnem megduplázta csapata elõnyét, amikor Coutinho passza után lövést eresztett meg, Chris Smalling sarkáról azonban centikkel, de kapu mellé pattant a játékszer.

 

Nem sokkal késõbb Shaw sárgult be, megszerezve a találkozó elsõ sárgáját, ez csak azért érdekes, mert az elsõ játékrészben Sterling dobálta magát, míg Gerrard kezezés mellett 2-3 alkalommal igen csak átment favágóba.

 

Tíz perc telt már el a félidõbõl, mikor a United kiegyenlített. Herrera harcolt a középpályán, majd kitolta jobb szélre Hernandeznek, aki a hosszún érkezõ Wayne Rooney-hoz ívelt, az angol csatár pedig a bal alsóba gurított, 1-1. 

 

Két percet sem kellett várni, amikor Shaw okosan gurított a tizenhatos vonalán mozgó Matához, aki kapuba lõtt. Sakhón kicsit irányt változtatott a lövés, ez lepte meg Mignolet kapust. Gyorsan fordítottak a Vörös Ördögök.

 

Sõt, a 65. percben 3-1 lett az állás. Young beadása a hálótartóról visszapattant a mezõnybe, Rooney kapuba passzolta a labdát, a játékvezetõ pedig megadta a találatot. Amit aztán annulált is, mivel tényleg nem a lécrõl, hanem a hálótartóról jutott vissza a játékszer.

 

A Pool próbált beadásokkal operálni, de Smalling vezérletével helyén volt a manchesteri védelem.

 

A találkozó hajrájára feljebb jött a Rodgers-csapat, ez lett a veszte. Young remek elfutása és beadása után a csereként beálló Shinji Kagawa nem tudta lekezelni a játékszert, de jött Lingard, aki 16-ról kilõtte a bal alsót, 3-1.

 

Az eredmény már nem változott, a Manchester United a találkozó nagy részében nem játszott igazán jól, de így is sikerült megnyernie az összecsapást, ami újabb jó jel lehet a szezonra nézve. Gyõzelmével a van Gaal-csapat megnyerte a Bajnokok Kupáját, mely mellé 1 millió dollár is járt.

 

 

 

International Champions Cup

Manchester United 3-1 Liverpool

SunLife Stadium

 

United: De Gea - Smalling, Jones, Evans(Blackett 46.) - Valencia(Shaw 8.), Herrera(Lingard 79.), Fletcher(Cleverley 46.), Young - Mata(Kagawa 68.) - Rooney, Hernandez(Nani 68.)

Nem használt cserék: Lindegaard, Amos, Johnstone; M. Keane, James; Zaha, Welbeck, W. Keane

 

Liverpool: Mignolet - Kelly, Skrtel, Sakho(Toure 74.), Johnson - Gerrard(Lucas 62.), Allen(Ibe 62.) - Henderson, Coutinho(Peterson 77.), Sterling - Lambert(Can 62.)

Nem használt cserék: Jones, Coates, Coady, Phillips, Robinson, Suso

 

Gólszerzõ: Rooney 55', Mata 57', Lingard 88' illetve Gerrard 14' (11-es)

 

sárga lap: Shaw, Rooney


ManUtdFanatics.hu

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!