Carrick: Fényesebb a jövõnk
Bár homályos teljesítményt mutatott tegnap a csapat, a középpályás szerint van ok örömre hosszú távon.
A Manchester United tegnap nagyon halvány teljesítményt mutatott a Birmingham City vendégeként, ám Michael Carrick szerint az, hogy a 2010-es évet a táblázat elején zárták a Vörös Ördögök, ok az örömre.
A középpályás elismerte, õ és csapattársai Lee Bowyer késõi egyenlítõ gólja után nagyon csalódottak voltak, de mikor a harag már elmúlik, ismét optimizmus lesz úrrá az öltözõben.
"Késõi gólokat kapni sosem jó érzés. Ráadásul a gól elõtt lökés is volt valamint kézzel is értek a labdához. De ez megtörtént, így fel kell állnunk, leporolnunk magunkat és tovább lépnünk!" - kezdte Carrick az MUTV-nek adott interjújában.
"Még mindig nagyon jó helyzetben vagyunk. Nem kaptunk ki még, jó formában vagyunk - idõnként nagyon jól játszottunk tegnap este is és ellenõrzésünk alatt tartottuk a játékot - és a következõ mérkõzésre úgy megyünk, hogy növeljük a lendületünket.
A lendületet leginkább Dimitar Berbatovnak köszönheti a United, az õ góljával szerzett vezetést Sir Alex Ferguson gárdája a Birmingham ellen is és három nap alatt két mérkõzésen háromszor volt eredményes. Az utóbbi három bajnokiján pedig nyolc gólt szerzett.
"Nagyon jól ment el és fantasztikus befejezést választott Berba." - emlékezett vissza Carrick csapattársa góljára.
"Nagyon bízik magában, ami a gólok elõtti szituációknál is látszik, remélhetõen hosszú ideig képes lesz így teljesíteni. A gólja jó után jó helyzetbe kerültünk és ha ellentámadásaink során jobban összpontosítottunk volna, boldogabb lett volna az este."
A középpályás szerint nem az volt a tegnapi, halványabb teljesítmény oka, hogy három nap alatt két mérkõzést kellett játszaniuk és emiatt vesztettek pontokat a St.Andrew's-on.
"Jól éreztem magam a végén is fizikailag. Érthetõ volt, hogy elõreküldték a nagy emberüket (Zigic) a kapu elé, folyamatosan lõtték be a labdát a tizenhatosunkra nekünk pedig védekeznünk kellett. Mint ahogy korábban mondtam, lehetett volna az ellentámadásainkban több veszély, de a második gól csak nem jött össze nekünk."
Bár Carrick szerint nem a fáradság miatt vesztettek két pontot, mégis örül a viszonylag hosszú pihenõnek, amikor is szombaton, új év napján a West Brom ellen lépnek pályára.
"Ez hosszú idõnek mondható a következõ mérkõzésig. Felkészültek leszünk, felállunk ebbõl és nem lesznek sérültjeink sem. A csapat erõs és a következõ találkozóra koncentrálunk."
manutd.com
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Fulham vs Manchester United
Premier League 2. fordulóCraven Cottage
2025-08-24 17:30
Premier League 1. forduló
Old Trafford
2025-08-17 17:30
2025-08-09 13:45
2025-08-03 23:00
2025-07-31 03:30
2025-07-27 01:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | Manchester City | 1 | 4 | 0 | +4 | 3 |
2 | Sunderland | 1 | 3 | 0 | +3 | 3 |
3 | Tottenham | 1 | 3 | 0 | +3 | 3 |
4 | Liverpool | 1 | 4 | 2 | +2 | 3 |
5 | Nottingham Forest | 1 | 3 | 1 | +2 | 3 |
6 | Arsenal | 1 | 1 | 0 | +1 | 3 |
7 | Fulham | 1 | 1 | 1 | 0 | 1 |
8 | Brighton & Hove Albion | 1 | 1 | 1 | 0 | 1 |
9 | Newcastle | 1 | 0 | 0 | 0 | 1 |
10 | Chelsea | 1 | 0 | 0 | 0 | 1 |
11 | Crystal Palace | 1 | 0 | 0 | 0 | 1 |
12 | Aston Villa | 1 | 0 | 0 | 0 | 1 |
13 | Manchester United | 1 | 0 | 1 | -1 | 0 |
14 | Bournemouth | 1 | 2 | 4 | -2 | 0 |
15 | Brentford | 1 | 1 | 3 | -2 | 0 |
16 | West Ham | 1 | 0 | 3 | -3 | 0 |
17 | Burnley | 1 | 0 | 3 | -3 | 0 |
18 | Wolves | 1 | 0 | 4 | -4 | 0 |
Szavazás
TV műsor

Fulham - Manchester United
Premier League, 2. forduló