Scholes tart az Evertontól

Paul Scholes szerint óvatosnak kell lenniük az Evertonnal szemben, mivel David Moyes legénységének beragadása után el kell indulnia a felfelé vezetõ úton.


A Premier League 2010/2011-es szezonjának elsõ három fordulója finoman szólva sem a Stolverkosokról szólt, akik mindössze egy szerzett pontjuk mellé csak egyetlen egy lõtt gólt tudnak felmutatni, amely igencsak kevés egy olyan csapattól, amely a szezon elõtt még az elsõ hat helyezést tûzte ki végsõ céljául.

 

 

 

 

Ennek ellenére Paul Scholes - augusztus hónap legjobb játékosa - elég tapasztalattal rendelkezik ahhoz, hogy megjósolja, a rossz kezdés még semmit se számít, és egy sebzett vad is veszélyes lehet.

 

"Sokkal jobb csapat, mint amit eddig mutattak" - kezdte a veterán középpályás a Manutd.com-nak.

 

"David Moyes nagyon jó játékosokból gyúrta össze csapatát, akik egyértelmûen sokat fejlõdtek az elmúlt évek során."

 

"Védekezésben egészen kiválóak - nem sokszor kapnak gólt. Ezt meg is tapasztalhattuk ellenük, amikor õk hazai pályán játszva egy gólos hátrányba kerültek, majd végül 3-1-re gyõztek. Eddig ebben a szezonban a góllövés jelenti a legnagyobb problémájukat - remélhetõleg nem erre a hétvégére tartogatták a muníciójukat."

 

Az Everton jelenlegi játékoskerete erõsen kötõdik a szombati soros ellenfélhez, hiszen a várható kezdõcsapatnak nem kevesebb, mint három ex-manchesteri kaphat helyet. Phil Neville szálait azt hiszem nem kell bemutatnia senkinek, Louis Saha négy évig játszott az Old Traffordon, míg a kapus, Tim Howard is négy szezonon keresztül szolgált a Vörös Ördögöknél. Paul Scholes szerint a régi ismerõsöktõl nem számíthatnak a kezdõrúgás után baráti kézfogásokra, és nagy problémát okozhatnak számukra.

 

"Tim Howard nagy akadály lesz abban, hogy gólt, gólokat szerezzünk, mivel kimagaslóan jó kapus, aki remekül kezdte ezt a szezont" - tette hozzá.

 

"A dolgai valószínûleg nem mentek úgy nálunk, ahogy szerette volna, de miután az Evertonhoz került, kemény munkával bebizonyította, hogy egyértelmûen neki kell lennie az elsõ számú kapusnak. Nehéz lesz túljárunk az eszén szombaton, de remélhetõleg azért sikerülni fog."


Manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!