Van Persie: Nem kell mûteni a térdemet
Robin van Persie elmondta, a Manchester United nem azért igazolta le Radamel Falcaót, mert az õ térdét mûteni kellene, ami miatt hónapokat hagyna ki. A holland csatár örül a kolumbiai érkezésének és várja, hogy együtt dolgozhasson vele.
Egyes jelentések arról szóltak, hogy Louis van Gaal aggódik honfitársa állapota miatt olyannyira, hogy szerette volna, hogy megmûtsék a térdét. Van Persie azonban egy riportban teljesen képtelenségnek tartotta mindezt és kijelentette, harcolni fog a helyéért.
"Lenyûgözõ, hogy vannak, akik ilyeneket képzelegnek" - nyilatkozta Robin a Fox Sports NL-nek. "Nem tudom, honnan jön ez az egész, de a kezemet a szívemre téve mondhatom, nem leszek kórházban azért, hogy mûtsenek."
A fantasztikus gólátlaggal bíró új érkezõ megkapta a United 9-es mezét és mivel Wayne Rooney lett a csapatkapitány, egyes vélemények szerint van Persie-nek harcolnia kell majd azért, hogy csapatba kerüljön. Ám Robin áll a kihívás elé:

"Üdvözlöm érkezését, jobbá tesz minket. Egy top klubnál mindig a legjobb a cél és ez illik is a filozófiámba."
"Falcaónak harcolnia kell a helyéért, mint ahogy nekem is. Küzdenünk kell Wayne Rooney-val és James Wilsonnal azért, hogy ki lépjen pályára."
Van Persie kihagyta a szezonkezdést, miután mozgalmas nyara volt a világbajnokság miatt és hosszabb pihenõt kapott menedzserétõl, de a Burnley ellen már 60 percet játszott.
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Bournemouth vs Manchester United
Premier League 31. fordulóVitality Stadium
2026-03-20 21:00
Premier League 30. forduló
Old Trafford
2026-03-15 15:00
2026-03-04 21:15
2026-03-01 15:00
2026-02-23 21:00
2026-02-10 21:15
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 31 | 61 | 22 | +39 | 70 |
| 2 | Manchester City | 30 | 60 | 28 | +32 | 61 |
| 3 | Manchester United | 30 | 54 | 41 | +13 | 54 |
| 4 | Aston Villa | 30 | 40 | 37 | +3 | 51 |
| 5 | Liverpool | 30 | 49 | 40 | +9 | 49 |
| 6 | Chelsea | 30 | 53 | 35 | +18 | 48 |
| 7 | Brentford | 29 | 44 | 40 | +4 | 44 |
| 8 | Everton | 30 | 34 | 35 | -1 | 43 |
| 9 | Newcastle | 30 | 43 | 43 | 0 | 42 |
| 10 | Bournemouth | 30 | 44 | 46 | -2 | 41 |
| 11 | Fulham | 30 | 40 | 43 | -3 | 41 |
| 12 | Brighton & Hove Albion | 30 | 39 | 36 | +3 | 40 |
| 13 | Sunderland | 30 | 30 | 35 | -5 | 40 |
| 14 | Crystal Palace | 30 | 33 | 35 | -2 | 39 |
| 15 | Leeds United | 30 | 37 | 48 | -11 | 32 |
| 16 | Tottenham | 30 | 40 | 47 | -7 | 30 |
| 17 | Nottingham Forest | 30 | 28 | 43 | -15 | 29 |
| 18 | West Ham | 30 | 36 | 55 | -19 | 29 |
| 19 | Burnley | 30 | 32 | 58 | -26 | 20 |
| 20 | Wolves | 30 | 22 | 52 | -30 | 16 |